Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-03 [180]

A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PART ERTEKEZLETE. A Keresztény Községi Párt Osilléry andrás elnöklésével kedden este értekezletet tartott. Az elnök napirend előtt deklarációt tett, amelyben hangsúlyozta, hogy a Keresz­tény Községi Párt alapitojának h. lála óta is maradéktalanul megmaradt Wolff Károly eredeti keresztény nemzeti irányú programúja mellett és mindenben arra törekedett, hogy a krisztusi szocializmust gyakorlatilag is megválósithassa c Ha a párt nem tartott volna ki tizennyolc éven át a legsúlyosabb támadásokkal szemben is, akkor ma aligha lehetne Magyaror­szágon keresztény politikáról még csak beszélni is. Az elnök a jelenlévő bizottsági tagok általános helyeslése mellett azt fejtegette ezután, hogy a párt az ifjú generációnak megadja jogos érvényesülési lehetőségét, feltétlenül ragaszkodik portan .inhoz, hogy az ifjabb harcosok ugyanúgy, mint az öregek, hűségesen kitartsanak a párt valódi programmja mellett. Szót emelt Osilléry a várost és az országot elárasztó hiob hirek ellen, emelt hangon áll.-.pitvu meg, hogy meggyőződése szerint a keresztény nem­zeti irányú mozgalmak fix pontja mégiscsak a Keresztény Községi Párt. A kereszténység egy frontra való törekvése idején a megbontást,bárhonnan jöjjön is az, nem lehet nacionalista érdeknek minősíteni. Ha valaki nem °hajt a párt zászlaja alatt haladni, az ievonhfetja a konzekvenciát, a becsület azonban megkívánja, hogy ugyanekkor tegye le azt a mandátumot, amelyet a Keresztény Községi Párt révén szerzett. Ezt várja el a Keresz­tény Községi Párt Temesváry Lászlótól is azzal a megállapítással, hogy nincsen külön polgárig vagy politikai becsület, csak egyetlen egy ke­resztény etikao Vitéz dr„ Csík László és Mohaupt Gyula azt jelentették be az elnökségnek, - folytatta Osilléry Szavait - hogy megmaradnak a párt keretein belül ^ de országos politikai viszonylatban más kötelékbe lépnek. Kettejük bejelentését az elnöki tanács azért utalta a zsűri elé, mert be akarta tartani az alkotmányos utat 0 Egyáltalában a párt mindig ragasz­kodik az alkotmányos eljáráshoz és önkényes eljárást soha senki részéről megengedni autonómiájában nem fog & Osilléry azzal fejezte be szavait, hogy a Keresztény Községi Pártot olyan kohéziv erőnek tartja, amely an­nakidején még csoportosítani fogja azokat, akik ma - bár a keresztény nemzeti gondol..tért küzdenek - türelmetlenségükben a csodavárás útjára léptek. A pártelnök altalános helyesléssel fogadott szavai után be­jelentették, hogy . Pcregrinyi Sándor lemondott bizottsági tagsági mandátumáró 1«, Az elnök meleg szavakkal méltatta érdemelte Ezt követően a Gyurkovits Henrik helyébe lepett Pau3.heim Ferenc törvényhatósági bizott­sági tagot köszöntötte a Napirend előtt Müller Antal a kényérdrágitás ellen tilta­kozott és foglalkozott az általános drágulással is. Osilléry András meg­nyugtatta a szónokot, hangoztatva, hogy Szendy polgármester teljes erély­lyel és nagy belátással gondoskodott arról, hogy drágaság se az eucharisz­tikus ' kongresszus Idején, se későbbi időpontban ne lephessen fel. Ezt a fővárosi élelmezési üzemek felhalmozott óriási készleteikkel meg fogják tudni akadályo zni 0 Az értekezlet ezután letárgyalta a törvényhatósági bizott­ság május 11-én tartandó közgyűlésének napirendjén szereplő tárgysorozati pontokato Az értekezlet végeztével a Wolff károly Klubbal társasvacsora volt, amelyen a bizottsági tagokon kívül a keresztény közélet számos is­mert egyénisége is rósztvetto /MOT./... 'X,a.,« JrS? I

Next

/
Thumbnails
Contents