Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1
1938-06-07 [182]
F ó V A K 0 S A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PART áfffEKEZLETE.• A Keresztény Községi Párt kedden este dr. Csilléry András elnöklésével értekezletet tartott. Napirend előtt az elnök meleg szavakkal, a jelenlévők lelkes ünneplése közben üdvözölte a névnapját ünneplő Beönárz Róbert helyettes elnököt. Ezt követően Csilléry András sajnálattal emlékezett meg vitéz dr. Csik Lászlónak törvényhatósági bizottsági tagságáról való lemondásáról és méltatva azt az agilitást, fáradhatatlanságot, és ügybuzgalmat, amelyet a kilépett bizottsági tag közéleti működése során kifejtett,Sklfejszést adott annak a véleményének, hogy az egyetemes keresztény nemzeti gondolat célkitűzéseinek valóraváltása alkalmáb ü l a Párt ujboi találkozni fog vele. Köszöntötte az elnök Kartsoke Alajost, az uj törvényhatósági bizottsági tagét is, aki Csik László helyét fogl&ta el a Pártbm. Az Euoharis ztikus Világkongresszus nagy sikerét is szóbahozta Csilléry és ezzel kapcsolatban kifejtette azokat a hervadhatatlan érdemeket, amelyekot dr. Seródl Jusztlnián hercegprímás a nagy esemény zavartalan lebonyolítása körül szerzett. Jóleső örömét fejezte kl afelett is, hogy a világkongresszus átütő erejű sikerének kimunkálásában a Párt két tagja, Mihalövlts Zsigmond ós Petrovácz Gyula törvényhatósági . bizottsági tngok Is tevékeny részt vettek és fáradhatatlanul dolgoztak a világraszóló esemény előkészítésében és 1 ebony o 111 á s ában • A pártértekezlet ezután betöltötte az Intézőbizottságban megürült tagsági helyeket. Az intézőbizottság uj tagjai dr. Baján Ferenc, Paulheim Fereno és dr. Lotz Antal, Több órát tartó vita következett ezután, flnelynek során az értekezlet általánosságban és részleteiben is letárgyalta a Párt kerületi szervezeti szabályzatát, A pártértekezlet este 9 óra után végződött és a Wolff Károly Klub szokásos társasvaosorájával zárult, /MOT/Vr-Lá HÍREK —A NEMZETKÖZI KÓRHÁZSZÖVETSÉG ÜLÉSE FRANKFURT AU MA INBAN, A Nemzetközi Kórh'zszövetség végrehajtó bizottsága június 4-én és 5-én tartotta ülését Frankfurt an Malnban, amelyen az egyes nemzetek kórházszövetségeinek nagy számban megjelent képviselői vettek részt. A magyar'szövetség képviseletében dr. Balogh Gyula kormányfőtsnácsos jelent meg, aki a Nemzetközi Kórházszövetség végrehajtó blzottságának választott tagja. Fontos folyóügyek mellett megválasztották a Nemzetközi Kórházszövetség uj v ezetosógét és összeállították a jövő évben Torontóban rendezendő Nemzetközi Kórház'Kongresszus programiját. Elnökké választották dr. Molcom T» Mao Eachernt, az amerikai kórházszövetség elnökét, A megválasztott uj tisztikart a végrehajtó bizottság nevében dr. Bali^h Gyula kormányfőtanácsos üdvözölte meleg szavakkal és bejelentette, hog;y a ra gyár szövetség örömmel és készséggel vesz részt a torontói nemzetközi kongresszuson, Dr. Balogh Gyula bejelentette azt is, hogy ott előadást fog tartani kórházi üzemek racionallzáláBáróli valamint ismertetni fogja a debreceni'egyetemi klinikákat vetített képek kíséretében, mint erdei Intézményeket, A bejelentése ket a végrehajtó bizottság örömmel' vette'tudomásul es az előadásokat felvették a kongresszus prograínmjába,/Műl/3i