Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2

1938-01-24 [173]

--- NYOLCNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY NYILASKERESZTES CIKKÍRÓT. Sajtó utjón elkövetett nemzetrágalmazós és az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló izgatás vétsége címén emelt vádat a királyi ügyész­ség Machay Károly hírlapíró ellen, akinek ügyét ma tárgyalta a büntető­törvényszék dr. Kovács Miklós elnöklete mellett, A vád szerint a Bátorság cimü lap ban mult év őszén "Magyar erkölcsök" cimmel cikket'irt és az ebben foglaltakkal követte el a terhére r^tt bűncselekményt, Machay ta­gadta bűnösségét. Védekezése szerint cikkében magyar erkölcsi megúj­hodást követelt, ezzel tehát nem hogy izgatott és a nemzetet rágalmazta volna, hanem éppen ellenkezőleg a magyar nemzet megbecsülése érdekében cselekedett. Az elnök elébe tárta, hogy cikkében többek között ezeket ir­ta: "Ma Magyarországon erkölcstelen és frivol közszellem uralkodik," A vádlott válaszában arra hivatkozott, hogy nem a magyarság egyeteméről irt, nem általánosított. Tény, hogy az alacsonyabb néposztály előszere­t ettél utánozza a felsőbb társadalmi osztályokat, ezeknek kell tehát er­kölcsös életet élni és jó példával előljárni. Amikor erkölcstelen és fri­vol közszellemről beszélt, ezt csak egyesek magaviseletével kapcsolatban emiitette meg, Dr, Kertész JenŐ királyi ügyész vádbeszédében azt hangoztatta, hogy a vádlott cikke demagóg és izgató és azzal kétséget kizárólag elkö­vette a terhére rótt bűncselekményeket. Éppen ezért megbüntetését kérte. Hosszabb tanácskozás után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Machay Ká­rolyt a magyar nemzet és magyar állam megbecsülése ellen irányuló vétség­ben és ezért nyolcnapi fogházra Ítélte el, az államfelforgatásra irányu­ló izgatás vétségének vádja alél azonban felmentette. Súlyosbító körüh*. menynek vette büntetett előéletét, enyhítőnek viszont, hogy a cikk szö­vegezése nem teljesen preciz és az igy keletkezett értelmi zavarok félre­értésre adhatnak okot. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ Ma, --- DR, DÉNES ISTVÁN ÜGYVÉD NEMZETGYALÁZÁSI PÖRE, Dr, Kovács Miklós törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott főtár­gyalást a büntetőtörvényszék dr, Déneslstván ügyvéd, volt nemzetgyűlési képviselő ügyében, aki ellen a királyi ügyészség sajtó utján elkövetett nemzetgyalázás vétsége cimén emelt vádat, ' Az ügyvéd ugyanis "Magyar vá­lasztójog? Magyar tragédia" cimü tanulmányt irt mult év júniusában, eb­ben foglalkozott a magyar választójoggal és a véd szerint olyan valótlan tényeket állított, amelyek alkalmasak arra, hogy a magyar állam és nem­zet megbecsülését csorbítsák és hitelét sértsék, A tanulmányból többek között a következő részleteket inkriminálta az ügyészség: "A világ egyet­len államában, még a gyarmatokon sem fordul elő, hogy a választójogból épp az államot alapitó, fenntartó fajt zárják ki."..."A háború előtti Nagymagyarországon és a mai csonka hazában, amióta választójogi törvé­nyeink vannak, az egyetlen és fő vezérgondolat tudatosan és szándékosan mindig az volt és az ma is, hogy a szinmagyarság széles rétegeit a leg­raffináltabb jogcímeken a választójogból kizárják," A vád szerint elkövette a vádlott a terhére r^tt bűncselekmé­nyeket azért Is, mert arról irt, hogy a jogfosztott magyarság nagy ré­sze nyomorog és elégedetlen a középkor** igazságtalan vagyon és jövedelem­megoszlás és tehermegosztás miatt és hogy a magyar embertsaját hazájában ugy kezelik, mint velomi veszedelmes elemet.," Az elnök ismertette az ügyészség által nyolc pontban-összefő* gott inkriminált részeket, mely után a vádlottat hallgatta ki. Az ügyvéd tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy a szóbanforgó munka egy sorozatnak a folytatása. Előadása szerint a magyarság zömét képező földmunkásság 92 százaléka színmagyar és első és legfontosabb feladat volna ezt a ma­gyar őstelevényt, mintegy négymillió lelket bevezetni az alkotmányosság sáncaiba. Elsőrangú fontosságú ez azért, mert különben ez az értékes elem elsenyved és a magyarság nem tud ellenállni az ország minden olda­la felől fenyegető veszedelemnek, A továbbiakban egymásután foglalko­zott a vádlott az egyes vádpontokkal és azt fejtegette, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, mert pontos statisztikai adatok és /folyt.köv./ Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents