Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-04 [180]

— A MOZGÓ VILLAMOSRA SZÁLLT FEL, INZULTÁLTA A KALAUZT, ÖTVEN PENG8 PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK, Mult év április 19-én az e^yik 6-os jelzésű villamoson botrányos jelenet játszódott le egy utas és a kalauz között, Bruck Dezső műszerész felesé­gével együtt felszállt a villamosra, amely már mozgásban volt, A kocsi­ban felelősségre vonta a kalauzt, hogy miért csengette le idő előtt a kocsit, ebből szóváltás támadt és - a vád szerint - Bruck nekiugrott a kalauznak és öklével felé sújtott, A műszerész ellen hatósági közeg elle­ni erőszak vétsége miatt a kir, ügyészség vádat emelt és ma'tárgyalta az ügyet vitéz Litvay Sándor dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró, Bruck nem ismerte be bünössé fe ét, Védekezésében elmondta, hogy a felesége már fent volt a lépcsőn, amikor a villamos hirtelen elindult. Szerinte a kalauz korán indított és emiatt könnyen történhetett volna bal­eset. Ezért tett szemrehányást, de - mint hangoztatta - nem akarta és n em is bántalmazta a kalauzt, A védekezéssel szemben a kalauz és a szemtanuk arról vallottak, hogy a villamos piros jelzőláápája már égett, ami azt bizonyltja, hogy a kocsi le volt csengetve. Már indult is a kocsi, amikor Bruck felesége, majd ő is felszállt, Indokolatlanul gorombáskodott a kalauzzal és meg is akarta ütni, A bizonyitó eljárás lefolytatása és a p erbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondta ki Bruck Dezsőt a terhére rótt cse­1 ekmónyben és 5o pengő pénzbüntetésre itélte. Az itélet jogerős. /MOT/Sy. ÉPÍTKEZÉS KÖZBEN LESZAKADT A MENYEZET, PÉNZBÜNTETÉSBE ÍTÉLTÉK AZ ÉPITÖ MÉRNÖKÖT, Mult év áprilisában a Németvölgyi-uton az egyik ház második emeleti épít­kezésénél baleset történt. Leszakadt a menyezet és a lehulló vakolat és tégladarabok ráestek az e^yik munkásra, aki súlyos sérüléseket szenve­dett, A hatóság megindította a vizsgálatot annak megállapítására, hogy kit terhel a felelősség. Az adatok alapján a kir. ügyészség gondatlanság­galokozott súlyos testi sértés miatt vádat emelt Mérő Vilmos építőmester és Német János mérnök ellen, mert - a vád szerint - az oigondatlanságuk idézte elő a menyezet b-omlását. >­A büntetőtörvényszék Márton Sándor dr. elnöklésóvel tárgyaló tanácsa ma vonta felelősségre Mérőt és Németet, akik azonban ártatlansá­gukat hangoztatták Azzal védekeztek, hogy mindent megtettek a biztonság érdekében, rajtuk kivül élló okokból következett be a baleset. n törvényszék lefolytatta a bizonyitó eljárást ós a felmerült adatok alapján a perbeszédek után Német Jánost bűnösnek mondta ki gon­datlansággal előidézett súlyos testi sértés vétsége miatt és ezért száz pengő pénzbüntetésre itélte, Mérőt azonban az ellene emelt vád alól fel­mentette. Az itélet nem jogerős, /MOT/Sy, —— tt A FELJELENTŐK REKORDERÉT" - SZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK. A pestvidéki kir. ügyészség vádiratot adott ki Török János kispesti ipa­rosmester ellen, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségé miatt. Török János - a vádirat szerint - beadványt intézett Kispest vá­ros polgármeéteréhez s ebben a beadványban azt irta Faith kispesti váro­si mérnökről, hogv "idegzavarában valótlan adatok alapján hozott határo-" zatot egy ügyben és az üggyel kapcsolatos ipari munkálatokát rendőri kar­hatalom Igénybevételével betiltotta". Az ügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszéken dr. Nagy Mik­lós tanácselnök tanácsa, A vádlott Török János' kije lentette, hogy nem ér­zi bűnösnek magát, mert beadványában valót Irt, - En vagyok a feljelentések rekorderé - hangoztatta a törvény­széki főtárgyaláson önérzetes hangon a vádlott - én tűzzel vassal irtom a kontárokat és üldözöm azokat a hatósági funkcionárius oka t, akik helyte­lenül alkalmazzák a szabályrendeleteket. Eddig körülbelül hatszáz fel­jelentést tettem hasonló ügyekben. Az inkriminált feljelentésemet azért tettem^meg Faith városi mérnök úrral szemben, mert a mérnök ur a saját" házam építkezését - szerintem jogtalanul - betiltatta, azzal az indoko­lással, hogy a kéményem alacsonyabb az előirt magasságnál. Ez azonban non felel meg a valóságnak... /Folyt. köv,/Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents