Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2
1937-12-20 [170]
— HAGYATÉKI PÖR NÉHAI KÜRY KLÁRA ÖRÖKSÉGE KÖRÜL. Lészay István pénzügyminiszteri tanácsos sok évvel ezelőtt vógrendeletileg körülbelül - mai értékben számítva - húszezer pengőt megérő értékpapírokat hagyományozott Küry Klára színművésznőre, akinek nagy tisztelője volt,' Az egykori miniszteri tanácsos, aki azóta elhalálozott, annakidején mindössze azzal a kéréssel járult Küry Klára elé, hogy amennyiben a színművésznő valaha is vagyonáról végrendelkezne, ezt az órtókpapir-vagyont a Lészay-rokonságra hagyományozza, Küry Klára sok-sok énei eaután, az 1935 évben,mint emlékezetes,meghalt s halála előtt külön nem végrendelkezett, ugy hogy egész vagyonát, mevezetesen egy leányfalusi villát, néhány részvényt ós értékesebb berendezési tárgyat, - egy régebbi végrendelete alapján - unokaöccse: dr. Rohrer Aladár Mangya-igazgató örökölte, A Lészay-rokonok, szám szerint hatan, polgári pert indítottak Rohrer Aladár dr, kizárólagos örökös ellen, azon a jogcímen, hogy a Lés szay-féle értékpapírok tekintetében ők tulajdonképpen utóörökcsöknek tekintendők s igy a hagyatéknak ez a része - szerintük - őket illeti meg. Ezt a pört azonban a felperes Lészayak jogerősen elvesztették, mert a b Íróság előtt nem sikerült blzonyítaniok, hogy néhai Lészay István ilyen természetű kikötéssel hagyományozta volna Küry Klárára a kérdéses értékpapírokat, Ezekután a Lészay-örökösök ujabb polgári keresettel támadták meg a hagyatékot, Ezúttal "meghagyás" jogcímén indítottak pört dr, Rohrer Aladár ellenében, A második polgári pör során, a budapesti kir, törvényszék előtt, dr, Dusárdy István ügyvéd, az alperes Rohrer Aladár dr, joj. képviselője azzal érveit, hogy ezúttal lényegi leg"res judicata".«*rói van szó, mert a felperesek ugyanazok, a tényelőadás szintén ugyanaz s igy ugyanaz a kereseti kérelem nem hozható újból a biróság eló„ Ezen a tényen mitsem változtat - hangoztatta az alperesi képviselő - hogy a felperesek most a jogcímet másnak keresztelik el, s első alkalommal ut ö örökléscimén, ezúttal pedig meghagyás jogcime alatt támadják meg a hagyatékot, A felperesek jogi álláspontját a törvényszék előtt Gergely István dr, ügyvéd fejtette ki, A kir, törvényszék Ítéletében elutasította a felpere* seic keresetét, arra való hivatkozással, hogy nem nyert bizonyítást,mintha Küry Klára Lészay István állítólagos meghagyásának teljesítését megígérte volna. Másodfokon a kir, tábla Tergovits-tanácsa elő került a régóta húzódó hagyatéki pör s a tábla a mai napon megtartott tárgyalás eredményeként az elsőfokú Ítéletet lényegileg helybenhagyta, de a felperesek keresetét nemcsak a törvényszók által megállapított jogalapon utasította el, hanem amiatt is, mert - mint a táblai ítélet megokolása kifejtette itt "res judicata" esete forog fenn, A perveszteseknek természetesén jogukban áll záros határidőn belül felülvizsgálati k-5relémmel a Yuriahóz fordulniuk, /MOT/Ky. •