Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1
1938-02-03 [174]
( 3§A líagyax Országos Tudósító jelenti: A Nemzeti Egyesé-; Pártja a pártértekezlet után pártvacsórág tirtott a Pannónia szálló éttermében. A vacsorán megjelentek Darányi Kálmánnal az élükön a kormány tagjai a párt vezetősége, a főispánok, valamint a párt képviselötagjái és kültagjai igen nagy számban. A vacsora során H ó m'a n Bálint vallás- és közokt vt ás ügyi miniszter nagy beszéóg-et mondott, amelyben, a következőket mondotta: - Kedves r Barátaim| A Nemzeti Egység Pártja a mai napon uj elnököt választott. /Éljenzés./ D e ez a személycsere nem jelent á párt életében irányváltozást. /üg? r van! Helyeslés/, mert a programm, amelyet az uj elnök: " ' "i ma kifejtett előttünk, fedi azt a program-" mot és el-ondolást, amelyet elodje 4 Ivédy Béla /taps és éljenzés/ vallott'és hirdetett, S mivel i$y a part életében törés és szakadás nincsen, ugy érzem, ina itt a fehér asztalnál is első kötelességünk, ha ' visszatekintünk a múltra és búcsúzunk távozó elnökünktől. Az'a munka, amit Ivády Béla barátunk három éven á«-t e párt élén hűséggel, önfegyelemmel és kitartással végzett, megérdemli azt, hogy oly tisztelettel emlékezzünk meg róla, amikónt mai pártértekezletünkön vezérünk, a miniszterelnök ur /hosszantartó lelkes taps és éljenzés/ Pesthy Pál tisztelt barátunk /lelkes éljenzés/ és uj elnökünk, Tasnádi Nagy András ' /'lelkes éljenzés/ tették* Megemlékezünk róla, s amikor megemlékezünk, azt hiszem nem állhatunk meg a személynél. Iv<L-dy Béla munkássága anynyira egybeforrott ennek a pá-rtriali életével, hogy ha most az ö érdemeit _ jellemezni altarjuk, magáról a partnak a programmjáról kell szólani. Szólanunk kell azokról az eszményekről és eszméltről, amelyek'őt elődjeivel és utódjával, s velütít'mindnyájunkkal összetartották:. Nem kívánok itt, tisztelt bar adtaim, a mi pártunk programmjának részletes ismertetésébe bocs tkőzni. Ez a programm mindnyájatok előtt ismeretes, kell hogy mindanny iotok szivébe ' legyen vésve, ez a programm adva van. Adva van a párt megalalrulásakor, 1932.októberében kibocsártott nemzeti munkatervben, adva van Istenben boldogult Gömbös Gyula és Darányi KaiiBD>n pártvezérünk ':• : •. - . . nyilatkozataiban és adva van az 8 kettejük kormányának eddigi működésében és e működ és eredményeiben, /ügy van 1 Ugy van/ helyeslés./ Szükségesnek tartom azonban néhány szóval mégis megvilágítani annak a programmnak a lényegét, annak a politikának a lény^egét. amelyet mi ennek a pro grammnak az alapján f olytatunk,Ez a programm es ez a politika teljességgel, a légteljesebben nemzeti, ez a programm bensőségesen keresztény /éljenzés/, ez a programm mélységesen szociális /éljenzés/, és mivel nemzeti, keresztény és szociális, határozottan jobboldal}., /Éljenzés 1/ amint azt a miniszterelnök ur és a pártelnök ur előttünk kifejtették. Nemzeti ez a programm, mert a nemzeti öncélúság és a nemzeti egység eszméjén épül. Nemzeti ez a programm, mert/nem a nemzeti erők megoszlását, hanem azoknak összefogását minden erkölcsi és anyagi erőnek a koncentrálását hirdeti /ugy van/'és a nemzetért a nemzettel kivan dolgozni. Keresztény ez a programm. mert a tiszta keresztény erkölcs alapján áll, s mert a vallásos gondolatot á nemzet erkölcsi értékállománya egyik fontos és nagy kincsének tartja, § mert a magyar életnek nagy értékeket kitermelő történeti egyházakban 5s keresztény felekezetekben nem szétválasztó, hanem összefogó, centripetális erőtónyezobé lát, /Ugy vanl Ugy van! Helyeslés/ Mert az egyházakban és a fele keze teltben népnevelő, tílrsada lomösszetartó és nemzetfenntartó erőket akar látni. Szociális ez a programm, mert a társadalmi szolidaritás ós a céltudatos nép^ondozás elve alapján épül fel, /folvt. köv„/