Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-22 [177]

VÁDELEJTÉS, MAJD. FELMENTŐ ÍTÉLET EGY GYÁRIGAZGATÓ HÁZAS^ÁGSZ:!) JLGESI PERÉBEN. . Merschitz Kálmán dr.. büntetőtörvény széki egyesbiró ma tartott folytató-­lagos tárgyalást Füredi Béla gyárigazgató házasságszédélgési bűnügyében. A kir, ügyészség gróf de la Rosfaucauld Frigyesnó szül* Granillo Ilona feljelentésére emelt ellene vádat csalás büntette miatt még pedig azért, mert - a vádirat szerint - a grófnénak házasságot igért ós kicsalt tőle 12*ooo pengőt, majd mást vett feleségül. Több tárgyalás volt már a bűn­ügyben és a bíró a grófné vallomásának tartamára zárt' tárgyaiái rendelt el, A vádlott gyárigazgató tagadta bűnösségét, védekezése szerint 1932-től 1936-ig tartott a barátság közte ós a grófné között, de nem fe­löl meg a valóságnak, hogy házasságot igért neki és eszel az. Ígérettel pénzt csalt ki tőle. Azzal védekezett, hogy ellenkezőleg ő adott a gróf­nénak havonta loo pengőt* . * A tárgyaláson kiderült, hogy a grófné fiatal leány korában "varr­ni tanultm majd férjhezment gróf de la..Rosfaucauld Frigyeshez, aki ke­reskedelmi tengerészkapitány volt. Csak három hétig éltek együtt, azóta külön laknak, A grófné, táncosnő is volt, majd női ruha szalont rendezett be a Váci-utcában, ezt követően penziót nyitott. Kötelezte a biró a sér­tett grófhót iratok beszerzésére, amelyek a gróffal való házasságának fel­bontására, illetve a bontóper megindítására vonatkoznak. Az iratok meg is érkeztek s ezekből kiderült, hogy a házasfelek még nincsenek elválasztva, Cíupán megindult a böntóper. Több tanút hallgatott ki a biró s a mai foly­tatólagos tárgyaláson került sor a perbeszédekre.. Lontay Ervin dr. kir. ügyész felszólalásában bejelentette, hogy elejti a gyárigazgatójral szembon emelt vádat. Indokolásul azt hozta fel, hogy a grófné házassága még ma is fennáll, 1933-ban küldte ki a bí­róság a visszahívó végzést,, de azóta semmi som történt. Ilyen körülmények között vádemelésnek nincs holyOj mert törvényes fplosóggel szombon házas­sági igorottel kapcsolatos mogtovosstésről nem lehet. beszélni. A sértett grófné jogi képviselője: Forgács Béla dr. átvette a pótmagánvádat és kérte, hogy a biróság állapítsa mog a gyárigazgató bü» nösségét. A törvényszék azonban felmentő Ítéletet hozott azzal az indoko­lással, hogy egyrészt a grófné házassága még ma is érvényben van másrészt nem nyert beigazolást, hogy a grófné valóban adott pénzt a gyárigazgató­nak, ami nem is valószínű, mert meglehetős nugy jövedelemmel rendelkezett akkor is. Az Ítélet ellen a grófné fellebbezést jelentett be, /MOT/Sy, 2U EGY KÉPVISELÖVÁIASZTÁS UTÓJÁTÉKA.. ,/l. folytatás./ A vádlott a vádirat ismertetése után kijelentette, hogy nem ér­zi magát bűnösnek, A szőoanforgó Időközi képviselőválasztáson ,mint a kis­gazdapárt megbízottja ő tevékenykedett, A cikkért a szerzősé get azonban nem vállalja, mert semmilyen nyilatkozatot az A* Estnek nem adott. Az ujságirók tömegével voltak annakidején lent a kerületben, ők láttak, hal­lottak mindent és lehetséges, hogy DernSi Kocsis László újságíró hallotta az ő valamelyik kijelentését, amit -.ztán lapjában leközölt, Dr, Bencsi Zoltán, dr. Dücső Jánosné jogi képviselője e vallomás alapján kérte a tár­gyalás elnapolását, hogy az ujségiró ellen a vizsgálat lefolytatható le­gyen. Ha beigazolódna, hogy a cikk szerzője valóban Derbői Kocsis László, ugy majd vele szemben kérf az eljérás lefolytatását. Ebben az esetben is azonban fenntartja Dénesfai Dinien ellen a vádat becsüle£sé£tés vétsége cimén. Az elnök ismertette a vádlottnak a rendőrségen és vizsgál°biró előtt tett vallomásait. Ezekből kitünőleg ő küldte be az inkriminált részt Dernői Kocsis Lászlónak, aki aztán az ő beleegyezésével tette közzé agy cikk keretében. A közleményért, mint szerző a felelősséget vállalja. Az iratok ismertetése után és azokra való utalással a büntető törvény szék el­utasította a tárgyalás elnapolása iránt előterjesztett indítványt, mert felfogása szerint a vádlott vállalta a cikk szerzőségét, Dr, Pfeiffer Zol­tán védő kérte ezután a valóság bizonyításának az elrendelését és többek között hivatkozott arra, bizonyítani tudja, hogy a sértett Dénesfai Dinich Ödönt is saját személyében-megtámadta és ezek után a vádlott jogos fel­háborodásában teé* Lücsőnéről elitélő megjegyzést, A törvényszék a védő 'indítványát is elutasította, mert elkésett.

Next

/
Thumbnails
Contents