Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-21 [170]

f v v JZ FŐVÁROS AZ .ÚJONNAN KINEVEZETT FŐVÁROSI TISZTVISELŐk MÁSODIK CSOPORTJÁNAK ESKÜTÉTELE• Kedden délelőtt 10 órakor, az Újvárosháza közgyűlési ter­mében vette ki az esküt az újonnan kinevezett fővárosi tisztviselőktől dr.Schuler Dezső alpolgármester. Az esküminta szövegét Tomcsányi Tamás tanácsjegyző olvasta fel. Az eskütétel után Schuler Dezső alpolgármes te • lelkes beszédben üdvözölte a mintegy 500 főnyi uj tisztviselőt, fi­gyelmeztetve őket arra, hogy kötelességeiket a fővárossal. és annak pol­gárságával mindenkor hűen teljesítsék. Az alpolgármester üdvözlő szava­lt Horváth Henrik, a székesfővárosi muzeumok központi igazgatói a kö­szönte meg. /BLÖT/Lá. Vr. A MAGYAR NEMZETI DIÁKSZÖVETSÉG karácsonyi vacsorán látja vendégül az otthon, szülők nélkül lévő, valamint a megszállott területekről ittmaradt szegény sorsú egyetemi, főiskolai hallgatókat, A vacsora december 23-án, csütörtökön este nyolc órakor lesz a Turulvárban, /Fővám-tér 8,Alsórak­part,/ A vacsorán a Magyar Nemzeti Diákszövetség nevében dr, Raflczy ­Rasztovich Imre vezértitkár, valamint Széli József Imre, a Magyar Nem­zeti Diákszövetség diákszociális osztályának vezetője köszönti az ifjú­ságot, A diákszövetség hálá3 köszönetet mond ezúton azoknak, akik ado­mányaikkal elősegítették ezt a nemes célt. További adományokat az 53.516­os számú csekklapon vagy IVa Semmelweis-utca 2, félemelet 1. szám alá kér a szövetség, /MOT/B. • A FŐVÁROS KARÁCSONYFA ÜNNEPÉLYE A PESTI VIGADÓBIN. Kedden délelőtt a Pesti Vigadó dísztermében rendezte a főváros hagyományos karácsonyfa-ünnepélyét, amelyen megjelent vi<téz nagybányai Horthy Miklósné, a Kormányzó felesége, akinek gyűjtéséből az ünnepély keretében 1450 iskolás- és 3500 óvodás gyermek kapott ru- ­hát, télikabátot, szvettert, cipőt, fehérneműt, játákot és élelmiszert. A megajándékozott boldog kisgyermekek teljesen megtöltötték a Vigadó^ nagytermét, melynek emelvényen hatalmas, gyönyörűen feldíszített kará­c sonyfa állott, előtte jászol , benne a kis Jézuskával, A Vigadó bejáratától, a lépcsőkön fel a nagyteremig a Sziget-utcai nó'i ipariskola magyarruhás növendékei állottak sorfalat. Résztvettek a karácsonyfa-ün­nepélyen Darányi Kálmánné, a miniszterelnök felesége, Széli Józsefné a belügyminiszter felesége, Röder Vilmosné a honvédelmi miniszter felesé­ge ,/továbbá ott voltak Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester és felesége, Szendy Károly polgármester feleségével, Schuler Dezső al­polgármester,feleségével, Felkay Ferenc tanácsnok és felesége, Horony­Pálfi Aurél tanácsnok, Terbócz Imre országgyűlési képviselő,több tör­vényhatósági bizottsági tag, úgyszintén a tanügyi szervezet összes tagja, / Bornemisza Gézáné a kereskedelem- és iparügyi miniszter fele­sége, Cserkészkürt harsant, amikor pontban 11 órakor a Vigadó elé érkezett Magyarország Kormányzójának felesége, akit; a főváros ve­zetősége fogadott. Miután az előkelőségek elfoglalták helyeiket az első sorban, az Erzsóbet-leányárvaház növendékei elénekelték a "Mennybó'l az angyal.. • "-t• Utána Felkay Ferenc tanácsnok, a tanügyi osztály vezetője, az ünnepély rendezője mondott megnyitó beszédet. A küszöbön­álló karácsonynak - mondotta - a szeretet és a béke ünnepének jegyében j öttünk itt össze, hogy tanúi legyünk a gyakorlati szociálpolitika ünne­pének, amelynek keretében Magyarország első nagyasszonya, a kormányzóné az ő bölcs vezetősége ős irányitása mellett működő nagysikerű szociális akciója révén ma 6 ezer gyermek részesül a szeretet adományaiban. Az a felhivás, amelyet a Főméltóságu Asszony az önhibájukon kivül bajba­jutott szegény magyar x testvéreink nyomorának elviselhetőbbé tétele érdekében intézett a magyar társadalomhoz, ezúttal is megmozditot­I ta azoknak a tehetőseknek a szivét, akik átérezve a szomorú sorsban lévő I embertársaiknak nehéz helyzetét, szociális órzésüli sugallatára anyagi ere­l*j ükhöz mérten iparkodtak hozzájárulni a nyomorenyhitő akció si?ceréhez » y /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents