Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-06 [180]
. H ÍREK MÉRŐ ISTVÁN FESToMtVÉSZ MEGHALT• MérS István, az ismertnevü festőművész szerdán este hót órakor, a Kálvin-téren összeesett és szivszélhüdésben megholt r Holttestét a Törvényszéki Orvostani Intézetbe szállították,, MérS István 1873-ban született Szentjónoson, Művészi tanulmányait Münchenben és Parisban végezte^ Hosszú időn át a Ferenc József Intézet rajztanára veit, néhány év óta nyugdíjban élt<,Negyvenéves müvászi munkásságát a Műcsarnok falai között fejtette ki. Főleg falusi életképek festésével foglalkozott, amely munkásságáért 3512-ben állami aranyérmet kapott. Temetéséről még nem történt intézkedés, /MOT/B, F ő 7 A H 0 S BUDAPEST KDÓZÁSA. Kleisz Alajos adóhivatali igazgató most tette közzé Budapest április havi adózásáról szóló jelentését, A jelentés szerint április havában Összesen 5,021.457 pengő folyt be a Budapestet illető adókból, 163,957 pengővel kevesebb, mint tavaly áprilisban, ÍBmel' kedést mutett az alkalmazottak kereseti adója 66,000 pengővel, továbbá a forgalmi adó 73.000 pengővel, a községi fogyasztási adó 44,000 pengővel, a városi vám 37 c 000 pengővel és a közlekedési adó 22.000 pengővel. Ezzel szemben 320.000 pengővel osökkentek a községi adók, 39.000 pengővel az általános kereseti adó, 37,000 pengővel a városi ingatlan vagyon átruházási illeték és 20.000 pengővel az italmérési illetéke. A folyóévben összesen 24,506,2.18 pengő folyt be Budapest pénztárába, ami 219 e 442 pengővel több, mint az elmúlt esztendő három hónapjában, /líOT/Lá. Vr. H I R EK ELÜ0P1AK EG: KOCSIT LOVASTÓL, Május 4-én délután félnégy óra tájban a Ráday-utcs. 31,sz.ház elől ellopták Zumft Dezső kocsiját, amely elé egy szürke ló volt fogvac Zumft Dezső ötven pengő jutalmat ad annak, aki az ellopott ló és kocsi nyomára vezeti, sőt értesiti XIV.,Besnyőutca 13,sz.alatti lakásául. /MOT/B, —HUSZONÖTEZER RÉSZTVEVŐ AZ EMSZO TAT TERS ALLI KI ÁLLÁSÁN 0 Május 15-én, vasárnap délután nagygyűlést rendez a Magyar Keresztény Dolgozók Szervezete, az EffiSZC. A nagygyűlés részleteiről falragaszok nyújtanak bővebb tájékoztatót,/MOT/B. MEGKEZDŐDIK A NEMZETI GYERMEKHÉT. A Vitéz nagybányai Horthy Miklósné fővédnökségével rendezendő nemzeti gyermekhét a mai napon kezdődik. Vasárnap délelőtt az Uránia moziban szórakoznak a gyerekek, ahol a "Délibábos róna" cimü kisfilmet és a "Hogyan készül az újság" cimü riportfilmet mutatják be. Ugyancsak bemutatják "Az állat álomkert" cimü filmben az állatok életét. B, Czeke Vilma "Az aranysz őrü bárány" cirűü mesét mondja el, A jövő hét minden napján rendeznek valami szórakoztató előadást a gyermekek részére. A nemzeti gyermekhét rendezobizottsága a jegyek egyharmad részét teljesen ingyen osztotta kl ugy, hogy a szükségla*kástelepek gyermekei is végignézhessék a műsort./MOT/B, HALÁLOZÁS.. Dr. vitéz Kemény Gyula I. osztályú honvéd főtörzsorvos május 5-én Budapesten elhunyt. Temetése május 7-én, szombaton délután öt órakor lesz a farkasréti-temető halottasházáből./MOT/H. Pro domo: A Rendőri Sajtóiroda kéri a. hlr szíves átvételét.