Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1
1938-06-14 [182]
PEDAGÓGUSOK LATOGÍ.TASA BUDAPESTEN. A/. . .magyar kulturkapceo latok kimélyítése céljából harminchárom finn pedagógus érkezett magyar főváros-* ba, Ittartózkodásuk alatt megtekintették a fővárosi isicolákat, óvodákat és az összes közoktatási intszményeket. A finn vendégeket kedden dr* Felkay Ferenc tanügyi tanácsnok, a főváros közoktatási ügyosztályának vezetője diszebéden látta vendégül. /ÍÍ()T/B. M E ? ő GAZ D A SÁG NÖVÉrmiEMESlTőK ÉS GAZDÁK V 'NM)H?YÜLESE. Az OMGE és a Magyar Töványnemesitök Országos Szövetsége jol siker ült tanulmányi szemlét ós vándorgyűlést rendezett Magyaróvárra és Eszterházára, amelyen résztvettek a m.klr.földmivelésügy 1 minisztérium termelési osztálya részéről vitéz Takách Gyula ra.klr .gazd .főfelügyelő, kis érlotügy i osztálya részéről Kund Ede Zoltán dr. minisztori osztálytanácsos és Grenczer Béla dr .kísér letügyl Igazgató, az OMGE részéről Grábner Emil az OMGE növénynemeslt< b izottságán ak társelnöke, Fabriczius Endre igazgató és Dörschug Tibor titkár, a Magyar Növény nemes 1 tők Országos Szövetsége részéről Legány Ödön ügyv .ölelnök, valamint számos növény nemesítő és gazda, köztük több megszálltterületbeli. A résztvevők Kagyaróvárott megtekintették az Országos m.klr .Növénymeeito Intézetet, amelynek tisztviselő kara élén Villex; Ödön dr., az intézet vezetője kalauzolta a gazdatársaságot az intézeti kísérleti telepen, ismertetve az intézetben folyó tudományos -akut atomunk át és bemutatta az Intézet belső^és ki sé"rleti~ telepeit".' A szemlén 'résztvevők meggyőződhettek arról,hogy az" intézet' tisztikara nagy felkészültséggel és Igyekezettel látja el munkakörét és mind tudományos, mind pedig gyakorlati téren az intézet a mezőgazdaság érdekében klv álé. eredményeket ér el. A t anulmányoző^társaság másnap Eszterházára 'szállt ki, hogy a her 'égi hitüizomáüy' növényt*eft.BS'itő • telepét tekintse " meg, A tanulmányi csoportot a tisztikar élén Bar'snyovits Rezső hercegi t?>náosos fogadta. A növénynemesi tő üzem laboratóriumainak és mzeuwáfjjji megtekintése után vette kezdetét a növényneraesitöl vándorgyűlés, ame-% ' iyert'i'Grábner Emil elnök megnyit-* beszédében a közelmúltban elhunyt két nngy magyar növénynemesltő, Székács Elemér és Baross László úttörő és eredményes növény nemesit 6 munkásságát méltaacta. A gyűlés az elhunyt két kiváló növény nemesítő érdemelt jegyzőkönyvben örökítette meg. Dvorak Károly hercegi tiszttartó ; a hltblzoraóny növénynemes 1 tő telepén folyó munkát ismertette.. A vándorgyűlés nagy elismeréssel állapította meg, hogy a növénynem'esltéssel elért kiváló .ercb.menyek' a hitbizományi uradalom' szántóföldi területein is kimagasló- eredményeket hoztak,. A gyű-'' lésen elhangzott' felszólalások ,a növénynemesItés nagy jelentőségét hangoztatták és rámutattak azokra á körülményekre is, amelyek növénynemesltésünk tdmog'at'ás'át és" nagjobbf okir Intézményes védelmét teszik' szükségessé. .Takách Gyula rn.ki r.gazc! .főfelügyelő a fölim Ívelés ügyi ralhls z- , tórium álláspontját ismertette és, kilátásba helyezte a növényneme.sitők kívánságainak támogatás át. A vándorgyűlés olh'tárózta, hogy .az OMGE 'és á Magyar Növénynemes ltok. Orsz .Szövetsége együttesen meg fogja állapítani a magy'ar növényjiemesités védelme, elsősorban a f ajtayódelem ,f okozd v ttab ) megvalósítása érdekében kívánatosnak tartott intézkedéseket ós r "~ azokat á kormány "elé terjeszti, /MOT/B. 13 .! Fjjq öpoTi *ur •, »fi U ..- - -a- t 'j ,i... '.. „.a. -.a.;.. •:• ,y-.... :r?- Ejjs a.;-..<;• t j*z P Pro domo: A hir '-szíves' közlését tiszt ellett öl i^lönis \l * • • 'kéri Frbriczlus Endre, az OMGE lg ÍÜ. g át.ó j a £ * h fi Iki :\ $.t - ,. -'- ': p.i l|$>k# : ^ é'S tfijft '.v.:^ tóyö«| »ii5 üi)é l •- a---' ':keáL et i káron tfrf^-' a «ö2 •;• í'?.;ksd'í 4rd.bk4 : h$&