Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2

1938-01-31 [173]

P 6 V A R 0 S /A főváros közgyűlése* P o 1 y t a t á s.4»/ Pro a o m o; A MOT közgyűlési 2,kiadásában, a harmadik kikezd és közepén '"" .C. bfX> * a forgalmiadé részesedésre vonatkozó százalék elírás következtében Ifó-, valójában ötv en százalék. Révész Mihály tiltakozik az ellen az állami^beál­lítás ellen, hogy az állam támogatja a fővárost, holott a dologképpen megfordítva ákJLl, mert a múltban mindenféle uton és módon elvették a > fová„ros legális jövedelmeit» Nem a főváros kap támogat '.st az államtól, hanem az állam kap a főv.lroatól^JIa az állam.meghagyta volna a főváros­nak azokat a jövedelmeit, amelyebb 1930-ban élvezett, akkor a főváros sohasem jutott volna a mai nehéz pénzügyi helyzetbe. Az államhatalom leiratában foglaltakkal egyenesen rászorította a fővárost arra, hogy üzemeinek bevételeit háztartásai céljaira a maximumig igénybe vegye ' f ami ellenkezik az erre vonatkozó törvény kifejezett rendelkezésével, amely azt mondja, hogy az üzemek rendeltetése elsősorban abban kell hogy jelentkezzék, hogy a főváros közönségét jól és olcsón'szolgálják ki. Kifogásolja a szociálpolitikai kiadások legsökkentósót, mert ha némileg enyhült is Budapesten a munkanélkülié ég, ez oly csekély mérték­ben történt, hogy a nyomor és ínség enyhítésére előirányzott'összegek­ből elvonni indokoltan semmit sem lehet. Helytelen az is, hogy az iskolák'tatarozására előirányzott összegeket csökkentették. Ha arról van szó, hogy az insóg és nyomor enyhítésére minősen elegendő pénz,ak­kor meggondolás tárgyává kell tenni azt, hogy a főváros a jövőben Is folyósítsa az Operaház és Nemzeti Szinház támogatására szolgáló 200.000 P-t, mert ezek ááj^lami intézmények, tehát ezeknek a fenntartása ós támogatása elsősorban az államnak a kötelessége, annál is inkább,mert az államnak most 'bőségese]! áll rendelkezésére az ehhez szükséges összeg. Pontosnak tartja, hogy az állam'pontosan állapítsa meg a beígért 3,5 millió pengő fizetésének módját, mert a leiratban foglalt bizonytalan megállapítás rendkivül homályos, s talán nem is bir kötelező erővel, A továbbiakban szóvátette, hogy nem törtónt gondoskodás a légvédelemmel kapcsolatos, majd később felmerülő kot és fél millió pengő kiadás fede­zetéről, d_e az uj leöltségvetósbe.n nem történt gondoskodás az üzemi munkások béremeléséhez szükséges fedezetről sem, peo.ig a mun­kabérek a mai formájukban nem maradhatnak meg, A gzoelá^JLdemokrata Párt adóemelést kivan, de nem olyat, amely a kisexistenciákat érinti- Ebbe a kategóriába sorozza a párt a fő­város középosztályát is. Indokoltnak tartja azonban, hogy olyan­adóeme- . lés_t hajtsanak végre, amely a főváros gazdag lakosságát érinti, Szük-' s égős nek tartja, hogy végre behozzák a telekórtókadót, de oly formában, hogy az a kisemberei: telkét ne érintse, tehát egy bizonyos értékhatárt kell megszabni. Hivatkozik arra, hogy a külföldön majdnem mlncL_enhol be­vezették már ezt az adónemet, A módosított költségvetést nem fogadja el. Több felszólaló nem volt, az elnöklő Lamotte Károly alpolgármester a vitát bezárta és a polgármester előterjesztését szavazás alá boc sátotta, A közgyűlés nagy többsége a polgármester elő­terjeszt ős ót elfogadta- /1Í0T/Lá a Vr c

Next

/
Thumbnails
Contents