Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-13 [180]

POLITIKA /Folytatás/ •» Az utóbbi időben sokszor hallottuk azt a kívánságot, hoby a kormány bizonyos jelenségekkel szemben nagyobb eréllyel lépjen fel, A rendet és a fegyelmet fenntartani elsőrendű kötelessége az ország­ban a kormánynak, de emellett a megállapítás mellett meg kell jegyeznem, hofey mindenkinek viszont egyéni kötelessége, hogy a szociális feszült­sebét is enyhíteni törekedjék, - /miikor hálás köszönetet mondok a pártnak tízéit, hogy ezekben a nehéz időkben.mellettem állotj; s a kormánynak oly hathatósan segítségére volt a nemzet már előbb emiitett legégetőbb problémáinak megoldásánál, engedjétek meg, hogy egyénileg is köszönetet mondjak a szemérem iránt részetekről tapasztalt jóindulatért és kedves barátságért. Ekkor a párt tabjai felálltak helyükről és kitörő tapssal, hosszan ünnepelték Darányi Kálmán miniszterelnököt, Percekib tartott és nem akart szűnni a lelkes ünneplés. Darányi Kálmán miniszterelnök meg­hatottan állt helyén, Többizben is folytatni akarta beszédét, de a taps és éljenzés elnyomta szavait. Végre is kézmozdulattal jelezte, hogy be­szédét folytatni szeretné, mire az ünneplés elcsendesedett és a minisz­terelnök iby folytatta szavait; « kz ebyéh mulandó, a nemzet örök. Ez rébi bölcsesség, rébi ibazság, Gondoskodnom kellett arról, hoby utódom személyére vo­natkozóla& olyan javaslatot tehessek, amely nézetem szerint megfelel az ország érdekelnek, A kormányzó ur ofőméltóságának azt az' előterjesztést tettem, hoby utódomul kormányom egyik tabját jelölje ki, Imrédy Bélát, aki a pártnak is ebyik tabja, /Lelkes taps és éljenzés,/ « Imrédy Béla szakember, A politikai életbe akkor lépett, amikor őt boldobult halhatatlan vezérünk, ^ömbös Gyula hitta, s mel­lette az ebyik le&nehezebb tárcának gondjait viselte, Imrédy Béla tette lehetővé, hoby ^Ömbös *jyula me&oldhadson olyan feladatokat, amelyeknek meboldásánál az ő sebitsébére szükséb volt. Amikor a Nemzeti Bank el­nöki tisztsé ti e megürült, Gömbös Gyula kérte fel Imrédy Bélát arra, hoty ennek a nemcsak bazdasábi és pénzügyi szempontból, de e&yébként is ebyik kétaéfekivül legjelentősebb nemzeti intézményünknek élére álljon^ s Imrédy Béla fényesen megoldotta azokat-a feladatokat, amelyek­re mebblzást kapott, /Wfey van, uby van/ Éljenzés,/ k győri) program gaz­dasági és pénzü&yi részében pedig nekem értékes segítőtársam volt, • « Furópc^hlrü szakember ő, akit más nemzetek irigyelhetnek tőlünk. 0 annak a frontharcos nemzedéknek tagja, amelyhez mi ls a leg­többen tartozunk„ Olyan, mint a damaszkuszi penge, kemény, hajlékony, éles. Az a szellem pedib, amely áthatja és füti Őt, amely őt alkotások­ra készteti,'ugyanaz a keresztény nemzeti jobboldali eszme, amely bené nünket havit* /Viharos taps,/ Ebben a tekintetben nem lesz törés a mult és jövő között, ezc én barantálom. /Percekig tartó taps és éljenzés,/ *• Ez a nemzet még nehéz feladatok megoldása előtt áll, ame­lyek során történelmi hivatás vár erre a többsébi pártra, Mebbyőződésem, hoby ez a párt, mint a múltban, a Jövőben is mindig azokra a magasla­tokra fob emelkednij amelyek a nemzet ügyének szolgálatánál szüksébesek, *> amikor ezt kérem is tőletek, arra kérlek benneteket, hofey támofeassétok Imrédy Bélát ua.y, ahogy enbem támobatni szívesek voltatok. Amikor a miniszterelnök szavait befejezte, a párt isa étel­ten, hosszantartó melefe ünneplésben részesítette, /Folyt,köv./

Next

/
Thumbnails
Contents