Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1
1938-06-13 [182]
A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG üli SE. A főváros törvényható ságána; közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt az Újvárosháza tanácstermében ülést tartott. Az ülésen Karufiáta Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnör költ, aki megnyitva az ülést, a következőket mondotta: - Május 12-én kelt körlevelemben a közigazgatási bizottság tagjaival már volt szerencsém közölni, hogy törvényes felhatalmazás alapján a belügyminiszter, a székesfővárosi közigazgatási bizottság ügyrendjét 1938,május IL-én kelt rendeletével szabályozta és az uj ügyreni a kihirdetés napján már élatbe is lépett, - Ez az ügyrend az uj fővárosi törvények alapvető rendelkezéseinek megfelelően működő közigazgatási szervekre vonatkozó jogszabályok, ^közgyűlési állandó szakbizottság és külön bizottsági ügyrendek sorozatát egésziti ki és velük teljes összhangban tesz eleget a közigazgatási bizottságban ismételten elhangzott ama figyelmet érdemlő óhajtásnak, hogy *z 1935, július 30-án életbeléptetett közgyűlési ügyrend, valamint az 1336 c évi február 8-án életbeléptetett állandó szakbizottsági és külön b_. r_ot.tsd.gi ügyrend után a közigazgatási bizottság ügyrendje is rendelkezésre álljon a bizottság twgjainako - Az 19oü.május 12-én életbeléptetett uj ügyrend két intézkedése ellen érkezett, be hozzám Írásbeli észrevétel, amit illetékes helyre azonnal továbbitottam 0 Nagy László dr, bizottsági tag önálló indítvány alakjában is előterjesztette ugyancsak arra vonatkozó két rendbeli módositását, A hozzám benyújtott észrevételekkel egyezően Nagy László is az uj ügyrend 2, és 4, szakaszának megváltoztatását kéri, A 2,§,szerint a törvény szerinti elnöknek, a főpolgármesternek és a polgár* mesternek egyidejű akadályoztatása esetén az elnöki teendők ellátása vé» gett a belügyminiszterhez kell felterjesztést intézni, A 4.§,szerint pedig a közigazgatási bizottság jegyzői teendőjét a rangban első alpolgármester látja el, aki egyébként maga helyett a feladatkör ellátására helyettest jelölhet ki. - Bar nem szenvedhet kétséget - hangsúlyozta a főpolgármester, hogy a belügyminiszter az 1876,VI,t.c.rendelkezéseinek és eredeti intencióinak megfelelően adta ki ezt az ügyrendet, a hozzám beérkezett észrevételek alapján még a mai ülés egybehivasát megelőzően felterjesztést intéztem i. belügyminiszterhez, Nagy László ezzel azonos tárgyú és szabályszerű időben benyújtott önálló indítványát pedig még a mai ülés tár^'sorozatúra felvett,em e Addig is közölhetem azonban a bizottság tagj. ivtil, hogy a mai ülésre vonatkozó belügyminiszteri felhatal-. mazás már meg is érkezett 0 - Jelenthetem egyidejűen a bizottságnak, hogy a belügyminiszternek az alaptörvényben gyökerező intencióját, de több bizottsági tagnak élőszóval la kifejezett azonos óhajtását megszivlelve,a jövőben az albizottságokban is magam kivánok lehetőleg elnökölni, amit az uj ügyrend lehetővé is tesz azáltal,hogy « közigc.zgatási bizottság teljes ülését és az albizottságok ülését nem süriti kötelezően ugyanarra a napra. Nagyrészt ugyanis ez az össztorlódás okozta a múltban azt,hogy bár a gyakorlat szerint az alpolgármestereié elnökölhettek az albizottság! üléseken, az elmúlt hat hónap alatt a gyámügyi fellebbviteli küldöttség mindössze csak háromizben tartott ülést, aminek folytán az elintézetlen ügyek száma 135-re emelődött. - Mindezt figyelembe véve, javaslom a bizottságnak, méltóztassanak az uj ügyrend 31,§-ában fogl.lt rendelkezésekalapján elhatározni, hogy a közig, zgatási bizottság ülését a jövőben is minden hónap második hétfőjén tartja, a gyámügyi fellebbviteli küldöttség azonban ezután minden hónap első hétfőjén, illetve szükség esetén az azt követő napokon ülésezzék. /Helyeslés./ Kérek egyben felhatalmazást arra, hogy amig a nagyszámbán felgyülemlett hátralékot a gyámügyi fellebbviJ teli küldöttség letárgyalja, ezt a küldöttséget többször is ö3szehivhas1 sam. /Helyeslés./ A többi albizottság összehívásáról a szükség szerint, n s ugyancsak az ügyrendben előirt módon fogok intézkedni. IJk /folyt, köv./