Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-22 [177]

I 12 r é d y Béla közgazdasági miniszter szólalt fel eaután. hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök gyöiri prograinmjának gazda­sági rőszével kapcsolatban kivan néhány megjegyzést tenni: - A győri '-asdasági programm lényege - mondotta - egy nagyszabású, több évre. előreláthatólag öt évre elosztott milliárdos beruházás, amelynek két vezetőgőndolata a/ a honvédelemnek a fejlesz­tése, s a népi erőknek modern értelemben harc- »*ki*:-—-képes állapot­ba heleesése, b/ az ország gazdasági apparátusának tökéletesítése,kü­lönös tekintettel a mezőgazdaságra és a falusi lakosság életszínvona­lának emelésére 3 A programmnak pénzügyi összkerete egymilliárdban van megállapítva, amelyböl600 milliót a vagyonnak egyszeri megterhelésé­ből teremtünk elő, 400 milliót pedig belső kölcsönmüveletek utján. - A miniszterelnök ur győri beszédében körvonalazta' azokat a konkrét célokat, amelyekre ezeket az összegeket forditjuk. Az általa megjelölt keretekben a részletes programm feldolgozása az egyes tárcáinál előrehaladt stádiumban ven es a legközelebbi napokban sor kerül a honvédelmi, földmivelésügyi, kereskedelem- és közlekedés* ügyi és iparügyi tárca"'" p:,.-o grammja inak összeegyeztetésére és megváló., sitásuk sorrend^ ének megállapítására , Azt hiszem, magát ól értet6üil: f " hogy az elsőbbség kna a honvédelmi tárcát illeti meg» Minden törekvé­sünk arra irányul, hogy a programmnak a végrehajtása oly gyors ütemben történjék, amint azt a viszonyok egyáltalán megengedik, s hogy a ren­deléseknek a kiadása mielőbb megtörténjék. Kétségtelen) hogy ezek a munkálatok nemcsak a megvalósulásukhoz füződo nemzeti érdekek szem- . pontjából birnak elsőrendű fontossággal, hanem gazdasági és szociális vonatkozásaik is nagy súllyal esnek, la-oba. A foglalkoztatás élénkülésé­nek, mely nyomukban jár, oly képpé n kell végbemennie, hogy a gazdasági életünkben lassan-lassan mindinkább megszilárduló egyensúlyt zavaró körülmények újból ne veszélyeztessél^ Két kényes kérdésre gondolok itten. Az eg; r ik az árkérdés, a másik a haszen kérdése. Semmi okot nem látók arra, nogy a programra végrehajtása az árak általános színvonalá­ban, vagy pedig a különböző árucsoportok egymás közötti árviszonyába nem kivonatos eltolódásokat hozzon létre. Az emberi gyengeséggel és rosszhiszeműséggel azonban előrelátó kormánynak számolnia kell és ezért gondoskodás fog történni arról,hogy az árak alakulásának ellenőr­zésére ós minden arspekulációnak a kikapcsolására a szükséges jogi szabályozás^és szervezési intézkedése 1 .- megtörténjenek., Ami pedig a ha­szon kérdését illeti, egészen természetes ; hogy a nemzetnek ebből az erőfeszítéséből senki nem nyerészkedhetik ö A vállalt munkához és koc­kázathoz, s a befektetett tökékhez mért,, s azt méltányosan megillető mérsékelt ellenértéken felül profitnak itt helye nincsen,Ha netalán mé­gis érvényesülnének ilyen törekvések, a kormány a legmesszebbmenő in­tézkedésektől sem fog visszariadni,hogy ennek az alapvető felfogásá­nak marad ktalánul érvényt szerezzen, -A programi a kiadási részének előkészítésén, lebonyolítá­sán és az azzal kapcsolatban szükséges , a társadalmi ós gazdasági egyen­súlyt biztosító intézkedéseken kivül a'kormány feladatának másik része a pénzügyi fedezet előteremtése, íáint méltóztatnak tudni, a fedezet elő­teremtése 600 millió erejéig a vagyonadó, 400 millió erejéig pe '.ig kölcsönök utján történik. A vagyon" megterheléséről legyen szabad néhány szóval tájékoztatnom a t»értekezletet, Az 1935.-,évi vagyonadó statisztika szerint 6,2 milliárd a vagyonadó alá eső vagyon tiszta értéke, ebből 2.4 milliárd esik az 50,.000 pengőn aluli vagyonokra, marad tehát 3.8 milliárd, amely körülbelül 27,000 adóköteles'" személy között oszlik meg. A vagyon egyszeri megterhelésének kivetésével kapcsolatban módot fogunk nyújtani az adózóknak arra- hogy bevallásaikat helyesbitsek.il- ' le tele g uj bevallásokat adjanak, mert felfogásunk ar, ,hogy az eddigi be­vallások nem miM éz nem mindenben feleltek meg a való helyzetnek. Feltehető őzért, hogy az uj bevallások eredményeként legalább négymil­liárdot kitevő mef? t e rh e 1 he t ő vac-vnnra fn.mmV 111+."--! .

Next

/
Thumbnails
Contents