Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-09 [180]

H ó m a n Bálint kultuszminiszter beszédében többek között a következőket mondta: - Az első magyar király halálának kilencszáz adlk évfor­dulója alkalmából sok szó esett már s a jubileumi év végeztéig még több fog elhangzani! Szent István emberi nagyságáról és államférfiul bölcse­ségéről, a magyarság életformáit meghatározó léleka.lakit-> és országépi­tő munkásságáról és a nemzetfenntartó szentistvánl gondolatról:, - Szent István sz indus egyéniségéből és változatos műkö­déséből a különböző világnézeti, politikai, tudományos irányzabok szó­szólói a maguk Ízlésének és felfogásának megfelelő vonásokat ragadják ki s minden tárgyilagosság megcsúfolásával a legnagyobo szubjektivitással értelmezik a szentistvánl gondolatot, az egyetemes magyarság kilencszáz esztendős szellemi örökségét,, A középkorban egyik félen a hitvalló szen­tet és térítő apostolt, másik félen az uralkodóház család alapító ősét és a nemzet mithikus tör vény hozó j át, minden jog és ' jogosítvány, kiváltság és tulajdon forrás V' tiszteltek Szent Istvánban,, Korunk célzatos mélta­tásainak tükrében pedig hol a konzervatív hagyománytisztelet, az alkot­mányos elv, a legitimitás, hol meg a forradalmi ujitás, a korlátlan te­kintő lyur alom, a választott királyság megszemólyesitőjeként lép elénk. Egyszer a Kelet ás a Nyugat közt tétován vivódó tragikus magyar, másszor a magyar hagyományt üldöző idegen szellemű fejedelem képében tűnik fel. - Nem lehet elégszer ós eléggé nyomatékosan kiemelni, hogy Szent István nem egy eszmény, vagy irányzat,, egy eszme vagy törekvés, egy erény vagy cselekvés megtestesítőjeként, hanem az egyetemes magyar gondolatnak es a korszerű haladás eszméjének legnagyobb megszemélyésitő­jeként került a magyar nemzet évszázados tiszteletének központjába. A Kelet és a Nyugat határán r.. ind egy re nehéz próbát álló örök magyar szim­bóluma. A szentistvánl gondolat a magyarság nemzetpolitikai célkitűzé­sének és világtörténeti hivatásának első . teljes és mindmáig legszaba­tosabb megfogalmazása, - KI volt Szent István? Mi volt a tartalma politikájának? Milyen történeti hivatásra nevelte nemzetét? - Szent István szive-vére-érzése szerint Igaz magyar, de már egész lelkével keresztény férfiú. Lelki életét magyar öntudata és katolikus hite, keresztény erkölcsisége és nyugati műveltsége határozták meg. A krisztusi igazságba és a magyar jövőbe vetett rendületlen hit és bizalom, a keresztény erkölcsi eszmények ós szellemi írtékek meggyőző­déses tisztelete hatották át* A nemzetpolitika 1 problémák világos felis­merésére és helyes mérlegelésére tiszta kortudatán és helyes valóság­érzékén alapuló biztos Ítélete és merész Intuíciója., szellemének rugal­massága és átfogó érdeklődése képesitették« A problémák megoldásába szi­gorú önkritikával párosult szilárd Önbizalma ás komoly hivatástudata, ebben gyökerező sugalmazó ereje és szuggesztív hatása,, a könnyed tájéko­zódás és világos áttekintés képessége segítették. Kormányzó tevékenysé­gét határozott akarat és bátor cselekvőképesség, kivételes alkotótehet­ség és páratlan s zervezekápesség jellemzik. Lelkének ez az összetétele, egyéniségének ez a sokoldalúsága tette lehetővé számára a válaszútra ke­rült magyarság korszerű problémáinak v a nemzeti élet sorsdöntő kérdé­seinek megoldásáto - Trónraléptekcr a magyar élet főkérdése a keleti és nyugati művelődések érintkező területén, ellentétes politikai erők ütkö*» zőpontján megtelepedett magyar nemzet biztonságos elhelyezkedésének sorsdöntő problémája vo2.to A magyarságnak választani kellett az elszige­teltség vagy a szomszédos kulturális és politikai körzetek valamelyi­kébe való beilleszkedés politikáj a között 5 Nyugat ás Kelet- keresztény­ség és pogányság, szuverén függetlenség és bübárcs hődol-t között. És választania kellett a politikai tagoltság és partikuláris önkormányzat, másfelől a nemzeti egység ás az erős monarchia rendszere közötte Ezeknek a kérdéseknek helyes megoldásától függött a tizedik század végén a nem­zet pusztulása Vagy fennmaradása s a nemzeti élet teljessége ós zavarta­lanságai. - Ezt a helyzetet már Gáza. felismerte. Tisztázását is meg­kísérelte. Le teljes eredményt nem'érhetett el, mert át nem meggyőződés, i\csak politikai megfontolás vezette 0 /Foly tatás a. kö vet ke zlk./

Next

/
Thumbnails
Contents