Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1
1938-04-16 [178]
ELFOOT/K A SOROKSÁRI GYILKOST. Stumpf Mihály 65 éves, a Jtlen, soroksári füszerkereskedőt, mint emlékezetes, március 28-án reggel bnltacsan ásóktól eredő súlyos sérülésekkel, eszméletlen állapotban találták a Hosök-tere l,sz .lakása hálószobái ában, Stumpfot beszállították a Szent István-kórház ;a, ahol -meghalt anélkül, hogy kikérdezhették volna. A csendőrség a helyszíni szemle során semmi olyan nyomot, vagy bűnjelet nem talált, amiből következtethetett volna a tettes kilétére, sót mivel a helyszínen pénz maradt, még arra. ls lehetett gondolni, hogy nem rablógyilkosság tartént, hanem bosszúból ölt a tettes. A nyomoz st határozott irányba terelő nyom hiányában a csen-' <rség biz almásán ouhatolt ás figyelt. Figyelte és ellenőrizte különösen azoknak az egyéneiméi: minden lépését, akik a törvénnyel már összeütközésbe kerültek. Igy jutott el Készei József 26 éves soroksári kovácssegéd személyéhez, aki a gyilkosság körüli napokban eltűnt a lak'sár' 1.Kikérdezésekor a csendőrségnek azt adta elő,hogy a 'főszolgabírói hivatal fogdájából, ahol öt napi elzárás büntetését töltötte kt, március 28-án szabadult. Ezt az áll leás át március 28-án kelt szab ad ulo lev é llel igazolta. Az t a menyasszonyának, Székely Jánosnó 28 éves soroksáruj telepi lakosnak házánál tartózkodott, A csendőrség nem bízott meg vallomásában. Megállapították s főszolgabírói hiv st albán,hogy az ottani előjegyzések szerint Készei március 27-én reggel szabadult a fogdáiból,Azt ls megállapította a csendörség,hogy Készei a gyilkosság óta nagyobb összegű adósságot fizetett ki és több -"ol*ot vásárolt menyasszonyával együtt, holott nem dolgozott, s-t jövedelme, vagy vagyona sincsen, A nyomatékos gyanú alapján a csendőrök házkutatást tartottak Székelyné lakásán. Ez meg ls hozta az eredményt• A ruháskosárból és szalmazsákból előkerült kb.őlO pengő és az ál ozat gyűrűje.Erre mindketten beismerték a cs ele lemé ny elkövetését. Előadták, hogy Székelyné el akar válni férjétől és házasságot akarnak kötni egymással,de ehhez hiányzott a pénz. Elh tár ózták, hogy Készei a magányos Stumpfrt f<»g ja meggyilkolni, ha másként nem tudnak pénzt szerezni. Készei 27-ére virradó éjjel Stumpf udvarán lévő ólban aludt. Re gel észrevétlenül magáhez vette Stumpf baltáját és visszabújt az ólba, lesve az alkalmat,hogy a lakásba surranhasson. Este %t és hut ora között sikerült a lakásba jutnia, az előszoba egyik sötét sarkában húzódott meg és várt.Stumpf nemsokára szénáért ment a kamrába, Készei erre besurrant a szobába és . pénzt keresett.. Mielőtt pénzt talált volna, Stumpf visszatért a kamrából. Készei a baltával négy Ízben f ejbesujtotta áldozatát, a szekrényből440 pengőt, zsebórát és gy ürüt lopott el és a háztet >n át távozott. A rablott holmit először a közeli parkban ásta el, majd menyasszonya lakására vitte és ott elrejtette. Az óráit Budapesten, a Teleki-téren Ismeretlen egyén.iek eladta, törülközőt, amely^Sf rablott holmikat csomagolta, a Dun áb a 3 o bt a • A osendőrség a beismerésben, lévő gyanúsítottakat elfogta és a nyomozás befejezése után átadja a pestvl 'éki kir.ügyeszségnek, AiOT/