Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2
1938-04-25 [179]
NÉGYSZÁZÖTVEN TAGJA VAN MÁR AZ ÚJSÁGÍRÓK KAMARAI CSOPORTJÁNAK. A^Magyar Ujságir u k Kamarai Csoportjának ötventagu előkészítő és szervező bizottsága vr-sárnap délben a Pátria Klub dísztermében ülést tartott. Az ülésen vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, a Függetlenség főszerkesztője beszámolt az előkészítő bizottság munkájáról. Örömmel jelentette, hogy valóban sikerült megteremteni a keresztény újságírók egységes frontját 3 április 24-ig a budapesti napilapok szerkesztőségeinek keresztény munka* társai közül, valamint . a vidéki sajtó részéről'ös szesen négyszázötven jelentkezés futott be az előkészítő bizottsághoz. A bizottság örömmel v ette a bejelentést s ahhoz a fővárosi keresztény újságírók részéről Tóth László dr., Törs Tibor, Saly DezsfS, vitéz Vass Sándor, a vidéki újságírók részéről pedig Llnder ErBSszólt hozzá. Mindnyáj an örömmel állapították meg, hogy a keresztény újságírók egységes frontjának működése nagyban elo fogja mozdítani az újságírói ksmara ügyét. Ezután közfelkiáltással tlzenhattagu intézőbizottságét vá* lasztettak meg, amelynek tagjai: Borbély Andor, Ferenczy Károly, Gáspár Jenő, Hivatal József, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, Kun László, Matflay Géza, Mihellcs Vid, Nitsoh Mátyás, Pogány Béla, Radnal Endre, Saly Dezső, vitéz Somogyváry Gyula, Tóth László, Törs Tibor és Zimmer Ferenc. Vitéz Kolosváry-Borosa Mihály bejelentette, hogy a karaarai csoport adminisztrációs Írodáj a már megkezdte möködését a Patria Klub helyiségében. Az adminisztráció vezetői Gáspár Jenő és vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, a titkárság munkájának végzését Grátzer Antal, báró Gudenus Le 0 , Pap Miklós ' és Pogány György vállalta, a pénztárosi teendőket pedig Kislgmándl Géza. Végül kimondotta az előkészítő bizottság, hogy minden kedden este baráti kamarai összejövetelt tart, április 30-án, szombaton este l/2 10 6rak#r pedig vacsorára hivja össze a kamarai csoport tagjait a Pátria Klabba. A Magyar Újságírók Kamarai Csoportjának adminisztrációs irodája napén* ta 11-1 óra és délután 5-7 óra között tart hivatalos órát. Felvételre itt lehet jelentkezni. /MOT/B . A HONSZ SZÁMOS CSOPORTJA SS FIÓKJA vasárnap tartotta évi rendes köz* gyűlését, Igy többek között a budapesti VIII., X. és III. kerületi, a rákospalotai, kiskunfélegyházai, hajdúnánási, szombathelyi, szegedi, pestszenterzsébeti, füzesabonyi, makói, debreceni, kistarcsai és diósgyőri csoportok, valcmint a tokaji, zsámbéki fiókok. A közgyűlések - amelyeken a HONSZ országos központja ls képviseltette m igát - kivétel nélkül impozáns keretek között folytak le, a helyi hatóságok és előkelőségek részvételével. Min-en egyes csiport és fiók nagy lelkesedéssel hozott határozati javaslatot fogadott el, amelyben csatlakoztak a fővárosi Vigadóban tartott revíziós nagygyűlés határozati javaslatához, követelve a cseh megszállás alatt szenvedő magyar területek visszacsatolását. A közgyűlésen felszólalók többek között sürgették a rokkanttörvény maradéktalan végrehajtását, valamint novelláris módosítását, a hadigondozottak járadékának rendezését és a hadigondozott jobb sorsát s zolgáló egyéb intézkedések kiadását. /MOT/B A MFTR ÉS A NÉMET HAJÓSTÁRSASÁGOK ÍJZEMKÖZÖSSSGI MEGÁLLAPODÁSA FENNÁLL. A magyar sajtóban ismételten jelentek meg hirek arr°l, hogy Ausztriának^ a Németbirodalomhoz való csatlakozása következtében a német hajóstársaságok a MFTR-rel fennálló üzemközösségi megállapodásukat felmondták, illetve ezt nem hajlandók folytatni. A MFTR vezetősége ezzel kapcsolatban közli, hogy az üzemközösségi megállapodás, mely 1937. március 1-ével további öt évre meghosszabbíttatott, váltó z atlanul fennáll és német részről nemcsak hegy fel nem mondatott, h:nem olyan kijelentések hangzottak el, hogy annak fenntartására a német vállalatok súlyt helyeznek. /MOT/B m