Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-25 [179]

A BUDAPESTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM Diák Szövetsége az uj iskolaépület tervelnek bemutatása alkalmából április 29-én, pénteken délután hat órai kezdettel a Református Teológiai Akadémia dísztermében /Ráday­utca 28,11./ ünnepi közgyűlést t?rt, amelyre a református nevelésügy minden barátját meghívja. Dr.Ványi Ferenc ffigazgató ismerteti az uj is­kola terveit. Előadást tart Hegedűs Lóránt dr. és Ravasz Lészló dr. /MOT/B, •—NEP VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSEK SOPRON MEGYÉBEN. A Nemzeti Egység Párt jának kapuvári, és sopronkörnyéki kerületi választmányai Hőgyészi Pál főispán vármegyei elnök elnöklésével látogatott üléseket tartettak, amelyeken Fricke Valér, vitéz Kő József országgyűlési képviselők és Pap Sábdor országos központi titkár a hallgatóság élénk helyeslése mellett ismer­tették a kormány országépitő munkáját. /MOT/x. SZARVAS POLGÁRSÁGA ÜDVÖZÖLTE A MINISZTERELNÖKÖT. A Nemzeti Egység Pártjának szarvasi csoportja vasárnap közgyűlést tartott, amelyről üd­vözlő táviratot küldtek Darányi Kálmán miniszterelnöknek a győri beszéd és az uj törvényjavaslatok benyújtása alkalmából. Az üdvözlő táviratban a miniszterelnököt további ragaszkodásukról és bizalmukról biztosítot­ták. Ugyancsak táviratban üdvözölték Tasnádi Nagy András dr. ny. állam­titkárt, a NEP országos elnökét,/MOT/x. HÍREK —~A BUDAPESTI GYÓGYSZERÉSZ TESTÜLET tisztújító közgyűlést tartott, amelyen a lemondott vezetőség helyére uj vezetőket választottak. A tiszt­újítás során egyhangúlag elnökké választották németprónai Wolff Lajos budapesti gyógyszerészt, néhai Wolff Károly fivérét, alelnökök lettek dr. vitéz Matolcsy Károly és Csányi Imre, pénztáros Janlcsáry László, ellenőr Löcherer Tamás, könyvtáros dr. Temesváry István budapesti gyógy­szerészek. Megválasztották a husztagu választmányt is, az ismertebb budapesti gyógyszerészek sorából. Az >uj elnök megnyitójában kljelen­l tette, hogy nagy munkakedvvel és kitartás sal kívánja szolgálni a gyógy­szerészek érdekeit és cselekedeteinek vezéreszménye a keresztény erkölcs ILás szeretet lesz./MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents