Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2
1938-04-28 [179]
/A Kormányzó jelenlétében nyitották meg az Országos Ivóvizellátási Nagygyűlést. Folytatá s.l./ Ezután Bornemisza Géza iparügyi miniszter tartott "A hazai ivóvíz ellátás jelenlegi helyzete" cimmel, nagy érdeklődéssel kisért előadást. Az ivóvízellátás általános történeti fejlődósének vázolása után a kérdés hazai alakulását ismertette. Első korszerű Vízmüvünk az 1868-ban épült pesti, a következő az 1881.évi budai vlzmü. A világháború kitöréséig 138 városunk közül 34 építette ki vízmüvét, ma 56 városunk közül osak 27»nek van vízmüve. - Nyug?ton a XV. és XVI,században indult meg az: «jrzirányu fejlődés. Nálunk osak a XVIII.század derekán alakult 1:1 a valamivel nyugodtabb légkör* de ez ls rövid Ideig tartott. A XIX.század harmincas évelnek reforrunozgalmait a szabadság megszakította, még mielőtt közegészségügyi vonatkozásokra sor került voln a. Az általános fellendülés, amely természetesen az ivóvízellátásra ls kihatással volt, csak a kiegyezés után Indult meg* • Ilyen történelmi körülmények között nem csoda,hogy a Nyugathoz képest ezen a téren efösen el vagyunk maradva. A történelmi okokon kívül természetiek és .gazdaságlak is közrejátszottak ebben. Igy például várOsaink elszórt teeepülése miatt egy kilométer csőhálózatra csak 28 bekapcsolt ház jut a nemetországi 38-al szemben. A városrendezési törvénytől várható* hogy sürlíbb lakottságu, 'valóban várnaiak: központok teremtésével a helyzeten változtatni fóg* - Hazánk lakosságának25.3 százaléka /2,200.000 lélek/, ha Budapestet külön választjuk csak 13*8 százaléka - van központi vízműből ivóvízzel ellátva* /Poroszországban a lakosság . 66 százaléka, Berlin nélkül 62.2 százalékai/ Ha figyelembe Vesszük, hogy a vízmüvei r endelkező* városokban sem részesül mlmenki a vízellátás jótéteményé bon, a fenti 25.3 százalék 20 százalékra csökken, vagyis lakosságunk négyötöde nélkülözi a jó ivóvizet. A városi lakosságnak 73 százaléka - Budapest nélkül számítva 58 százaléka -, a falus laknak azonban csak 1.7 százaléka kapla vízműből a vizet. 56 városunkból 27-ben /48 sz'zalék/, 3.361 községünkből csak 15-ben /o.45 százalók/ ven vlzmü. Tizenegy törvényhatósági Jogú városból háromnak, 45 megyei városunkból 26-nak, 58 tízezernél nagyobb lakosságú községünkből 56-nak nincs vízmüve. - Harminckilenc kormányhatóságllag jóv áhagyott hazal v 1 zraüvünk közül egy állami, 30 egyéb közületeké, 8 magántulajdon. Erőgépeik 16.000 lóerőt képviselnek, csőhálózatuk 2.550 kilométer hosszú, - ebből Budapesté 1.200 kilométer. A hálózat mentén lévő házak 83 százaléka van bekapcsolva. Vízmüveink beruházási értéke 120 millió pengő, évi nyers bevételük 20.5 millió pengő, arait 17.5 millió pengő kiadás terhel. A köbméterenkénti vízdíjat városainkben 20-50 fillér között, falvalnkban 22-70 fillér között ingadoznak, kivételesen az egy pengőt is elérik. Ott, ahol nincs vízóra, a lakószobánként 1 átalányár 4.20-16 pengő között mozog. - üzemformájuk szerint a vízmüvek részben teljesen közigazgatási vezetés alatt állanak, részben közüzemek, részben önállósított független közüzemek. Különleges, korcs fajtája a vízmüveknek az u.n.körzeti vízvezeték, amely egy-egy kúttársaság tagjainak vízzel való ellátására készül. Óriási hátrányuk, hogy nem fejleszthetők és 1 gy anarchiára vezetnek, mint például Hódmezővásárhelyen, ahol 86,egymástól független körzeti vízvezeték ven üzemben, vagy Szentesen; ahol az Ilyen müvek száma 32. összes számuk mintegy 300 és kereken 50,000 lakost látnak el vízzel. Ide sorolható a 33 artézi kútból táplált szegedi vlzmü ls, amely további 50,000 embernek ad vizet. 6.000 artézi kut unkból mintegy 100 központi vízmüvet, további 300 körzeti vízmüvet táplál. - Mindent összegezve: csali mintegy 2,700.000 ember, az ossz lakosság 31 százaléka van vízzel ellátva. Hatmillió magyar ásott ktttból meríti vizét, holott az Országos Közegészségügyi Intézet kimutatta, hogy ezeknek vízé 65 százalékban klfogásolható.Az adatok sürr''s Orvoslás után kiáltanak. A falut jó kutakhoz kell Juttatni,a városokot \k& vlzmüópitéshoz kell hozzásegíteni .A törvényhozás feladata,hogy megafHa a magyarságnak az egészséges élet első feltételét ja kifogástalan ivóvizet. /folyt, köv./