Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1
1938-06-04 [182]
IIEZÖ#..-ZDASÁGUNK HELYZETE címmel a Köztelek pünkösdi ünnepi száma gazdag tartalommal jelent meg, részletes helyzetjelentés között'a földmüvelésügyi minisztériumnak hivatalos jelentésével kapcsolatban. Az ország különböző vidékeiről maguk a gazdák is közöltek egy-egy helyzetjelentést. A Danántulon panaszkodnak, hogy a déli és a nyugati' részen ilyen egészséges őszi vetés rossz tavaszba régen nem került. A március száraz volt, azonban egyszerre hirtelen tiz fok '. " alá került a hőmérséklet, fagy állott be és mindenki arra volt elkészülve, hogy nemcsak a tavaszi, de az őszi vetés is elpusztul. Csodálatokképpen a fagy nem okozott olyan kárt, mint amilyentől félni lehetett. Csupán a cukorrépát érte néhol százszázalékos veszteség, A hűvös május eleje azonban csodálatosan segített a vetéseken. Pótolni lehetett a cukorrépaveteményeket ugy, hogy a veszteség negyven százalékra zsugorodott. A kukoricavetések megkéstek, a fü a májusi esőzésre megsűrűsödött. A fagyos idő kárt okozott a mezőgazdaságnak azzal is, hogy a legelő állatokat csak három heti késéssel lehetett legelőre hajtani* A Dunántúlról érkezett másik egyéni jelentés szeMnt februártól áprilisig eső időszakra évtizedek óta elő nem fordult szárazsági rekord esett. Szerencse, hogy afc őszi vetések jól megerőéödve mentek a télbe és jói is teleltek. A rozsnak nagyon hiányzott az áprilisi csapadék és az őszi árpa fejlődése sem a legjobb. A tavaszi talajmunka nem volt kedvező. A májusban bekövetkezett esőkre, főleg az apró magvak vetései megjavultak, A szőlő fejlődése visszamaradt, de lényegesebb kár nincs. Fehérmegye déli részén és .Északtólmában az ősziek megerősödve mentek a télbe, viszont a tavasziak vetése és fejlődése a kedvezőtlen időjárás miatt egyenlőtlen volt, A korai vetéseket március derekán kicsalta a meleg, az áprilisi fagyok azonban megsanyargatták. A búzák állása ma közepesen jó. A tavasziak is az utóbbi időiáras következményeként jól bokrosodnak. Sürgős segítségre van szükség - esetleg intervenciós vásárlásokkal - a sertések és a marhák értékesítése terén. Egy másik Jelentés szerint alig remélték a gazdák, hogy a nagy tavaszí szárazság es a fagy által okozott terméskárok a májusi Időben eltűnjenek. Ez vonatkozik elsősorban az ősziekre, mert a tavasziak és a kapások sinylik az elmúlt hónapok időjárását. Göcsej vidékén május közepéig szomorú képet nyújtott a mezőgazdaság helyzete, az ujabban megindult fejlődés azonban reményt ad a gazdáknak. Szomorú, hogy gabona ezen a vidéken nincs gazdáké zen, javarészt eladták husz pengő alatt, s ha most vásárolniok kell, 23 pengőn alul nem kapnak. Az Alföldön, amilyen rossz volt az ősz 1936-ban, olyan kedvezően alakult 37-ben. Elmaradt szántás sehol nem volt. A tél elég kedvező volt, a koratavasz pedig szinte csodás. A vetést könnyen, kitűnő munkával lehetett elvégezni. A búzákat egyes helyeken legeltetni kellett. Az áprilisi fagy azonban a bftrsót, a mákot, a lent, a cukorrépát teljesen elvágta és árpában és zabban is lényeges kárt okozott, A négy alföldi cukorgyár területén több mint nyolcezer hold répát kellett újból vetni. Végeredményben azonban az 1930- évi termésnél jobb termés várható, különösen búzában. A hideg idő sokat ártott a korai gyümölcsökben. Békésmegyében a korai tavasz viszontagságos időjárását a jóra fordult idő helyrehozta. A tavaszi vetések is általában jól állanak* A rendellenes hűvös tavaszi időjárás után a nyírség növényvilága lassan indul fejlődésnek. A nyírségi burgonya jól kel és az első kapálás most vsn folyamatban. A dohány ültetés késett. Az áll atf orgalom csendes, és az árak lényegesen visszaestek. Aszód vidékén a kapásmunka folyik, a buza megfelelő termést Ígér, viszont a csSrésnye, a meggy elfagyott s a szilva és a szőlőtermés is csak fele termést igér. Az északi dombosvidéken két kedvezőtlen esztendő után buzábJl rekordtermés várható. A korai vetésű árpa kifagyott, viszont a burgonya' fejlődósét jónak lehet minősíteni. A len fele is kifagyott s a cukorrépát újra kellett vetni. A takarmányhiány miatt az állatok igen leromlottak, gyapjú kevés lesz. [ Kompolt vidékén jó termésre van kilátás, hacsak az időjárás fel nem borítja a gazdák számítását, A tavaszi vetések és kapások egyenlőtlenül 1» fejlődnek. Az ősziek állása eddig igen jó. Miután májusban alig volt ^forróság, az ősziekből jó, s tavaszlakból közepes termés várható./MOT/O.