Magyar Országos Tudósító, 1938. május/2

1938-05-24 [181]

fc-* ZU ERDQŐR GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET,. „ /l,f oly tatás, / A tanuk, közöttük a sértett erdőmérnök, tulnyomórészben a vád­lott ellen vallottak és a vádiratban foglaltakat erősítették meg. Az or­vos szakértők bizonyították, hogy a vádlott iszákos, degenerált egyén, de a jogi értelemben, bár csökkent mértékben, de mégis beszámítható* A perbeszédek elhangzása utón a törvényszék Levicsek Károlyt szándékos emberölés bűntettének kis ér létében mondta ki bűnösnek és ezért hatévi fegyházra Ítélte, Az Ítélethez fűzött szóbeli megokolás hangoztat­ta, hogy bár merültek fel adatok arranézve, hogy a kádlott előzetesen meg­fontolta tettét, mégis kétségtelen, hogy állásának elvesztése miatt a cse­lekmény elkövetését megelőző időpontban elkeseredett lelkiállapotban volt s ebben a zaklatott idegállapotában, a degenerált vádlottban nem foganha­tott meg a jogi értelemben vett, hideg előremegfontoltság. Ezért a tör­vényszék a vádlottat nem gyilkosság bűntettének kísérletében, hanem csupán szándékos emberölés kísérlete tekintetében deklarálta bűnösnek. Az Ítélettel szemben egyrészről a vádlott és védője, másrészről a vádhatóság képviselője fellebbezést jelentett be „ /MOT/ Ky. ZU KENYERES KAUPMANN ÜGY.../1. folytatás./ Az iratok ismertetése és az alsóbirósági terjedelmes Ítéletek felolvasása utón dr. Makkal Jenő k orona ügyé sz helyet te s bejelentette, hogy a főügyészségnek a bűncselekmény minősítése miatt bejelentett semmiségi panaszát alaptalannak tartja és a tábla Ítéletében foglalt jogi álláspon­tot fogadjo el helyesnek a koronaügyészség. De alapos a főügyészség semmi­ségi panasza - mondotta a koronaügyészhelyettes - amelyet a büntetés sú­lyosbítása végett jelentett be, mert az a lsóblróság ok által kiszabott bün­t etés nincs arányban a cselekmény súlyával és ezért a büntetés", szigorítá­sét indokoltnak tartja, A védelem által érvényesített semmis égi panaázok a koronaügyészség álláspontja szerinb alaptalanok, kéri azoknak az eluta­sításét, 'Ezután dr. Hoffmann Dezső védő szólalt fel. Ebben a nagy hord­erejű bünpörben - mondotta - az az ügydöntő kérdés, hogy;az itt szereplő születési bizonyítvány a vádlottra vonatkozik-e vagy sem. Majd hossz asan fejtegette, hogy az alsóbiróságok által lerögzített tényállás egészen za­varos és homályos s mielőtt ezt a bűnügyet Ítélettel döntötték volna el v . a bűnvádi perrendtartás 7,-§-a értelmében le kellett volna folytatni egy sz$nélyjogu státuspert a polgári bíróságok előtt, ahol megfelelő törvényes eljárással tisztázni kellett volna a vádlott személyi helyzetét. Kifogá­solja, hogy a büntető bíróság meg sem hallgatta azokat az agyéneket, akik­r--e kimondotta, hogy ők a szülői a vádlottnak. Az a születési bizonyítvány, amely itt fekszik és ennek a bűnügynek az alapját képezi, e peren., kivül soha sehol, semmiféle hatóság előtt nem szerepelt, A vádlott sem iskolá­ban, sem a katonaságnál, sem pályafutása során soha sehol sem használta ezt a születési bizonyítványt, még pedig azért, mert ez nem az 5 születési bizonyítványa, A vádlottat soha seholsem anyakönyvezték ós nincs is neki születési bizonyítványa. Az az okirat, amely itt az iratok között szerepel, n em e vádlott személyére vonatkozik, Az elnök többlzben figyelmeztette a védőt, hogy a tényállás és a per bizonyítási anyagát ne taglalja.^ mert e tárgyban a kúria csak hivatalból észlelheti a semmiségi okot ss itt már a bizonyítékok mérle­gelésének nincs helye, A tavábbiak során a védő azzal érvelt, hogy ha a vádlott valamit elkövetett, az csak anyakönyvi kihágás lehet, ami pedig elévült. Végül a bűnösség megállapítása esetén is kéri az enyhítő szakasz alkalmazásáti - A kúria rövid tanácskozás után a be jelentett'semmisségi panaszokat részben elutasította, részben visszautasította* A kúria végzé­sének indokolása leszögezi, hogy a kúriát köti a tábla által ^megállapított tényállás, azt kénytelen elfogadni, amely ugy szól, hogy a vádlott azonos azzal az egyénnel, akiről a szóbanfor-gő születési bizonyítvány szól. A vádlottnak egyébként módja van a maga személyére vonatkozó státuspert ez­után is megindítani, de mert ezt eddig nem tette, az 5 személyére vonatko­zó adatokat a büntetőbir-óság e per keretében bírálta el, A kurla szerint alaptalan ugy a büntetés súlyosbítására, mint annak enyhitésére vonatkozó semmisségi panasz is, mert az als óbiróságok által kiszabott büntetés arányban áll a vádlott által elkövetett büncs^elekménnyel, /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents