Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-10 [169]
H tM? . , • —Í-KLLÚGYI TÁRSASÁG IFJÚSÁGI CSOPORTJÁNAK VITAESTJE. A Magyar Külügyi Társaság ifjúsági csoportja pénteken este ülést tartott vitéz Técsől Móricz Kálmán elnöklésével, amelyen Padányi Gulyás Gyula tartott előadást " A magyar kisebbségek kérdése az elszakított terűleteken" oiraméi. Előadásában a magyar kisebbségek fontos szerepére mutatott rá, s kiemelte, hogy a kisebbségi kérdésben a legaktuálisabb a nemzedékváltás kérdéséé. Az uj kisebbségi nemzedék és a magyarországi fiatal generáció kapcsolatainak kiépítése a jövő egyik legfontosabb feladata. Az előadást vita követte, amelynek során többen szóltak hozzá az előadáshoz. A vita befejezése után az elnöklő vitéz Técsői Mórioz Kálmán tette meg észrevételeit az előadásra vonatkozóan és az ifjsuági csoport tagjait további lelkes munkára buzdította,/MOT/J, -—A DUNAI HAJÓZÁSI FORGALOMRA VONaTKOZÓ MEGÁLLAPODÁSOK MEGÚJÍTÁSA. A Dunai Hajózási Társaságok december 8-10-én Pöstyén fürdőben vezérigazgatói értekezletet tartottak, amelyen elsősorban a részes vállalatok között fennálló forgalom felosztási egyezmények megújításával foglalkoztak. Az értekezleten képviselve voltak a következő vállalatok: Anglo-Danubian Szállítmányozási Rt,, Bajor-LLoyd Hajózási Rt., Csehszlovák Dunahajózási Rt,, Continentále Motorhajózási Rt,, Délnémet Dunagőzhajógási Társaság, Első Dunagőzhajózási Társaság, Francia Dunahajózási Társaság, Jugoszláv Királyság Folyamhajózása, Magyar Királyi Folyam és Tengerhajózási Rt., Román Folyambajózas Í/NFR/, Román Dunahajózási Rt. /SRD/, ás végül Schulz Simon Hajózási vállalat. A megbeszéléseken a folyó üzleti évben tett tapasztalatok beható tárgyalása után megállapították, hogy a megállapodások nemcsak a dunai hajózás gazdaságosságának és teljesítőképességének emelésére, valamint a részes vállalatok fejlődéséenk előmozdítás ára ós ezáltal feladataik teljesitéséenk megkönnyítésére alkalmasok, hanem, hogy azok az ogyos államok egyetemes közgazdasági érdekeit is nagy mértékben szolgálják. Ezen megállapítások lehetővé tették azt, hogy a gabona*, ásványolaj-, tömeg- és darabáruiorgalomra vonatkozó megállapodások mogujit ás át e gy ha ngu lag e lh a t ar o z z ák. /MOT /B; Pro d o m o: A fonti hir szivos közlését kéri a t. Szerkesztőségektől a MEFTER, POLITIKA HDMONNAY TIVADAR NYILATKOZATA A CSILLÉRY-ÜGYBEN. Csilléry Andrásnak egy vasárnapi gyűlésén elhangzott beszédét a Magyarság vezércikke éles kommentárokkal ' . ; kisérte. A Magyar Országos Tudósító munkatársának Horn o n n a y Tivadar országgyűlési képviselő erről az ügyről a következőket mondotta^ "Csilléry András magyarázatot kért Pethő Sándor főszerkesztőtől a Magyarság foly° hó 3,-i sz ámában megjelent cikk tartalmáért. Amig az ügy elintézést nem nyer, a kérdésben természetszerűen nem nyilatkozhatik. Egyébként folyó hó 19-én tartandó beszámolójában a megszo- ' kott tendenciózus híresztelésekkel szemben álláspontját ki fogja fejteni." /MOT/H •