Magyar Országos Tudósító, 1938. május/2

1938-05-21 [181]

C 3ENDÓR3EG ——ISMERET LEN DUNAI HOLTTEST. Kisoroszi határában e hó 18-án a c sónak ázok a Dunaparton egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak* A holttest mind­két karja tőből és mindkét lába térdből hiányzik. Oszlás miatt teljesen felismerhetetlen, a lágy részek úgyszólván teljesen lemállottak róla. Orvosi megállapítás szerint 6-12 hónapig lehetett a vizben. Az elhalt 160 cm. magas lehetett, olol fönt 5, lent pedig 4 foga hiányzik. A fosz­lányokból itélve kék szövetruhát viselhetett, a holttestet Kisoroszi köz­ségben eltemették, A csendőrség nyomozást indított, /KOT/ .HV.LALOS BALESET. Fördó's László 35 éves mosonszentmiklósi lakos Rába­patona határában rm.dárfé3zkeket szedett le a falcról, KZ egyik 15-16 mé­ter magas jegenyefa tetejéről lezuhant és szörnyethalt, a győri kir, ügy'szség a temetési engedélyt megadta, /MOT/M H I R E K MEGJELENT a "CORVIÍU" EUCHARISZTIKUS 3ZAÜA, A "Corvina" Rassegna Italo­Ungherese ol. s z-nugy ar folyóirat májusi számat az Eucharisztikus Kongres­szusnak, illetve a Kongresszusra Budapestre érkező olaszoknak dedikálta* 'Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás és Angelo Rótta nmneius szózata után a mai olasz k- tolikus irodalom vezető egyénisége, Padre Gemelli közöl nagyérdekü cikket a modern katolikus emberről, A nagy magyar egyház ­filozófus, Schütz Antal Prohászka Ottokárt méltatja, Püsi József a magyar katolikus irodalomr°l, Jajczay Jnos pedig a modern magyar egyházmüvészét­ről irt tanulmányt, Sayerio de Simoné a z olasz korporációr°l sz°ló beha­tó tanulmányát, Rodolfo l.k>sca politikai szemlékét, könyvismertetéseket és kisebb közleményeket tartalmaz még a számos ollusztráclóval és Megyer­Meyer Antal művészi fejléceivel diszitett szám. Kapható aFranklin Társulat­nál és minden könyvkereskedésben, valamint az Eucha risztil us kongresszus elárusito helyein. /ÍVÍOT/B ——A MAGYAR UJSAGIRÓK K-.MaEal CSOPORTJAN.-.K LKTEaEZLETE• A Magyar Uj ság­iak Kamarai Csoportjának intézőbizottsága, valamint előkészitő és szer­vező bizottsága szombaton délben 1/2 12 órakor együttes értekezletet tar­tott a Pátria Aiüb nagytermében. Az értekezleten Hivatal József főszerkesztő elnöki megnyitója után P a p jc Miklós, mint előadó ismer­tette annak az előterjesztésnek részletes szövegét, amelyet a Magyar UjcágirOk Kamarai Csoportja az illetékesek elé kivan'juttatni a Sajtó­kamara felállításával kapcsolatos kérdések tárgyában. Az ianertetést részletes vita 'övette, amelyet vitéz h Q 1 o sváry - 3 o r c sa Mihály főszerkesztő vezetett, AZ egyes fejezetekhez dr. Tóth László, T ö r s Tibor és Z i m ffl e r Ferenc főszerkesztők, valamint ^ 1 h e ­1 i c s Vid, dr. H o r v á t h Ödön /Kecskemét/ M iga n d Dezső /Békéscsaba/, P ü n k ö a t i ..ndor, 3 z a b o Lőrinc^ U a t o 1 a y Géza, Elekes Boldizsár és mások szólt..k hozzá, majd az együttes értekezlet egyhangúlag kimondotta, hogy az előterjesztést véglegesnek tekinti és megbízza a kamarai csoport adminisztratív irodáját a memorandum sokszorosításával. Végül elhatározta az értekezlet, hogy a sokszorosí­tott előterjesztést haladéktalanul eljuttatja az illetékesekhez. /MOT/B .NEGYVENÉVES ÉRETTSÉGI Iv.LaLKOZó, A Nagymező-utcai felsőkereskedelmi iskola 1898-b,.n érettségizett növendékeinek, az iskolapad elhagyásának negyvenedik évfordulója alkalmából, fogadalmi ünnepélyes találkozója lesz május 25-én, szerdán este 8 órakor a Ketter-féle vendéglő helyisé­gében /xi,, Horthy Miklós-ut 48./, /ÍÍOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents