Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1

1938-01-10 [172]

FŐVÁROS A FŐVÁROS KÖZIGAZGATÁSI BIZ 0TT3 AGÁNAK ÜLÉSE. A főváros közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt az Újvárosházán L a m o t t e Károly dr.al­polgármester elnökletével ülést tartott. Elsőnek a polgármesteri jelen­tést tárgyalta a bizottság. Pe trov ácz Gyula az uj választási törvényjavaslattal kapcsolatosan aggodalmát fejezte ki, hogy a szavazás két menetben fog majd történni, külön kerületi és külön városi szavazás történik majd, ez nem helyes, mert előfordulhat, hogy a közönség a m as o dik szavasásban már nem vesz részt olyan mértékben, mint ahogy arra szük­ség volna. Indítványozta, hogy a főváros a kétmenetes szavazás- rendsze­rének helytelenségére hívja fel a kormány figyelmét, a választói törvény­javaslatot változtassák meg. Az Eucharia zttoihs Vi lágkongresszus tói már csak négy hónap választ el bennünket' - mondotta Petrovácz Gyula . a főváros­ra igen sok éslnehéz feladat vár, A rendezőség örömmel közölne ti, hogy a fővárosban magánlakásokban 107.000, pestkörnyéken pedig 23,000 férőhe­lyet sikerült biztosítani a vendégek részére. Még idejében ki kell je­lölni azokat az iskolákat, amelyekben tömegszállások lesznek •Megfelelő személyzetet kell a vendégek rendelkezésére bocsátani, figyelni kell a közélelmezési problémákra, megfelelő éle Imiszermenny isé gről még idejében gondoskodni kell, a nagy forgalomra való tekintettel különleges forgalmi rendszert kell életbo léptetni, mert hiszen egy negyedmillió vendég szál­lításáról lesz szó. Gondoskodni t kell kisegítő forgalmi eszközökről, a taxik számát emelni kell, a fov árosíjnélt óképpen fel kell disziteni, a rendezőség gondoskodjon arról, hogy' a külföldi vendégek részére többnyel­vű térkép készüljön, meg kell szervezni az egészségügyi szolgálatot, a vendégek részére tolmácsok álljanak majd rendelkezésre .A továbbiakban Petrovácz Gyula megállapította, hogy tüzifahiány mutatkozik, a tüzolőszc­rek megdrágultak és a nagy hidegek miatt emelkedik az ólolmlcikkek ára la. Lépjen erélyesen közbe a főváros közélelmezési ügyosz tálya, akadályozza meg,, hogy a fagyhullámot drág„sági hu lám kövesse. Most a szigorú téli időben látni cs -k,hogy milyen rossz a főváros levegője, a magyar széni és a brikett kormozza be a levegőt. Újból indítványozta, hogy engedjenek porosz szenot behozni.. Mc gemli te tte, hogy a köze lmultban a fővárosban az elektromos áramszolgáltatás többizben megszakadt, egyes városrészek sötétségbe borultak, a Talbot-centrálé miatt. Végül megkérdezte a pol­gármcs értől Petrovácz Gyula, hogy mikaxr * kezdődik meg a téli szol.. Icml szükségmunka. B á n ó c z i László hozzájárult ahhoz: az indítvány­hoz, hogy a főváros az uj választójogi törvényjavaslat ügyében irjon fel a kormányhoz és fejtse kl aggodalmait. Ugy értesült, hogy Pária városa átiratban érdeklődött a fővárosnál, hogy a főváros milyen Tégelyt kap az államtól, A főváros vezetősége közölte, hogy az állam három és fél­millió pengőt engedett át most a fővárosnak. Bánóczi László hangsúlyozta, hogy ez az összeg egyált-lán nem elégíti ki az igényekot, az állam kö­telezettsége csak kis részének tesz eleget u fővárossal szemben* A to­vábbiakban Bánóczi László fejtegetései során ~nnak véleményének adott kifejezést, hogy a főváros • szemétbányász ás jogát egy kéznek akarja oda­adni. Ha egy vállalkozóra kívánj a a főváros bizni :. szemétbány ás z ás t, ak ­kor ezt nyilvános verseny tárgy láo utján adja oda. Csodálkozásának ad stt kifejezést, hogy éppen ..kkor, amikor előkelő osztrák ésjolasz vendégek ér­keztek a f óváros b~, vasárnap a Svábhegyen sportolókat támadtak me.g fe­lelőtlen elemek. Ez ellen erélyesen kell fellépni, meg kell akadályozni, hogy has onló esetek megismétlődhessenek. Bánóczi László végül szóvátette . hogy értesülése szerint • rendőrségen még mindig veréssel vallatnak,a t. ­palás módszerét ..lk..lmazzák, mégpedig azért -.. felszólaló szerint -,hogy ne lehessen látleletet venni .Politika 1 gyanúsítottakkal szemben l's ugyan­így járnak cl. Kérte a főkapitányt, hogy ennek . helyzetnek vessen véget, G a ár Vilmos az Eucharisztikus Világkongresszussal k pcsol .tban szépésze ti problémákra hivta fel a figyelmet, ,a főváros a Vár körüli sétányt fejezze be. Nagy a drágaság, a Községi Ele lmiazerüzí-m I legfontosabb élelmiszerekből n-gy készleteket h.Imoazon fel, drág„­l s ágot Így kell le törni .Na gy on elszaporodtak az orvosi műhibák, sokan pc­\ rclnek, mégpedig szegényj ogon. /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents