Magyar Országos Tudósító, 1938. május/2
1938-05-17 [181]
/Buday Barna síremlékének felavatásai Folytatás 1',/ sírodnál kérjük a Mindenhatót, hogyha már magad nem tudod folytatni áldásos működésedet, legalább szellemed, öhzetlen lelked és pártatlan Ítélőképességed hassa át azokat, akik ma a mezőgazdaság ügyelt papírra vetik. . Mi magyar gazdák sohasem felejtünk el téged s azt amit értünk tettél, és mindenkor áldott lesz előttünk emléked. A kegyeletes szavak elhangzása után elhelyezték az OMGE és a Köztelek koszorúját B. síremlék előtt, ugyancsak koszorút helyezett el Balogh Elemér, felsőházi tag, a Hangya nevében, majd a többi koszorú elhelyezése után 8 lélekemelő ünnepség végetért. /MOT/0. AZ OMGE IGAZGAT ÓV fUSZTMANYI ÜLÉSE. A gazdatársadalom általános érdeklődése mellett és a reprezentánsainak nagyszámú részvételével tartotta meg kedden délelőtt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Igazgatóválasztmánya az ülését gróf Somsslch László elnöklésével. Amikor elnöki bevezetőszav«it kezdte mondani gróf Somsslch László, a megjelentek felállottak, mert az OMGE-nak két elhunyt kitűnőségét parentálta el az elnök. Mély megilletődéssel teszem azt a bejelentést, mondta, hogy elmúlt igazgat.választmányi ülésünk óta Bellczey Géza, ma éjszaka pedig Székács Elemér alelnökünk elhunyt. Mélységes gyász és szomorúság borítja el lelkünket, amikor ennél PZ asztalnál nélkülözzük férfias alakjuknak megjelenését. Nemcsak egyéniségükkel, életükkel, jellembeli jótulajdonságaikkal, hanem munkásságukkal is százszázalékosan töltötték be azt a ftelyet, amelyre őket a magyar gazdatársadalom küldötte. Az a blzplom, amelyet husz évvel ezelőtt előlegezett a gazdatársadalom munkásságukicai beváltást nyert, mert hűségesek voltak azokhoz az eszmékhez, melyeket nekünk gazdáknak mindig szem előtt kell tartanunk-* Mindkét férfi a maga hatásköreben szolgálta a gazdatársadalmat. Bellczey Géza, mint a Békesmegyei Gazdasági Egyesület elnöke, majd mint az OMGE alelnöke és a felsőház tagja , állandóan tartotta'' az érintkezést a gazdatársadalom életével s egyformán támogatott földmunkást és nagygazdát, mert nem parciális érdekek, hanem az ország nagy szempontjai lebegtek szeme előtt. Székács Elemér viszont típusa volt annak a hűséges gazdatisztnek, aki kenyér adó jónak a földjét a magáénak tekintette és egész lényét a föld Iránt érzett szeretet fűtötte át. Semmi sem térítette el soha. kötelesség-' teljesítésétől s attól a munkától, amelyet élete céljának tűzött maga elé. Apostola volt a magyar földnek és a magyar termelés megjavításának. Növénynemesltői munkássága és az a munka, amelyet a buzanemesltés terén kifejtett, világhírűvé vált, o a világhírű Székács-féle buzsf ajták megteremtőbe és magasztos munkája közben hűséges maradt kenyéradó gazdájához utolsó leleletéig és ideáljává vált a magyar gazdatisztnek. A két alelnök elparentál ás a után megkezdte az igazgatóválasztmány a tanácskozását, amelynek során Mutschenbacher Emil felsőházi tagy. az OMGE igazgatója részletesen számolt be a mezőgazdaság helyzetéről. Mint mondta, az utóbbi hetek időjárása veszéllyel fenyegette mezőgazdaságunkat, az utóbbi napok azonban .' alkalmasak arra, hogy a vetései: állása megj avuljon, ami lényeges kelléke annak, hogy a mezőgazdaság teljes áldozatkészségével vehessen részt abban a munkában, anelyet a kormány az ország talpraállltása és a milliárdos befektetés biztosítása tekintetében maga elé tüz. A gazdatársadalom bizalommal tekint az uj kormány működése elé ós részt kivan venni abban Q. munkában, amely a rend és közbizalom helyreállítására Irányul. Az a férfi került a kormány élére, aki a milliárdos beruházásnak a kidolgozója volt, viszont ennek a milliárdos tervnek a megvalósítása igen sok problémát vet fel. Súlyos megterhelést jelent a vagyonos osztályra, viszont ennek az összegnek a termeléssel kapcsolatos felhasználása, főleg a beruházások tekintetében, olyan pénzforgalmat von maga. után és olyan tőkéket mozgat meg, amely tőkék eddig nem vettek részt a termelő munkában. /Folyt,köv./ S LEVÉLTÁR