Magyar Országos Tudósító, 1938. május/2

1938-05-24 [181]

— BARLANGKUTATÓ KISFIÚK HALÁLOS SZERENCSÉTLENSÉGE . Lőwy Jolán két kiskorú fia, a tizennégyéves Pál és a tízesztendős Sándor tavaly"szeptember 15-én kirándultak az óbudai hegyvidékre azzal a szán­dékkal, hogy a Sehmidt Miksa-féle területen lévő kőbányák környéken bar­langok után kutatnak* Egy meredek sziklafalat merészen megmásztak s ami­kor 'ennek a tetejére értek, halálos szerencsétlenség történt; A kisebbik fiu, aki a hegy, illetve a sziklafal megmászásában elől járt, megssuszott és a segítségére siető bátyját magával rántva, mindketten lezuhantak a 4o-5o méter mély szakadékba,- Sándor nyomban meghalt, Pál pedig súlyosan^ megsérült s ennek folytán ugy testileg, mint szellemileg munkaképtelenné vált, ' Lőwy Jolán kártérítési pert indított Budapest székesfőváros kö­zönsége, mint alperes ellen, amelytől gyermekeinek elvesztése miatt kár­téritest követelt, mert a közeljövőben gyermekei már'eltarthatták volna őt s ettől a tartástól az egyik gyermek elhalálozása, a másiknak elnyomo­rodása miatt elesett* Az anya panaszolta, hogy az életveszélyes területe­ken a főváros semmiféle figyelmeztető táblát nem'helyezett el s igy a kis"­korú gyermekeket semmi'sem akadályozta meg abban, hogy a veszedelmes sza­kadéktól megoltalmazza, vagy annak elkerülésére figyelmeztesse őket c Dr, Hankovszky Dezső budapesti kir. törvényszéki tanácselnök tű­zött ki tárgyalást e kártérítési perben D A perbeli ügyvédek előterjeszté­se után a tanácselnök először annak eldöntését találta szükségesnek,hógy a szerencsétlenség színhelye valóban veszélyes-e és ez a veszélyesség, ha fennforog, felismerhető-e mindenki, tehát kiskorú gyermekek részéről is a A tanácselnök ennek megállapítása végett helyszini szemlót tartotta Maga is kellő óvatosság mellett felmászott a helyszínére és ott a következő tényeket állapította meg, A bányaüregek tele vannak kaparás utján létre­jött és emberi kéztől származó különféle jelekkel, felírásokkal<, Ez azt mutatja, hogy ezt a sziklafalat már sokan megmásztak a A'biról szemle ide-' j én is több kisebb-nagyobb fiút találtak a bányaüregben, de azon a helyen, aiaol a megmászás • már veszélyes, senkit sem találtak, Ezekután tényként állapította meg a tanácselnök^ hogy a'szikla­fal megmászása nyilvánvalóan veszélyes^ még pedig olyan mértékben, hogy az mindenki által, tehát már a tízesztendős gyermek által is felismerhető. Ilyen körülmények között a törvényszék ugy találta, hogy a kiskorú gyerme­kei a felperesnek voltak egyedül a gondatlanok ós a hibásak és a bekövet­kezett szerencsétlenség a fiuk kizárólagos hibájának tudható be, A tör- • vényszék ennélfogva az anyát kártérítési keresetével elutasította 0 /MOT/G, VÁLASZTÁSI AGÁTÁCIó EMBERHALÁLLAL, Hévízi Mihály Kecskeméten a szőlőhegyőri állásra pályázott,-. Felkereste Hé­vízi Nagy Pál nevü barátját s lakásán, akit arra kért, hogy a hegyőri vá­lasztásnál álljon melléje„ Nagy Pál szívesen vállalkozott érre s elkezd­tek borozgatni. Közben a jóbarátók összevesztek úgyannyira, hogy Nagy Pál kilökte lakásából Hévizi Mihályt, aki ez alkalommal meg Is sérült s A meg­szégyenítés és sérelem megtorlására Hévízi pisztolyt rántott elő, amellyel hasbalötte Nagy^ Pált, aki sérülései folytán másnap meghalt 0 A kecskeméti törvényszék erős felindulásban rögtön végrehajtott szándékos emberölés büntette miatt Hévízit három és félévi börtönre itélte el, A budapesti tábla Kállay-tanácsa dr a Temesváry GyuTa főügyészhelyettes felszólalása után Hévizi Mihály büntetését ötévi fegyházra emelte el ö /MOT/ G,

Next

/
Thumbnails
Contents