Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-26 [179]

¥ A Futura az egész ország területén a gazdaközönségnek mindenkor rend-1­kezésére áll. ­Kedden, e hó 26-án alakult meg a Tiszajobbparti MetSgazdas '.­gi Kamara területére kitérjedó'en Miskolcon a Futura gazdaválasztmany, mellyel a kecskeméti, győri, kaposvári és debreceni gazdaválasztmányok­kal együtt teljessé lett a Futura gazd avál^sztmány i hálózat kiépítése. Az alakuló ülésen igen • nagyszámú előkelő közönség jelent meg, akik­nek soraiban ott láttuk Lukács Béla főispánt, a Mezőgazdasági Kamara e _'­nökét, Fekete Bertalan polgármestert, Hubay Sándort, a Külkereskedelmi Hivatal alelnökét, dr. Vaja Bélát, a Külkereskedelmi Hivatalnál létesi­tett mezőgazdasági kamarai összekötő szolgálat vezetőjét és különösen nagy számban jelent meg a vidéki számottevő gazdaközönsége is. ( D a r á n y 1 Béla. miniszteri tanácsos, a Futura rt. vez'v.'­igazgatój a részletesen ismertette a gazdav ál asztmányok feladatkörét és kimerítően tájékoztatta a megjelenteket a Futura célkitűzéseiről és köz­érdekű működéséről, kiemelve azt, hogy a Futura vidéki bevásárló háló­zatának még fokozottabb mértékű kiépítését határozta el. Ezzel kapcsolatosan - oly célzatos híresztelésekkel szemben, melyek szerint némely vidéken a gazdaközönség terményeit nem tudná meg­felelő módon értékesíteni - a Futura ezúton is kéri az érdekelt gazda­közönséget, hogy konkrét panaszaival haladéktalanul forduljon a Futura Igazgatóságához, vagy annak legközelebbi vidéki szervéhez, mert a Futura még olyan helyeken ls, ahol képviselve nincsen, módját fogja találni an­nak, hogy az eladásra kerülő gabona, gyapjú és magféleségek a mindenkor i napi áron felvásároltassanak. Darányi vezérigazgató javaslatára a Futura gazdaválasztmany tagj alva megválásztatták: Lukács Béla főispán: 1 , a Tlszajo. bparti Mező­gazdasági Kamara elnöké.;, aki egyúttal az újonnan alakuló gazdaválasz'­mány elnöke is lett; tagjaiul pedig: Farkas Olivér mezőcsáti, báji Fat-g Tibor felsőházi tag ácsai és Vilmányi, dr. Gömöry Vilmos ny, törvényszéki tanácselnök finkel, Kovács Dániel csobádi, vitéz Kertész János gazdaköri elnök cigándi, báji Patay Sámuel főispán cekeházai, Dadányi Miklós sa­jószögedl és vitéz Vargha András terenyel földbirtokosok. A Futura gazdaválasztmány megalakulása, utón a választmány tagjai, de a gazdaközönség soraiból ls többen egyes időszaki kérdéseke'­tárgyaltak meg a Futura megjelent vezetőségével. Darányi Béla vezérigaz­gató és a vele megjelent központi igazgatók a. szakszerű felvilágosítá­sokat az érdeklődésekre megadták. 'Az alakuló ülésről a Futura gazdav ál ^sztmány táviratilag üdvözölte dr. Marschall Ferenc fö ldm Ívelés ügy 1 minisztert és báró Vay László államtitkárt. /MOT/B —_— A FALÉ POSTA MOZGALOM 5. FALUP .RL. MENTJE. Nagy érdeklődós mellett, nyolcszázfőnyi lelkes hallgatóközönség jelenlétében tartotta meg az or­szágos'Falu Posta mozgalom 5. faluparlamentjét a borsódmegyei Belső­bőcsön. Pest, Heves, Abauj, Zemplén, Vas és Borsód megyékből jelentek meg kiküldöttek. A szónokok többek között beterjesztették a 48 vasmegyei község által aláirt j avaslatok -t, melyeket a nagygyűlés egyhangúan el­fogadott. Elhatároztak, hogy ezeket a javaslatokat az összes országgyű­lési képviselőknek megküldik pártkülönbség nélkül. Kozma Lajos felsőbőcsi kisgazda - miután a 2 ország különböző részeiből érkezett többszáz csat­lakozó levelet felolvasta - zárta, be a nagysikerű gyűlést. A gyűlés ren "'ezóbizottsága a legközelebbi 6, Falu Postát Rosta Gyula regölyl /Tolna megye/ törpebirtokosnak Ítélte oda május 26­r a. /MOT/B .' ; ík •

Next

/
Thumbnails
Contents