Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-09 [180]

—A Magyar Fajvédők Országos Szövetségének kecskeméti zászlóbontásához újonnan alakult Magyar Faivédők Országos Szövetsége vasárnap delelőtr 10 órako tartotta első nagygyűlését Kecskeméten; Napokkal ezelőtt már lázáan égett a város s látni lehetett, hogy valami nagy dologra készülnek. 9 őra 40 perckor érkezett meg a kecskeméti pályaudvarra a budapesti gyorsvonat, amellyel vitéz Héjjas Iván dr. országos elnök régi bajtársainak nagy kíséretével érkezett az alföldi metropolisba. Héijas Ivánal: ja után feltűnt a waggon ajtajában vitéz Somogyi Béla dr. ügyvezető alelnök, maid Szemere Béla, vitéz Teglassy Béla, vitéz Somogyváry Gyula, Zsabka Kálmán; Ma árpád, Szappanos József és még sok-sok kipróbált bajtárs lepett a pe^íira, A régi zászlókkal az élen az állomáson a nyugatmagyarországi felkelőkből alakított két díszszázad állt sorfalat, mögöttük mintegy ezer>fóny:' lelkes tömeg. Francia KisjMihály katonásan fejvetést vezényelt s harsogd hangon jelentette Héijas IvánnaJof- Főhadnagy Urnák alázatosan jelentem, az alföldi brigád áll. Kivonult két díszszázad, 487 fő, 3 parancsnok. További pa­rancsait várjuk. Vitéz Héjjas Iván dr..ellépett a díszszázad előtt, maid egész kíséretével együtt Kecskemét város diszfogatain indult a menet a Kaszinót Ezalatt a rendezőbizottság., miután egész éiiel zuhogott és • szakadt az eső, az átázott embereket igyekezett fedél alá juttatni. A Rákóczi­ut hosszában a Kaszinótól a törvényszék épületéig összezsúfolva mintegy 15,000 ember állott., ilyen hatalmas/^"noha a nagy esőre való tekintette^ a vezetőség még hajnalban értesítette aovas-küldöncök utján a messze tanyai lakókat, hogy ne jöjjenek be a gyűlésre, C^crrtyj^ A 2,000 férőhelyü mozi termében mintegy 3,000 ember zsúfoló­dott össze.. A k i-., ^ szorult nagy tömeg • a zuhogó eso ellenére megafonon át hallgatta a gyüles szónokait. , [lO őra utáni néhány perccel! bevonult a gyűlés termébe vitéz Héjjas Iván dr. és kísérete. Közöttük Sallő János, a Nemzeti Front vezére, A színpad a régi felkelő-zászlókkal volt feldíszítve, a zászlók alatt 19 hatal­mas tábla emlékezett meg a nyugatmagyarországi felkelés 19 győzelmes ütközetéi föl. Minden táblán a volt felkelő-jeléény diszlett, Arpádkorabeli zöld paizs fehér kettős kereszttel és egyeegy babérkoszorú az elesett baitársak emlékére, Az ülést Maté József dr. ügyvéd, volt felkelő, a kecskeméti körzet vezetője nyitotta meg. Felolvasta vitéz bádoki Soős Károly rgyalog­sági tábornok, vitéz Igmándy-Hegyessy Géza tábornok, vitézi törzskapitany és vitéz Görgey György tábornok, vitéz Borbély-Maczky Emil üdvözlő-táviratát , illetve üzenetét. Máté József dr. rövid.parancsot adott: "Fegyelem",majd igy kezdte beszédét^'Sllenforradalmárok, nyugatmagyarországi rongyosok, Magyar Testvérek!. 18 éve, hogy uj honfoglalásra indultunk a nyugati végek fele. A régi eszme 20 éves sírjából újra feltámadt és most táborba nivunk mindenkit; aki velünk érez'*.JA rövid, pattogó,katonás szónoklatra dörgő taps a válasz.,

Next

/
Thumbnails
Contents