Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-11 [180]

— A FELLEBBEZÉSI BÍRÓSÁG HELYBENHAGYTA BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN JÁRÁSBIRóSÁGl SZÁZÖTVEN PENGŐS PÉNZBÜNTETÉSÉT. /°°Steinwalter A büntetőtörvényszék vitéz Ottrubay-tanácsa ma foglalkozott másodfokon mint fellebbezési bíróság azzal a rábalmazési bünperrel, amelyben dr, Böszörményi Vargha Imre ^oltén szerepelt vádlottként, míg az ügy sértett­je és egyben viszonvédlottja, Steinwalter Károly nyugalmazott ezredes volt, A per előzménye szerint mult év februárjában az egyik napilapban tudósítás jelent meg dr. Böszörményi egyik polgári peréről, A közlemény megjelenése után Böszörményi helyreigazító nyilatkozatot küldött be a lap szerkesztőségébe s ebben Steinwalter Károly személyét illetően sértő kifejezéseket használt, A lap nem közölte le a nyilatkozatot, Steinwal­ter azonban mégis tudomást szerzett ennek tártalmárél, mert Böszörmenyi Steinwalter ellen feljelentést tett és ehhez osatolta a helyreigazító nyilatkozatot is. A királyi üfeyészséb a nyucalmazo^t alezredessel sím­ben indított eljárást megszüntette, de ubyanekkor'rágalmazás miatt fel­jelentést tett Böszörményi dr. ellen a nyilatkozatban foglaltak miatt, A büntető járásbíróság mult év decemberében tárgyalta az ügyet* Dr, Böszörményi tatadta bünösséöét. Beismerte, hot»y ő küldte be a hely­reigazító nyilatkozatot a laphoz, mert közérdek és jogos magánérdek ve­zette, Steinwalter ugyanis Böszörményi felesége ellen a királyi törvény­szék előtt pert indított és ezzel volt kapcsolatos a Böszörményi szerint valótlan tartalmú tudósítás. Ugyanekkor Böszörményi v iszonvadat eme Steinwalter ellen, aki - mint panaszában mondotta - a feleségével kapcso­latos polgári perben azt állította, hogy Debrecenben is félvett pénzeket pártcélokra, de azokról nem adott nyugtát, nem számolt el. továbbá azt is mondta, hogy Debrecenben többeket formálisan tönkretett. Azt is panasz : tárgyává tette viszonvádjéban Böszörményi, hoby Steinwalter ugyan.ja polgári per tárgyalása során azt mondta róla: nem tisztességes ember, az Ő kezén sikkadtak el a párt céljaira felvett pénzek. A járésbirósébi per tárgyalásán az is kiderült, hogy egy zsa­rolási véd előzte meg a felek közötti rágalmazási pereket. Böszörményi ugyanis feljelentette Steinwalter Kérolyt zsarolás vétségének kísérlete miatt, mert Steinwalter Böszörményi ellen zsarolás kísérlete, hamis név használata és jogtalan doktori cim használata miatt WxrráCá, $&j4$&et tett folyamatba. A zsarolási perben a kir, ügyészség Steinwalterrel kap sólet­ban megszüntette a nyomozást, A büntetőjárásbíróság a felek meghallgatása után ítéletében Böszörményi Vargha Imre Zoltánt bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében és ezért 15o pengő pénzbüntetésre itélte, amely meg nem fizetés esetén tiznapi fogházra változik át. Ellenben a hatóság előtti rágalmazás vád­ja alól felmentette. Felmentő ítéletet hozott az elsőfokú bíróság Stein­walter Károütyal szemben, mert ugy találta, hogy a vele kapcsolatos vi­szonvád hem áll fenn, A bejelentett fellebbezések folytán került ma az ügy az Ottra­bay-tanács elé, Dr. Böszörményi nem jelent meg s távollétében tárgyalta le a másodfokú bíróság a játásbirósáe Ítéletét, A periratok ismertetése után megkérdezte az elnök a jelenlévő sértett és efeyben viszorivédlótt Steinwalter Károlytól: - Mi történt azzal a feljelentéssel, amit Böszörményi ellen nyújtott be a rendőrségre hamis névhasználat és jobtalan doktori cím használata miatt? - Emlékezetem szerint csak hamis név használata miatt jelentet­tem őt fel. Magam állapítottam meg, hogy megszerezte az államtudományi doktorátust, tehát jogosan használja a doktori címet s ezért nem ls vol­na indokolt a feljelent-és. De fennáll a hamis névhasználata, mert az ő neve Böszörményi Vargha Imre Zoltán, holott állandóan mint Böszörmény szerepel, két és féléven keresztül, amig vele érintkeztem, ilyen n éven ismertem. Később tudtam meg, hogy tulajdonképpen Vargha Imréének hívják, *zért jelentettem fel, hogy véére a bíróság é llapitsa meg, tulajdonképpen hogy hivjék. Ez a per jelenleg még folyik. Böszörményi - mint köztudomá­sú - letartóztatása elől Bécsbe szökött s most mint emigrált tartózkodik kint, - felelte Steinwalter. A törvényszék ezután meghallgatta a sértett képviselőjéts dr e Schuberth Zoltán ügyvédet, majd meghozta Ítéletét: helybenhagyta a járás­bíróság ítéletét és annak indokolását is, Böszörményi büntetését másodfo­kon is 15o pengőben állapította meg, Steinwaltert azonban felmentette. Minthogy fellebbezésnek nincs helye, az itélet joberős. /MOT/Ky i.EVÉLTÁB

Next

/
Thumbnails
Contents