Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2
1938-01-19 [173]
—ZU KOZMA GYÖRGY FŐISPÁN JGYE4../2. folytatás,/ A továbbiak során ellenbizonyításul kérte Presz ly Elemér Pestvármegye főispánjának kihallgatását arravonatkoz óan, hogy Piroska F erenc alpári segéd jegyzőnek semmiféle erkölcsi defektusa nem volt és nincs. Bizonyítani kivánja a főispán, hogy a segédjegyző,a feelyettes községi jegyzői állésram egfelelő minősitéssel bir. Bizonyítani kivánja azt is, hogy a Csongrádi Híradót, a megállapodásnak megfelelően és a köznyugalom fenntartása érdekében szüntették meg, tehát Valótlan az az állítás, mintha ő szava ellenére, törvénytelenül szüntette volna meg a lapot/ - A Piroska János iránti állítólagos elfogults ágyasnál kapcso*lotos rágalmak között szerepel - mondta a főispán - hogy én azt a s2ám* v evő^égi tisztviselőt, aki szabálytalanságokat állapított meg Piroska Ján oer^l, . máshova osztottam be, Ez sem felel meg a v alóságnak &s ellenbizonyitékul kérem kihallgatni Dickmann Ferencet, aki igazolbl fogja, hogv ez az állítás nem helytálló, A f egye Imi i ra tokból } iderül, h ogy Piroska János polgármester ellen fegyelmi feljelentést senki sem tett, az eljárás a saját kérésére indult meg és igy a vádlókat nem is lehetett volna meghallgatni, A főispán az egyes inkriminált kitételekkel kapcsolatosan még több tanú kihallgatását kérte, indítványozta a saját maga kihallgatását is, majd indítványát igy fejezte be: - A tanuk vallomásából teljes bizonysággal meg lehet állapítani, hogy a cikkben foglalt tényállítások személyemnél kapcso latban teljes mértékben valótlanok, rosszhiszemüek és a vádlott beteges elfogultságából erednek*. Az ellenbizonyítási indítvány elhangzása után Kovács Péter dr ügyészségi alelnök szólalt fel és többek között a következőket mondta: - Távol álltőlem, hogy a vádlott bizonyítási indítványát ellenezzem. A vádlott azonban olyan indítványokat is tett, amelyeknek nincsen más céljuk, mint hangulatkeltés, A törvényszék megítélésére bizom, hogy a vádlott által előterjesztett indítványok melyik részét tartja a bizonyitásna alkalmasnak. Olyan bizonyítás például, hogy a vádlott egyes személyeket nevez meg, akik igazolhatják, hogy a főispán nem akadályozta meg turbulens elemek zavargását, nem alkalmas a valóság bizonyítására. Céltalan és felesleges polgári személyeknek a kihallgatása arravonatkozóan, hogy a főispánnak módja lett volna és nem akadályozta meg a kilengéseket. Az ellenbizonyítási indítvány, amely hatósági személyek m^g'-^'A gatása és hatósági iratok ismertetésére vonatkozik, eldöntheti a kérdést c - Ellenzem a sértett felesége kihallgatásának elrendelését, A nők iránti tiszteletből, nem akarom megindokolni, hogy miért, a törvényszéknek azonban módjában lesz az iratokból ezt megállapítani. Nevetséges, hogy olyan személy, mint a vádlott, dehonesztációként emleget zsl dó származást, Ha valaki zsidó származású és ezt elmondják róla, nem lehet rágalom. Mégis becsatolom a sértett édesanyjának 1858-ból származó keresztlevelét, amely bizonyltja, hogy a sértett édesanyja római katolikus szülőktől származott. Az apára vonatkozólag is becsatolok ugyan ilyer keresztlevelet, amely a nemest származását is igazolja. A ""'.lett által beterjesztett bizonyítási indítvány többi részével nem kívánok foglalkozni. & öéetett nyugodtan és bátran szembenézhet a bizonyítással, mert a bizonyítási anyag elégtételt fog a számára szolgáltatni, A törvényszék az ügyészségi alelnök szavainak elhangzása után ugy határozott, hogy a bizonyítás elrendelésének kérdésében, később d8a* A biróság a tárgyalást elnapolta. /MOT/P.