Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1
1938-04-13 [178]
—ZU ROMÁN IVÁN ÜGY,,,/3,. folytatás./ lem, engem "póter" engedj ha Román Ivánt behozom,.." - Mit jelont az, hogy "póter"? - kérdezi az elnök, - Ugylátszik - felelte a vádlottak padjáról hirtelen felemel- ' kedve Majsa Ferenc, - Merschitz ur jólismeri ezt a műszót! Ez annyit tesz hogy "szabadon",,, - Másnap - folytatta tanúvallomását Merschitz Ferenc'- Román a Splendid kávéházban 5o pengőt nyújtott át nekem, előlegképpen, a vissza, vonó nyilatkozatomért, Az előre elrejtőzött detektivek azonban előléptek s a pénzre ? valamint a nyilatkozatra rátették a kezüket. Romén dr, kiejtette a szájából a szivart és - rám mutatva - hirtelen ennyit mondott: !Éz az ember meg akart zsarolni!" Az elnök szembesítést rendelt el, amely azonban Sikertelen maradt,- Majsa Ferenc továbbra is megmaradt tagadása mellett. Az izgalmas jelenet során _Majsa ezekkel a szavakkal fordult Merschitz Ferenchez: - Önt okirathamisitásért, tudtommal, már elit élték! - Tizénnyolcéves koromban valóban belekeveredtem egy okirathamisitási ügybe, amiért három napi fogházra Ítéltek - felelte Merschitz Ferenc - ez azonban csupán fiatalkori botlás volt, hiszen mint állami • alkalmazottnak semmiféle bántódásom nem esett emiatt, ' : Aolyt 4 kÖv,/Ky. ZU ROMÁN IVATT UGY.../4, folytatás./ . Merschitz Fereno n( § nagyjából és egészéében ugyanúgy adta elo a törvénvszék előtt az • eseményekét, mint férje. Az elnök többször elébe"tárta korábbi vallomását, amely sok tekintetben ellentétes a jelenlegivel. Merschitzné kijelentette, hogy az alappörtoen Román Iván dr. kioktatta őt, hogy a biróság'előtt miképpen valljon. Az elrendelt szembesítés ' eredménytelen maradt, Román dr, mindössze annyit ismert el, hogy mint ügyvéd általános jogi tanácsot adott Mcrschitznének, Merschitz Ferencnéa továbbiak során előadta Majsa Ferenccel történt megismerkedésük lefolyását, ugyanúgy mondta el a detektív-jelenetet, az inflagranti rajtakapást, mint az ura, - A nagyságos asszony ezeknél az eseményeknél jelen sem volt - jegyezte meg Majsa - én ővele egyáltalán nem tárgyaltam! Merschitzné megmaradt vallomása mellett s a leghatározottabban állította, hogy a tárgyalásoknál mindvégig személyesen ő is jelen_ volt, - Fenyegetőztek-e önök azzal - kérdezi az elnök a tanútól hogy majd hamistanukkal jönnek Román Iván ellen? - Erről egyáltalán nem tudok - jelentette ki Merschitz Fer e nc né, M De igenis, ezzel többször is fenyegetőztek! - pattant fel a vádlottak padjáról Majsa Ferenc, _ Hogyan állithatja ezt ön. - szólt az elnök Maisára - amikor éppen az előbb mondotta, hogy Merschitzné egyetlen tárgyaláson sem volt személyesen jelen?! A felek valamennyien megmaradnak állításuk mellett. Az elnök délután egynegyed három órakor köaülte, hogy r tárgyalást délután fél négy órakor folytatják. ProDomotA tárgyalás folytatásáról a MOT főkapitánysági kiadásában közlünk tudósítást. "/MOT/. AHC7Ár>nc i CIÍÍI TÁP