Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-13 [169]

- Feltétlenül szaporitani kell azért a mezőgazdasági téli szaktanfolyamok és téli iskolák számát, mert a mai befogadóképességük » oly kevés, hogy a kisgazda-ifjúság csak igen kis száma képes azok­ban oktatást nyerni, hogy ott a szükséges elméleti kiképzést nyerhesse , Joggal mond hat j uk, hogy a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztése következ­tében beálló termelés fokozása épp oly fofttos kérdés, mint a birtoké losz­tás és a termények áralakulásának kérdése* E téren még elég a tennivaló, amire felhívom a föIdmívelésügyi miniszter ur figyelmét, - A Horthy Miklós Ösztöndíjalap a kultuszminisztérium fenhatósága alatt álló egyetemi gyakornokok ás hallgatók fokozottabb szakképzettségének elérésére, fejlesztésére ás serkentésére szolgál, igen kívánatos lenne, ha a földmivelésügyi minisztérium hasonló célú alapot létesítene, mely a kisérleti intézmények gyakornokainak különle­ges tanulmányok folytatására lehetőséget nyújtana és kiválóbb gazdasági akadémiai hallgatóknak jutalmazását célozná, - Ez év folyamán nyert megoldást az 5,000 számú M.E. rende­lettel a védett gazdák Ugye 0 Ezen rendelet az ezer holdon aluli birto­kosok ügyét egy végleges rendezés felé vitte, mig az ezer holdon felüli védett birtokosok ügyei a hitelezőkkel való megegyezés alakjában jut né­hány évre nyugalmi állapotba, ez vonatkozik ezen ezer holdon felüli 121 birtokos közül 79_re, mi g a hátralévő 42 birtokos ügyében a legtöbb esetben az e célra működő különbizottság a védettségnek 1938, április 30^lg való meghosszabbítását javasolta azon, reményben, hogy addig meg tudnak egyezni a hi te le zőikke 1 0 Az 5,000 számú rendeletnek a gyakorlati éle tben mutatkozó hi anyainak megvitat ás ára és a mezőgazdasági hitel és a nem védett gazdaadósok ügyelnek megbeszélésére a vidéki gazdasági egyesületek vezetőivel tartott értekezlet anyagát egy memorandumba össze­foglalva nyújtottuk át a pénzügyminiszter urnák azon reményben, hogy az ott felhozottak kel lő méltány 1 ás ra fognak találni, A rövidlejáratú hi­teleket igénybevett nem védett gazdák a mai gazdasági viszonyok között sem képesek nagyobb törlesztéseket teljesíteni, továbbá a jelzálogos kölcsönöknél méltányos árfolyam és az illető pénznemnek, amelyben a köl­csönök lesz ámitoltattak, a mai viszonyok közötti átszámítási árfolyama kell hogy irányadó legyen, nem jedig az, amely akkor fennállott, amikor ezen kölcsönök felvétettek'. Jól tudom, .hogy ezen utóbbi kérdést nem le­het egyoldalulag rendezni; hanem csak a külföldi hitelezőkkel való meg­állapodás alapj án ? Végül a mezőgazdas ági ^hitel ujb°l való feléledése múl­hatatlanul szükséges termelésünk fokozására ésépületg. valamint hold­leltári állományunk javítására és felújítására. Ezen kérdések globális megoldása kell hogy fő törekvésünket képezze, m Az idei évben a mezőgazdaságot érintő törvényalkotások között fel kell említenem különösen kettőta - Az egyik a gazda tiszti nyugdíjtörvény, amely végleg,köz­megnyugvá.s.í-a. rendezte ezen kérdést, mindkét részt kielégítő módon., A másik az öntözési törvény, amely egyrészt tetemes; munkaalkalmat ^eilemt az ország azon vidékein, ahol a munkaalkalom hiánya a legnagyobb, más részt viszont oly területeket fog* - .fokozottabb ter­melésbe bevonni, ahol. a szárazság tetemes károkat okozott 0 Remélni kell, hogy az öntözés helyes alkalmazása és a vlz által kilúgozott tápanyagok kellő pótlásával lépést tartva, meg fogja valósítani azon várakozásokat, amelyeket hozzá füzünk* . legközelebb jut a megvalósulás állapotába a mezőgazda­sági munkások aggkori biztosításának kérdése, amelyet mi, munkaadó gaz­dák is feltétlenül szükségesnek és móltányosnak tartunk. Az erre vonat­kozó törvényjavaslatnak olyannak kell lennie, hogy a gyakorlati élethez alkalmazkodjon;; megfelelő nyugdijat biztosítson az illető munkásnak öreg napjaira, viszont a mezőgazdaság mai ' korlátolt jövedelmezősége mellett ne jelentsen aránytalan megterhelést* Főleg kerülni kell az intézkedé­sekben és adminisztrációban a túlzott bürokráciát, mert ez'utóbbinak túltengése veszélyezteti az egész elgondolás végrehajtását* Az OMGE a i^maga részéről megtette ez erre vonatkozó gyakorlati észrevételeit s na­X gyon reméljük^ hogy ezek ke 115 megfontolásra és méltánylásra fognak ta­\ lálnic \ /Fol tatása következik,/

Next

/
Thumbnails
Contents