Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1

1938-02-04 [174]

—ZTJ VÁSÁRY JÓZSEF üGY 0 ,./l 0 folytatás,/ Az iratok ismertetésé után ár. Fényes Endre az elsőbirósá-­Ítéletének helybenhagyását kérte, ezzel szemben dr 0 Szűcs Andor védő fel­mentő Ítéletet kért, A királyi itélőtá/bla az elsőbirósá » Ítéletét'meg­semmisítette és a vádlottat négyszáz pengő pénzbüntetésre'itélte el. Az „ itélet indokolása szerint a bűnösség megállapítása helyes, mert a^valóság bizonyitá/sa nagyrészt nem sikerült, de a büntetést le kellett szállítani ízért, mert a tábla meggyőződése szerint a kiszabott pénzbüntetés a vád­.ott egyéniségére való tekintettel épp ugy megtorolja az elkövetett cse­lekményt, mint a szabadságvesztés büntetés, Vásáry József jogi képviselője aegnyugvással tudomásul vette az Ítéletet, de a védő a bűnösség megálla­pításai miatt semmiségi panaszt jelentett be. /MOT/G. —PÉJJA GÉZA VIHARSAROK CIMÍÍ KÖNYVÉNEK BÜNPÖRÉBEN A TÁBLA BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁST RENDELT' EL. Ismeretes, hogy Féjja Géza iró ellen a kir. ügyészség sajtó utján elköve­tett osztá^lyelleni izgatás, valamint a magyar állam és nemzet megbecsü­. ése ellen elkövetett vétség miatt eljárás*: indított a Viharsarok cimen megjelent könyvének több inkriminált része miatt 0 A büntetőtörvényszék Féjja Géza ezen bünpörében két főtá gyalást tartott 0 Először a Viharsarok I. es II, kiadása miatt vontá'k felelősségre a szerzőt és ebben a bűnügy­ben Féjja Gézát kétrendbeli sajtó utján elkövetett izgatás és ugyancsak kétrendbeli nemzetgyalázás vétsége miatt öthónapi fogházra itélték. Má­sodszor a könyv III, kiadása miatt vonták felelősségre ugyanezen cselek­lényekért és ebben'az ügyben a büntetőtörvényszék Fej ja Gézát kéthónapi fogházra itélte el. Az itélet ellen ugy a vád, mint a védelem fellebbezéssel élt 0 Felterjesztették az így iratait a budapesti kir. Ítélőtáblához, ahol dr, ríarmath Jenő táblai tanácselnök tanácsa pénteken déli egy órára nyilváno előadásra tűzte ki ezt az ügyet. Dr. Janovics Tibor táblabíró ismertette \z elsőbiróságnál lefolytatott eljárás iratait és kiemelte, hogy a védő i nemzetgyalázás vádjára nézve bizonyítási indítványt terjesztett elő, Yzt állitotta a védelem, hogy azok a téíyá^llitások, amelyekből az ügyész­ség a nemzetgyalázás vádját konstruálta, mind megfelelnek a ' valóságnak 'y: szt bizonyítani hajlandó. Bejelentett egy egész sereg tanutj s kérte ezek.­tek a kihallgatását, továbbá a közigazgatási bíróság peticiós ítéletei­lek'a beszerzését. A kir. ügyészség viszont ellenbizonyitékokat jelölt neg, amelyelmek ugyancsak a beszerzését kérte, A büntetőtörvényszék azonban ugy a vád, riiint a védelem bizo­íyitási inditvá--nyát elutasította olyan indokolással, hogy ... " .,ar-'« ' r-­PSitfc a vádlott által állított tények valótlanok. ^A törvényszéknek a valóság bizonyitását elutasító végzését, ^gY/n vádhatóság, mint a védelem semmiségi panasszal támadta meg. A kir„ Ítélőtábla tehát a mai nyilvános előadasson mindenek előtt azt a kérdést löntötte el, vájjon a fennforgó ügyben a bizonyitási eljárás szükséges-e 'agy sem. .az elnök Rövid tanácskozá>s utá^n"-kihirdet te a tábla a határozatát ratáb­1^ a Viharsarok I, és II, kiadása tekintetében a bejelentett indítványok­takhelytad, elrendeli a bizonyítást, amelynek lefolytatásával dr. Ja­aovics Tibor előadó táblabírót bizta meg, A tábla végzésének megokolása szerint a tábla ugy találta, hogy a bizonyítás lefolytatására szükség van iehá • azt el kellett rendelni. Ugyanigy Bontott a tábla a Viharsarok III, :ladására nézve is,/MOT/G,

Next

/
Thumbnails
Contents