Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-16 [177]

A budapesti egyetemi ifjúság, mint minden évben, az idén is megrendezte szokásos márciusi ünnepségét. Már a kora reggeli órákban gyülekeztek az Egyetem-téren az egyetemi ifjúság bajtársi egye­sületeinek alakulatul, a Turul, az Emericana. ós a Hungária századal ze­nekarral és zászlók alatt, a Mefhosz és a többi diákegyesületek zárt sa­rokban* Az Egyetem-térről'misé re vonultak a diákok, majd megkoszorúzták a hősi emlékművet # Innen a Petőfi-szoborhoz vonultak zászlók alatt, zárt sorokban, ahol az egyik ifjúsági szónok március 15-ének je­lentőségét és Petőfi Sándor szerepét méltatta az 1848-as időkben. A Petőfi-szobortól a Szabadság-fcérre vonultak a ^iákok, ahol már óriás 1 tömeg helyezkedett el, hogy tanuja legyen az egyetemi Ifjúságnak az irredenta szobroknál rendezett ünnepségének. A diákok mind a négy irre­denta szobrot megkoszorúzták, Nyugat szobránál a Mosonvármegyei Diák­egyesület szónoka beszélt, Dél, szobránál a Délvidéki Egyetemi és Főis­kolai Hallgatók Egyesületének, Észak szobránál a Fe<£vldekl Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének, Kelet szobránál pedig a Székely Egye- . temi és Főiskolai Hallgatók Szövetserének szónoka méltatta március 15­ének jelentőségét és tett tanúságot arroi, hogy a magyar ifjúság nem fe­lejti elszakított magyar testvéreit» A zenekarok a Himnuszt és a Szózatot játszották, majd s lélekemelő ünnepség befejezése után a zenekarok Indu­lóinak han^iai mellett zárt sorokban vonult az ifjúság a Pesti Vigadó épülete fele, ahol a tulajdonképpeni ünnepséget megrendezték. Még mielőtt a diákok alakulatai megérkeztek volna a Vi­gadóhoz, nagy rendőri készültség helyezkedett' el a Vigad" épülete előtt, hogy az esetleges rendzavarást megakadályozza^, A Vigad" épületének ka­pui ekkor még zárva voltak* l/2 12 előtt mintegy ötszáz főből álló nyi­las-csoport érkezett a Vigadó-térre és be akart nyomulni a Vigad 0 épüle­tébe, hogy tanuja legyen az ifjúság márciusi ünnepségének. A kivezényelt rendor-alakulatok a Szálasit éltető és röpcédulákat szóró tömeget visz­szaszorltották a járdákra és a Vigadó előtti teret teljesen megtisztítot­ták. A teret záró rendőrkordonon csak szigorú igazoltatás után enged­ték ét azokat, akiknek az ifjúság ünnepségére'meghívójuk volt és a Sza­badság-térről előre érkező Ifjúsági vezetőket. Egymás után érkeztek most már az egyetemek tanárai.o az ifjúsági vezérek, akiket a rendezőség a mellékbejáratokon vezetett fel a Vigadó nagytermébe*, l/2 12 után nyitot­ták meg a Vigadó kapuit, evielyeken a zárt sorokban érkező ifjúság vo­nult fel a termekbeo A nagyteremben elhelyezett emelvényen helyezkedtek el az ifjúsági egyesületek zászlóvivői, az emelvényt pedig az emericanasok vették körül. Csakhamar zsúfolásig megteltek a Vigadó termei és karza­tai diákokkal és meghívottakkal. Az emelvény előtt elhelyezett széksorok­ban három sort a meghívott előkelőségeknek tartottak fenn 0 Megjelentél: az egyetemi tanárok, akiknek soraiban ott voltak Teleki Pál gróf, a Műegyetem rektora p Kenéz Béla, a Tudományegyetem rektora, az egyetemi tanárok közül Rohrlnger Sándor, Imre Sándor,- Dengl János, Nizsalovszky Endre és még sokan mások, ott volt vitéz Bánsághy György országgyűlési képviselő, valamint a budapesti és vidéki diákegyesületek elnökségei ls. A Budapesti Egyetemi Énekkarok Vaszy Viktor karnagy, a Zeneművészeti Főiskola tanárának v ezónylétével a Magyar Hlszekegy-el nyitották meg az ünnepséget, majd Várkonyi Zoltán színművész, a Nemzeti Színház tggja szavalta nagy hatást keltve a Szózatot, A diákok hatalmas tapsa és ünneplése közben lépett j ezután az emelvényre dr. Nizsalovszky P^ndre egyetemi tanár, akit az ün­1 nepl beszéd megtartására kértek felo iTv /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents