Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-03 [169]
FŐVÁROS /(p % fL *TT NKAÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE, Folytatás 1,/ Pásztor Imre szintén a drágasági indexre való hivatkozással azt kéri, keresse meg a bizottság a polgármestert, hogy sürgősen tegyen megfelelő lépéseket oly irányban, hogy az üzemi munkásság már január elsejétől 10 százalékos béremelést kaphasson. Kifogásolta, hogy a főváros egyes üzemeinél még mindig előfordulnak olyan esetek, hogy most, közvetlen karácsony előtt munkásokat elbocsátanak p úgyszintén azt, hogy a polgármester veek-end-rendeletét egyes üzemeknél nem tartják be 2 A munkások-mostani karácsonyi segélyeit, amelyek kétnapi bérösszegnek '* felelnek meg, kevésnek találja. Azt egyheti bérösszegre kellene felemelni, Nyomatékosan sürgeti, hogy a munkás-*nyugdijintézmény szabályzatát végre készítsék el, St einherz Simon a természetbeni járandóságok elvonásának igazságtalanságáról beszélt, mert ez tulajdonképpen a fizetés integráns része volt. Most ezt árammegtéritéssel akarják pótolni, amely azonban a mostani elgondolás szerint lényegesen nagyobb kiadást jelentene a fővárosnak, mintha az alkalmazottak a régi fa- és szén-járandóságaikat kapnák vissza. A felszólalásokra Reminic zky Lajos tanácsjegyző válaszolt, aki közölte, hogy ugy a polgármester, mint az illetékes ügyosztályok minden igyekezete, hogy fedezetet találjanak a munkabérek emelésére, S minden valószínűség megvan arra, hogy a polgármester már a legközelebbi közgyűlés elé kedvező előterjesztést készíthet. Ami a munkásnők karácsonyi segélyének kérdését illeti, el fognak követni mindent, hogy azok a munkásnők, akiknek férjeik nem a főváros alkalmazásában állanak, karácsonyi segélyt kapjanak, A Vizmüvek nyugdíj szabályzata már elkészült és a közeljövőben életbe is lép. Az ülés Nagy Antal elnök zárószavaival ért véget, aki méltatta a bizottság eredményes munkáját a munkást ár s a dalom érdekéken, majd köszönetet mondott a sajt°nak azért az értékes támogatásért, amelyben a munkáskérdéseket részesiti. Az ülés este félkilenc órakor ért véget. /MOT/Lá-Vr HÍREK —TOMBOLÓ VIHAR AZ ÜGYVÉDI KAMARA KÖZGYŰLÉSÉN, Az ügyvédi rendtartás rendelkezései szerint megalakult kisközgyülése az Ügyvédi Kamarának pénteken tartotta első ülését* A közgyűlés iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg az ügyvédek körében, mert nagyfontosságú kérdések szerepeltek a napirenden. Ezen a közgyűlésen mutatkozott be Kövess Béla elnök vezetésével az uj tisztikar. Minthogy a tisztikar tagjait szaporították, alig fértek el az újonnan megválasztott funkcionáriusok a kijelölt emelvényen, A közgyűlés izgatott hangulatban indult meg* B i t t n e r Béla dr. jelentkezett napirend előtti felszólalásra, mikor & ö v e s s .Béla elnök az ülést megnyitotta, A közelmúltban lezajlott kamarai választásokkal kapcsolatban felmerült panaszokat tette szóvá. Kifogásolta, hogy a választási kortéziába belevonták Kövess Béla elnök személyét s ezzel befolyást gyakoroltak a választásra. Hangoztatta, hogy a választásra alakult pártszövetség a totalitást kivanja megvalósítani és a választás után is kizárja a kebelébe nem tartozókat a kamara ügyeinek intézéséből. Egyötödrészét ' .j xx; XX:'SJL:ÍX képviseli az ellenzék a kisközgyülésnek - mint mondotta, s főleg az t hangoztatta, hogy a kamarát nem lehet egyo3 pártok kamarájának tekinteni, kijelentette, hogy az ellenzék passziv rezisztenciába lép, nem vesz részt sem a szavazásokon, sem semmiféle bizottságban, do nem is viseli , az ellenzék a felelősséget a kamara adminisztrációjáért,. Ezután a felsőházi tagválasztó elektorokat jelölték ki, • de a szavazásnál már érezhető volt az ellenzék passzivitása, A választáshoz szükséges szavazatokat csak hosszas várakozás után tudták ösz• azehozni, A vihar ezután keletkezett, a kamara jövőévi költségvetéselőirányzata tárgyalásánál,, v, , . . , ,.. ., ., / J DJ 8 /Folytatása kovetkezxk,/