Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-23 [177]

/A Dohánytermelők Országos Egyesületének ülései. Folytatás 1./ A dohány terme lő gazdák helyesléssel fogadták a Dohány­jövedék Igazgatójának bejelentéseit, majd dr. Papp-Szász Tamás Igazgat­nak a dohánytermelők érdekelt szolgáló előterjesztéseit sorra tudomásul vette az Igazgatóválasztmány s az ülés befejezése után a szokásos évi közgyűlés következett, amelyen gr f Bethlen Pált az elkövetkező* négy évr: ismét elnökké választották s az ujb 1 megválasztott elnök beszédében általános helyeslés közben mondotta el, hogy munkásságába-, elsősorban a minőségi termelés fokozása, a. jobb beváltási árak biztosítása és a dohánytermelők szociális érdekeinek előmozdítása vezeti,/áOf/O. "07 ' •: 0 s PÁRTKÖZI K0NFE1ENCIA A VÁROSHÁZÁN. A központi Városházán szerdán dél­ben Karafláth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnöklésével párt­közi konferenciát tartottak, amelyen az összes városházi piátok képvi­selői resztvettek, A pártközi konferencia elsősorban a március 30-án tartandó rendes közgyűlés tárgysorozatát tárgyalta le s annak minden pontját elfogadta . Ezután a Ferdinánd-hid építésének ügyével foglal­koztak, fellát Ismeretes, annakidején, amikor a Ferdinánd-hid átépítésé­nek ügye sz bakerült, a város és az állam között bizonyos nézeteltérés merült fel arravonatkozolag, hogy ki viselje az átépítési költségeket. Ebben most megegyezés jött létre éspedig olyan értelemben, hogy a 450.0C0 pengőt kitevő építési költségeket az állam és a főváros felerészben fog­ják viselni. Az átépítés megtörténte után a Ferdlnánd-hidon nehezebb jár müvek is fognak közlekedhetni. A. konferencián egyébként elha­tározták, hogy a főváros a város belseje felőli oldalon 160.000 pengő költséggel a Ferdinánd-hidra feljárót fog építtetni; Ennek a költségeit a főváros azonban már egyedül fogja viselni. /MOT/L.V. CSENDŐRSÉG TÜZESET. Mészáros Sándor monori lak~s által bérelt dr. Borzsák féle tanyán az istáll:' kigyulladt és leégett. Az istáll ban egy lő és két borjú bennégett. A kár megállapítása most folyik. Val színűnek látszik, hogy gyújtogatás történt. A csendőrség megindította a nyomozást./MOT/ BETÖRÉS. Mára vi-radóra Kralovánsz Imréné rákoshegy 1 lakásába betör­tek és nagyobb mennyiségű ruhaneműt elloptak. A kár megállapítása folya­matban van. Az ismeretlen tettesek a lakás három ablakát és egy ajtaj't törték fel. Kilétük megállapításéra a csendőrség nyomozást indított, /MOT/ ELFOGOTT GYILKOS. A napokban jelentettük, hogy Tóth János 78 éves la­dánybenei tanyai lakás 16-ára virrad éjjel a lakásán fejszecsapásokkal meggyilkolták. A csendőrség a nyomozás folyamán, személyi és tárgyi biz ­nyitekok alapján elfogta Bota László kerekegyházai lakost. A gyanúsított kikérdezése most folyik./MOT/ II I R E K ELŐADÓEST A VITÉZEKNÉL. A Vitézi Rend Zrínyi-csoportja, mely a katonai szellem ápolását tűzte ki feladatául, március 25-én este hét . rakor a Vitézi Rendház /VIII., Üllői-ut 8./ 1 sz termé ben rendezi első előadó­estjét. Műsoron dr. vitéz Horn.a Gyula székesfővárosi főkönyvtáros, egye­temi adjunktus, vitéz Benkö Gyula, vitéz Náray Antal, vi:éz Garamszeghy Sándor, a Nemzeti Színház örökös tagja ós vitéz Somogyváry Gyula ország­gyűlési képviselő szerepelnek elő a "ásókkal és szavalatokkal. Az előad ­estre a vitézek vendégelt is szívesen látja a rendezöség./MOT/B. |/\ —

Next

/
Thumbnails
Contents