Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-14 [169]
FÖLDEÁKI KÁVAY ALADÁR DR* SEMETÉSE. Nagy részvét mellett temtették el kedden délután a Kerepesi-uti temetőben földeáki Návay Aladár dr; rendkivüli követ és meghatalmazott minisztert. A gyászszertartást P, 9addy Othmár ferencrendi atya végezte e A szertartás elhangzása után Raffay Sándor ev. püspök a Szarvasi Öreg Diákok Szövetsége nevében bucszuztatta a szövetség társelnökét. Meginditó beszédében kiemelte, hogy az ősi collegium falai közül kikerült régi nagy nemzedék Szabolcsuk Mihállyal, Bartóky Józseffel és a most távozó Návay Aladárral kihalóban van, Méltatta Névay érdemeit, kiváló egyéniségét, meleg lelkületét s hogy hosazu külföldi működése alatt mindig a haza érdekeit tartotta szem előtt s azt hűségesen szolgálta* A megható beszéd és ima, majd az énekkar gyászéneke után a Budapest Székesfőváros által adományozott diszsirhelyen helyezték örök pih e nőre./MOT /s z , KŐBÁNYA VÁROSATYÁI ISMERTETTÉK VÁROSRENDEZÉSI TERVEIKET. Dongó Orbán és Halter Károly bizottsági tagok a Nep X 0 kerületi csoportjában december 14-én este 8 órakor vacsora keretében nagyszámú közönség jelenlétében beszámolót tartottak a mindjobban fejlődő Kőbánya várospolitikai terveiről. A beszámolón meg jel ontek vitéz Tóth András és Usetty Béla dr. országgyűlési képviselők, akik meleg szavakkal köszöntötték a X. kerület két tevékeny és áldozatkész muűkátvégző bizottsági tagját. Halter Károly beszámolt a párt eddig elért eredményeiről, Dongó Orbán pedig hoszszabb beszédben vázolta az ezutáni réazletes terveket, amelyeket - mint mondotta - Bornemisza miniszter is: teljes egészébon magáévá tett. Részletesen ismertette azután a Nep Kőbányával kapcsolatos további városrendezési elgondolásait. A nagyszámú közönség lelkesen ünnepelte a boszá- vL* moló est szónokait 0 /MOT/B c f3 ÍJ A MAGYAR ATLÉTIKAI CLUB DlSZLAKOMÁJA. A Magyar Atlétikai Club kedden este a H U ngária-szálló márványtermében rendezte ozidén is az "Emlékezzünk régiekről" elnevezett hagyományos dis zlakomá j át, amelyen néhai Gerenday György, a hires sportvezér diszserlegével F a b i n y i Tihamér dr. pénzügyminiszter mondta az ünnepi beszédet. A vacsorán a klub előkelő tagjai sorában megjelentek Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, Kánya Kálmán külügyminiszter, Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, Preszly Elemér titkos tanácsos, főispán, Pataky Tibor államtitkár. Winchkier István volt kereskedelmi miniszter, Johan Béla belügyi államtitkár, Rapaich Richárd lovassági tábornok, Nagy Emil volt igazságügyminiszter, Hindy Zoltán, Kovrig Ákos, Schmidt Richárd, Ember Sándor, Roroényi-Schneller Lajos, Dulin Jenő, Dormándy Géza, Lauber Dezső, Sipeki Bálás Béla, Lipcsey Márton és még számosan. A vacsora után elsőnek Nagy Emil mondott köszöntőt a kormányzóra és szavait, háromszoros éljenzéssel fogadták az egybegyűltek, majd Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter beszélt, aki megköszönte, hogy ó't kérték fel a serlegbeszéd elmondására, Elolvastam ennek a klubnak - mondta többek között - a két emberöltőt meghaladó történetét. Ez a két emberöltő a magyar sportnak, a magyar középosztálynak szép, de sokszor keserű magyar története. Néhai Gerenday barátunk azért alkotta meg ezt a serleget, hogy legyen az szimbóluma annak a mondásnak, amelynek a jegyében egybegyűltünk: emlékezzünk a régiekről. Halottainkat ugy gyászoljuk igazán, ha kivánságaik szerint élünk. Tudjuk, kezdetben lenézték az f .intézményt, amikor gróf Esterházy Miksa megalakította a MAO-ot. Lenézték ,/a tornászokat, osztály-kérdésnek tekintették, ha valaki sportolt. Azóta / hála Istennek ez a helyzet megváltozott 3 a sport az egész nemzetet ért deklő problémává lett,, Eszménnyé vált amit Esterházy Miksa alkotott és 5 hozzájárult ahhoz, ami, köztudomású, hogy eszmények nélkül egyetlen nom/' zet sem élhető / /Folytatása következik./