Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2

1938-01-18 [173]

— - EGY HÁROMÉVES KISGYERMEK HALÁLA - A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. A pestvidéki királyi ügyészség vádiratot adott ki Konyicsák Sándor huszon­ötéves alsódabasi gazdálkodó ellen, akit szándékos emberölés bűntettével vádolt meg. A vádlott ugyanis, a vádirat szerint, 1937 október 3-án Kele­men Imre nevü hároméves kis'unokaöccsét sorozatos veréssel szándékosan meg ölte. A vá-'dirat rámutatott, hogy a gyermek szülei különváltan éltek,már a kisfiú megszületése előtt is. A gyerek az egész családnak terhére volt. Sok huzavona után Konyicsák Sándor vádlott és felesége, mint a kis Kelemen Imre közeli rokonai, vállalták el a gyermek hevelését. Az emiitett napon, a múlt évi október ho 3-án Konyicsák Sándorné, a vádlott felesége, a kis­gyermek nagynénje mulatságba ment. Ezalatt Konyicsák Sándor otthon tithi­verni kezdte a kisgyermeket, ugy hogy amikor a felesége éjjel két óra tájban hazatért, a kisfiút rendkívül súlyos állapotban találta, ezért fér­jét azonnal elküldte orvosért. Az orvos megvizsgálta a kora hajnali órák­ban a hároméves gyermeket, aki azonban reggel öt órakor meghalt. Ma tartotta meg ebben az ügyben a főtárgyalást a pestvidéki tör­vényszék Szilágyi = tanácsa. A vádirat ismertetése után a fegyencruhában, . fegyőr kíséretében megjelent vádlott terjesztette elő védekezéséti - Nem vagyok bűnös - jelentette ki Konyicsák Sándor vádlott - a kisfiút három nappal azelőtt hozták oda hozzánk s én örökbe akartam fogad­ni. A gyermek azonba--. . beteg volt s amikor az emiitett, vádbeli napon es­te hét óra tájban lakásomra hazamentem, a kis Imrét a földön fekve talál­tam. Orrából-szájából dőlt a vér, A feleségem nem volt otthon, szüreti mulatságba ment. Átszaladtam a szomszédokhoz, hogv hivjákhaza azonnal a feleségemet s amikor újra hazaérkeztem, a fiúcskát arcrabuhva, megint'a földön találtam; A feleségem éjszaka két óra tájban jött haza s ' én akkor orvosért mentem, de a gyermek - ugy látszik - menthetetlen volt, mert rö­viddel az orvos távozása után meghalt. Én egy ujjal sem nyúltam a gyerek­hez, de hogyan is bántalmazhattam volna, amikor oly kimondhatatlanul sze­rettem! ­r s ezeknél a szavaknál a vádlott hangos zokogásra fakadt, e Miért sir most? - kérdezi tőle az elnök. • - Mert a jósá-gomért igy kell meglakolnom... - A gyermeket a bonc jegyzőkönyv adatai szerint kétségtelenül sú­lyosan bántalmazták - állapította meg Szilágyi Sándor dr. főtárgyalás! el­nök.- Ha "tehát nem ön volt a bántalmazó,, akkor kire gyanakszik? - Nem tudom... kérem,., talán a feleségem bántalmazta... - vála­szolta tétován, a vá dlott. Az elhök ezután felolvastatta Konyicsák Sándor korábbi vallomás! jegyzőkönyveit, amelyekben a vádlott részint beismerte a vétkességét, más­részt pedig több körülményre nézve ellenkezőleg vallott. Ezután a vádlott feleségének, Konyicsák Sándorné született Ko­nyicsák Júlia huszonnégy éves gyári munkásnőnek tanúkihallgatására került sor. - Volt héha egy kis összezördülés köztem és a férjem közt, - val­lotta az asszony, - de általában jól éltünk. Most harmadszór hagytam ott az uramat, tehát nem felel meg a valóságnak az az állítása.- hogy már öt' alkalommal Is külön éltünk* A kis Kelemen Imre a nővérem fiacskája volt, többször nálunk lakott s végül már ugy volt, hogy véglegesen magunkhoz vesszük, /Folyt,köv./ Ky, ' ZSAROLÁSÉRT HATHETI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY ÜGYNÖKÖT. Tóth Zoltán ügynök, volt műszaki vállalkozó ellen a királyi ügyészség zsa­rolás és sikkasztás vétsége miatt vádat emelt, s az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Krayze 11-tanácsa , *z ügynök ellen, aki más ügyben le­tartóztatásban van, az volt a vád, hogy egy ügynöknőt azzal a fenyegetés­sel, hogy megvefi, arra kényszeritett, hogy négy pengőt fizessen. A sikkas•• tást a vád szerint ugy köv ette el, hogy részletre vásárolt órát, a részle­teket nem fizette és az órát sem adta vissza. Tóth Zoltán tagadta vétkes­ségét. Elmondta, hogy az ügynöknőtől két órát vásárolt részletre. Az egyik óra rossz volt, visszaadta és a lefizetett négypengős részletet nem tudta megkapni az eladótól. Az igaz,, hogy követelte a pénzét, de nem fenyegette a*z ügynöknőt, A másik órával kapcsolatosan elmondta, hogy azt nem ő, hanem a testvéröccse vásárolta. Tanuként hallgatták ki az ügynöknőt, aki elmond­ta, hogy Tóth Zoltán erőszakos, terrorisztikus módon kényszeritette a n'y pengő visszafizetésére, pedig a másik órára még semmit sem fizetett, A te • vényszék lóth Zoltánt ,zsarolas és sikkasztás vétségéért jogerősen hathet:! fogházra itélte. /MOT/ P. 6 d 6

Next

/
Thumbnails
Contents