Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-09 [180]

. h K.GY--Í. bJ.^GIPéK fc^M,.E..I CSOPO.RT JAHAK IOTEZŐBIZ0TT3ÁGI ÉRTEKEZLETE. A Magyar Ojs-gj r°k K; mára Csoportjának intézőbizottsága, valamint elő­készítő- és szervező bizottságé v. sarnap délelőtt 11 őre; kor a Pátria Klub nagytermében tartotta második együttes értekezletét, . z értekezleten G á s p á r Jenő soros elnök megnyitója utan vitéz Kolosvary B o r c s a Mihály főszerkesztő tartotta meg beszámolóját a két bizottság eddigi működéséről és a Magyar Üjsagir u k Kamarai Csoportjának hivatlos helyiségében felállított adminisztrációs irodamunkájáról. Vitéz kolosvary Borcsa Mihály főszerkesztő bejelentette, hogy 8 Magyar ü jSagirOk Kamarai Csoportjához eddig 754 ujságir 0 jelen­tette be csatlakozását Budapestről és az ország minden részéből. Ezek közül az -dminisztrativ iroda 487 jelentkezőről megállapította, hogy hi­vat ÚSO a ujsagiroi müköaést rejtenek ki, 224 jelentkező újságírói működé­sének igazolása most van folyamatban, 43 jelentkezést pedig visszautasí­tottak. Vitéz Kolosvary Borcsa Mihály ezután ismertette an ak oz • el -terjesztésnek a szövegét, amelyet a Kamarai Csoport együttes bizott­ságainak megbizasabol , z udminisztreitiv iroda készített el, z előterjesz­tés teljes részletességgel felsorolja azokat a kívánságokat, amelyeket a Magyar Ujságir ok Kamarai Csoportja a felállítandó sajtókamara szerve­zeti, erkölcsi, hivatásrendi ¿3 szociális vonatkozásaival kapcsola.tban óhajt ,z illetékesek elé juttatni. A tervezet részletes ismertetése után Tóth László fő­szerkesztő számolt be a Karaarai Csoport intézőbizottsága részéről hiva­talos körökkel folytatott tanácskozások eredményeiről és hangoztatta si­Xktk szükségességét-, hogy a sajtókamara az újságírói függetlenség megtá­madhatatlan fellegvára legyen. Utána Z i m m e r Ferenc főszerkesztő, P ü n k ö s t i Andor, Tóth József, Hegedűs István, K o v ­r i g János, M á r i a s s Imre, Z á g o n i István, L é k a y László. M i h e 1 i c s Via, M a t o 1 a y Géza, R a d n a i Endre, Kerté s z Róbert, 3 z a b ó Béla és Pap Miklós szóltak hozza az előterjesztéshez, majd ... z egyesitett bizottság egyhangúan ki­mondotta, hogy c.z előterjesztett tervezetet a további részletes tárgyalás alapjául elfogadj- és megbízza Kolosvary Borcsa Mihály főszerkesztőt, hogy azt az illetékesek elé juttassa. Az együttes értekezlet G á s p á r Jenő soros elnök záró­szavaival ért véget s ennek kapcson Gáspár Jenő köszönetet mondott a tervezetet kidolgozó szükebbkörü bizottságnak, különösén Mihelics Vid egyetemi magántanár, szerkesztőnek, aki, mint a nemzetközi saj tó viszony ok és ujságirOi problémák alcpos ismerője, sok értékes javaslattal vett részt c; z előkészité a munkaj aban . /MOT/3 —-HAL/LOZÁS, K a S S a y Béla, a. nyíregyházi m. kir, állami mérték­hitelesítő hivatal főnöke május 8-án déli 12 érakor az orosz fogságban ' szerzett betegségében hosszú szenvedés után 47 éves korában elhunyt. Temetése, május 10-én, kedden délután l/2 4 órakor lesz az óbu'al teme­tőben a romai katolikus egyház szertartása szerint* Kas s a y Lajos m, kir, rendőrfelügyelő az elhunytban testvérbátyját gyászolja. /MOT/B POLITIKA §§A Magyar Országos Tudóslt^ jelenti: Pálffy D.un József gróf, a váll^ kerület országgyűlési képviselője ma tartotta beszámolóbeszédét Bicskén, ahol nemcsak a bicskei választok, hanem a kerület számos községéből v aló választók Is megjelentek* A beszámológyülésen Milohschmiédl Ferenc nagy­birtokos nyitotta meg. Utána Pálffy Daun József gróf foglalkozott a kor­mány alkotó politikájával ugy feül-, mint belpolitikai tekintetben és fog­lalkozott a szélsőjobboldali mozgalmakkal. Rámutatott arra, hogy a f egye­I lem és iskolázottság gyümölcseit nem szabad megkockáztatni a szenvedélyek /Uplllanatny I fellángolása mi at t. A beszédet na y tetszéssel fogadták,: Irmája utána Pálffy Daun J'zsef gróf panasznapot tartott v ál asz tő i­| val. A./ j. ' s/*?/^ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1

Next

/
Thumbnails
Contents