Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-29 [170]

KÉM ERI NAGY IMRÉT HITFELEKEZET ELLENI I7.GA TIZEN ÖTNAPI FD QHÁZ­RA ÍTÉLTÉK.. A "Rajta" cimü lap ez év augusztus Y-iki száméban megjelent két cikk mie'. a királyi ügyészség egy-egyrendbeli sejté utján elkövetett hitfelekezet elleni Izgatás büntette cimén vádiratot adott ki a cikkek irói: Szilice Vórady Gyula debreceni nyugalmazott plébános és Kémeri Nagy Imre közép­iskolai tanár elleb, A vád szerint cikkeikben foglaltakkal a keresztény hitfelekezethez tartozókat a zsidó hitfelekeeethez tartozok ellen gyű­löletre izgatták. Mára tűzött ki ez ügyben tárgyalást a büntetotörvény­szék dr. Kovács Miklós elnöklete mellett, A tárgyaláson Szlicei Várady Gyula nem jelent meg, hanem orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy comb­törést szenvedett és ezért képtelen Budapestre utazni, Dr, Grottó Lász­ló kir, ügyész indítványozta, hogy a törvényszék a plébános ügyét külö­nítse el, keresse meg a debreceni vizsgálóbírót, hogy az ottani törvény­széki orvossal vizsgáltassa meg a plébánost és az orvosi vizsgálat ered­ményéhez képest tegyen majd további intézkedést, A törvényszék az ügyest indítványának értelmében határozott, majd az elnök Kémeri Nagy Imrét sze mélyi viszonyaira vonatkozólag hallgatta ki. Ismertették ezután a vádlott által irt "Hiányzik az öntudat" cimü cikket, majd az elnök Kémeri Nagyot hallgatta ki. A vádlott tagadta bűnösségét, - KözérdekTből irtam cikkemet - ion dotta - mert ezzel akartam a mai politikai és társadalmi helyzetnek ke­resztmetszetét adni, egyúttal felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy ez igy tovább nem mehet. Amit irtam, az megfelel az igazságnak, H3 b felekezet elleni izgatást nem követtem el, én nem az izraelita hitfele­kezet ellen, hanem a ssidóság ellen irtam, A párbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta kl Kémeri %gy Imráo sajtó utján elkövetett hitfelekezet elleni izgatás vét­ségében Ó3 ezért a 92. paragrafus alkalmazásával tizenötnapi fogházra itélte el. Az indokolás szerint a cikknek kitételei: "A fajunkat puszti­tó zsidók", "a nemzet ellenségei a zsidók" és más kitételekkel a vádlott elkövette a terhére rótt bűncselekményt, A törvényszék azonban a bünte­tés kiszabásánál enyhitő körülménynek vette azt, hogy hazafias Arányú politikai fejtegetés keretében, csak néhány-sorban emlékezett meg ily mó­don a- zsidóságról. Az Ítélet ellen ugy az ügyész, mint a vádlott felléb­b ezést jelentettek be, /MOT/ Ma, ..:.mm~ ZSEBTOLVAJLÁS A HAIORBSKEDÉS ELŐTT. Szenteste napján: december 24-én délelőtt Simon Béla magántisztviselő bőjtl halat vásárolt az egyik Teleki-téri halkéreskedésben.Amikor kijött az üzletből és éppen csomagjai elrendezésével volt elfoglalva, észrevet' te, hogy valaki a zsebében kotorász. Sikerült is megfogni az idegen kezob és annak tul'. jdonosát: Irházi Tibor tizenkilencéves cipészsegédet nyom­ban rendőrnek adta át, A törvény egyszerüsitősérol szóló rendelet értel­mében a zsebtolvajt már ma felelősségre vonta Végh Andor dr, büntetőtör­vényszéki egyesbiró, A vád szerint a vádlott ki akarta emelni Simon ki ­lene pengőt tartalmazó pénztárcáját, Irházi, akit fogházőr kisért a gyalóterembe, elmondta, hogy már ötször volt büntetve, A zsebtolvajlás kísérletét tagadta s azzal védekezett, hogy aznap nagyon sokat ivott: fölhajtott egymásután nyolc deci csészárkörte pálinkát rummal és serr- :l. sem emlékszik. Részegségéből csak akkor tért kissé magához, amikor v. '•• ' i megfogta a kezét. Tagadta, hogy a pénztárcát ki akarta emelni, Kihaligatta a törvényszék a sértettet és a beidézett többi tanút, majd Vasváry Jenő kir., ügyész vádbeszéde utón rovott múltjára való tekin­tettel lopás vétségéért kéthónapi fogházra itélte,- Az Ítélet jogerős, /MOT/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents