Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1
1938-04-12 [178]
l, törvényszéki kiaaas . Duaapeao, x»oo. O.JJI-XXJ.O HAMIS ORVOSI BIZONYÍTVÁNY, Marinovszky Zsigmond katona parancsnokságától szabadságot kapott,amelynek tartamát szülőfalujában töltötte. Szabadságidejének utolsó napján nagy mulatságot rendezett s emiatt nem rukkolt be kellő időben. Megkérte barátját, Sinkó Györgyöt, hogy szerezzen számára egy olyan tartalmú orvosi bizonyítványt, amely igazolja anyjának súlyos betegségét s tanuaitja azt is, hogy Marinovszkynak kellett az édesanyját ápolnia, Dr, Gulyás József gyakorlóorvos ilyen értelemben ki is állította a bizonyítványt, de Marinovszky ellen eljárást indítottak, amelynek során kiderült az orvosi bizonyítvány tartalmi valótlansága. Marinovszkyfc a katonai biróság egyhónapi fogházra itélte el, de megindult az eljárás Sinkó György és dr. Gulyás József orvos ellen is. A törvényszék Sinkót tizenötnapi fogházra, az orvost pedig száz pengő pénzbüntetésre itélte. Fellebbezés folytán ma került a budapesti kir. Ítélőtábla Hármath-tanácsa elé. Itt megállapították, hogy időközben s inkó G yörgy meghalt, ennélfogva az Ítéletnek rá vonatkozó részét hatályon kivül helyezték. A táblai főtárgyaláson dr. Gulyás József orvos előadta, hogy őt megtévesztették. Az orvosi bizonyítvány kiállítása előtt két nappal járt nála egy idősebb asszony, akit megvizsgált és megállapította, hogy súlyosabb természetű mellhártyogyu11adásban szenved. A katona és Sinkó azzal keresték fel őt, hogy éz a beteg asszony Marinovszky édesanyja s ezért állította ki az orvosi bizonyítványt, A tábla azonban ezt a védekezést nem fogadta el és az orvosra vonatkozóan az elsőbir°ság Ítéletét helybenhagyta. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ G, — - BÍRÓI SZMLE A FESTŐMÜVÉSZNő MŰTERMÉBEN. Szántó Mária festőmüvésznő egyik képkiállitásáról kritikát irt dr. Balázs Piri László, A kritika miatt a művésznő sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége cimén följelentést tett a kritikus ellen, mert ez többek között azt irta, hogy Szántó Mária női aktképei a pornográfia határán vannak, A törvényszék fölmentette a kritikust a vád alól olyan indokolá.ssal, hogy a jogos kritika hatórait nem lépte tul annál kevésbé, mert bíráló cikkének egyéb részeiben elismeri Szántó Mária művészi képességeit, megállapítja, hogy alkotásai Benczúr ás Lotz hatását mutatják, de az aktképeknek erotikus éle nyomatékosan ki van hang súlyozva. Fellebbezés folytán a budapesti kir, Ítélőtábla Hármath-tanácsa elrendelte e pörben a valóság bizonyítását annak megálla.pitá.sa végett, vájjon igaz-e a kritikának inkriminált passzusa, megfelel-e a valóságnak, hogy a művésznő aktképei a pornográfia határán állanak-, A bizonyítás módját ugy áll. pitotta meg a királyi Ítélőtábla, hogy Szántó Mária művésznő műtermében birói szemlét foganatosított. Kiküldötte dr. Gzirer Ákos kir, Ítélőtáblai biró^ aki megtekintette a műteremben talált képeket és azoknak a képeknek fényképmásolatait, amelyek időközben elkeltek. E birói szemle foganatosítása után mára tűzték ki a folytatólagos fellebbviteli főtárgyalást. ítéletre azonban nem került a sor, mert dr. Balázs Piri László elégtételt nyújtó nyilatkozatot adott a művésznőnek, kijelentvén, hogy bírálatával a főmagánvádlót egyénileg sérteni nem volt szándékában s a kritikát művészi meggyőződése alapján irta. Ha a f őmagánvédl ó mégis sértve érezné magát, efölött sajnálkozását fejezi ki. E nyilatkozat megtétele után a főmagánvádló visszavonta a panaszát és a tábla a további eljárást jogerősen megszüntette. /MOT/ G.