Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-11 [169]
—- HAMISTANUZÁSI PÖR EGY ÁLLÍTÓLAGOS HOZOMÁNYIG ÉRET KÖRÜL. A királyi ügyészség már régebben vádiratot adott ki Vass Gáspár gazdasági akadémiát végzett magántisztviselő ellen háromrendbeli hamistanuzáj* ra való felbujtás büntette, Vass Gáspárné született Décsi Stefánia, Schlotthauer Kálmán műszaki tisztviselő és felesége: özvegy Vida JOzsefné és végül Selyem Júlia magánzó ellen hamis tanuzás büntette cimén, Miskolci Ignác textilnagykereskedő feljelentése alapján. Az ügyészség vádirata szerint három évvel ezelőtt Vass Gáspár polgári pert inditott Miskolci ellen. Ebben azt adta elő, hogy Miskolci elvált feleségétől született Décsi Stefániától, akit aztán ő vett el feleségül. Misiid megígérte, hogy ebben az esetben 4o.ooo pengő hozományt fog adni Décsi Stefá- . niának, ezt az igéretét azonban a textilnagykereskedő nem akarta beváltani. A vádiiat szetint Vass erre rábírta feleségét, Schlotthauert, valamint özvegy Vida Józsefnét, hogy a polgári perben vallják azt, hogy 1927 októberében jelen voltak a Parlament-kávéházban, amikor Miskolczi elvált feleségének újbóli házassága esetére 4o.ooo pengő hozományt igért. Ebből 2ooo pengőt ki is fizetett mondván, hogy a hátralévő 38..000 pengőt pár nap múlva fogja megfizetni. A tanuk azután a Vass által Miskolczi ellen inditott pörben valóban ezt a hamis vallomást tették, amiremeg is esküdtek. Az ügyészség Vass Gáspár ellen t hamis tanuzásra való rábírás vétsége cimén vádat emelt, mert másokat is rá akart birni valótlan vallomástételre, megvádolta végül Vass Gáspárt közértékü tárgy megrongálásának vétsége cimén is, mert egy okiratot megsemmisített. A büntetőtörvényszék Schadl-t&nácsa október elején foglalkozott ez üggr el és Vass Gáspárné ügyét elkülönítve, a többi vádlott ügyében 0 lefolytatott tárgyalás után Ítéletet hirdetett. Eszerint a törvényszék Vass Gáspárt hamiste.nuzásra való rábírás bűntettéért egyévi és tlzhónapi börtönre, • Schlotthauer.Kálmánt hamistanulásért kéthónapi fogházra, özvegy Vida Józsefnét /Schlotthauer volt feleségét/ kéthónapi fogházra, Selyem Juliét pedig hárömhónapi fogházra Ítélte" el". Özvegy Vidóné büntetésének végrehajtását a törvényszék felfüggesztette. Schlotthauer Kálmán és özvegy Vidáné megnyugodtak a'z Ítéletben, a többi vádlott és a kir. ügyész fellebbezést jelentettek be. Vass Gáspárné elkülönített ügyével ma foglalkozott a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa. Vass Gáspárné ártatlanságát hangoztatta. Védekezése szerint legjobb tudomása' álapján tette meg annakidején vallomását. Dr. Hidvéghy Jenő kir . ügyész a tanúvallomások., után fenntartotta a vádat,dr. Lévay Tibor viszont felmentést kért és azt hangoztatta, hogy Vass Gáspárné súlyos idegbeteg asszony, aki erősen Vass Gáspár befolyása alatt állott. A törvényszék végül is bűnösnek mondotta ki Vass Gáspárnét a vádirat értelmében és ezért hárömhónapi fogházra Ítélte el, a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az indokolás szerint az ítélet meghozatalánál és a büntetés kiszabásánál a törvényszék figyelembe vette az asszony idegbeteg voltát és azt, hogy a vádlott Vass Gáspárnak befolyása alatt állott, amiről a törvényszék már a legutóbbi tárgyaláson is meggyőződött. Az itélet ellen ugy az ügyész, mint az elitélt és védője fellebbeztek. A z itélet kihirdetése után dr. Forgács Béla, Vass Gáspár védője állott fel és kérte a törvényszéket, hogy a vizsgálati fogságban lévő Vass Gáspárt helyezze szabadlábra, mert a mai nappal most már e bűnügy utolsó vádlott ja" felett is Ítélkezett a törvényszék és nem forog fenn az összebeszélés veszélye. Dr. Hidvéghy ügyész ellenezte a védő indítványát, hivatkozva arra is, hogy az itélet még nem jogerős, egyébként Vass Gáspár foglalkozásnélküli külföldi egyén, akinek szökésétől tartani kell. Á törvényszék ugy határozott, hogy Vass Gáspár azonnali szabadlábra helyezését' rendeli" el. Az ügyész e végzés ellen felfolycmodott, /MOT/Ma, ÖTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK BÁRö. PODMANICZKY ATTILÁNÉ TOLVAJÁT, Dr, Krayzell Miklós elnöklete mellett ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék Beck Frigyes urasági inas bűnügyében, aki ellen báró Jtodmaniozky Attiláné.-sérelmére elkövetett lopás büntette címén iridult meg az eljárás', A vád szerint Beck Frigyes behatolt 0 báróné Eötvös-utca 14), számú lakásába, ahonnan lT„<->oo pengő értékű értéktárgyakat lopott el, t Beck Frigyest a törvényszék a lefolytatott tárgyalás után ötévi fegyházbüntetésre itélte. Az itélet nem jogerős. /MOT/Ma,