Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-07 [169]

CSENDŐRSÉG —-ISMERETLEN HOLTTEST. December 5-én Dunaszekcső község határában egy k'o. 00-65 évesnek látszó, 150 cm magas, kerek arcú, hosszú, ősz hajú, pisze orrú, kék szemű ismeretlen nő holttestét találták a járókelők. Ruházatai sárgásbarna alapon sötétbarna csikós barhet fejkendő, sötétszürke posató mellény* zöld és fehér bluz, sötétszürke szoknya és tarka'barhet ing. Kilétének megállapítás ára a csendőrség nyomozást indított. /MOT/ HÍREK —A SZEFESI SZÖVETSÉG ÜLÉSE. A Szepesi Szövetség Debrecenben népes^ gyű­lést tartott dr 0 Horvay Róbert elnöki megnyitója és a kollégiumi ka'ntús éneke után Krlsch Jenő, a szövetség országos elnöke tartott érdekes elő­adást "Szepesiek a múltban és a jelenben" cimmel. Dr. Javornitzky Jenő miniszteri tanácsos a revízióról beszólt és elismeréssel emlékezett meg szövetség áldásos tevékenységéről, méltatta dr. Horvay Róbert középisko­lai igazgatóp helyi elnöknek, valamint Puchs Antal felsőkereskedelmi is­kolai igazgató, helyi főtitkárnak a társadalmi területér kifejtett érté­kes munkásságát. Szepesi Bódog kegyesrendi tanár beszédében a magyarság nagy lelki összefogásának szükségét emelte ki. Dólben'az "Angol királynő" étteremben közebéd volt, amelyen többen szólaltak fel. /MOT/B —ÜNNEPELT IGAZGATós Az igazságügyi segédhivatali tisztviselők Debre­cenben gyűlést tartottak, amelyen az igazságügyi hatóságok, az ügyvédi és közjegyzői kamara vezetői, a birói, ügyészi és ügyvédi kar több tagja, továbbá a Vitézi Szék székkapitányhelyettese, valamint a helybeli és vi­déki igazságügyi segédhivatali tisztviselők nagy számban voltak jelen. Janó Sándor főigazgató elnöki megnyitója után dr. Javornitzki> Jenő minisz­Ijri tanácsos beszélt a magyarság, valamint a köztisztviselői társadalom helyzetéről és az igazságügyi segédhivatali tisztviselők értékes munkás­ságáról, majd méltatta Berki Géza segédhivatali igazgatónak hivatali, va­j'imint társadalmi téren kifejtett széleskörű eredményes munkásságát, l.uszás Gyula főigazgató és Tömöry Gyula igazgató felszólalása után dr. í'láh Lajos kir, Ítélőtáblai elnök emlékezett meg az ünnepelt Berki Géza segédhivatali igazgatóról, mint érdemes köztisztviselőről, egyben az Igaz­ságügyi segédhivatali tisztviselői k^r fontos szerepéről. Berki Géza meg­hatottan mondott köszönetet az üdvözlés ért. Az ünnepség után kétszázte­'itékes közös vacsora volt. /MOT/B tm — — flaiw A MAGYAR CSALÁDVÉDELMI SZÖVETSÉG DÍSZKÖZGYŰLÉSE. A Magyar Családvédelmi követség december 16-én délután félhat órakor a Parlament delegációs termében díszközgyűlést tart, amelynek tárgysorozata a következő: 1./ •Ír. Hódos sy Gedeon miniszteri tanácsos elnöki megnyitója; 2./ a tisztikar magvai sztása?. 3./ dr. József Ferenc királyi herceg felhívása a társada­lomhoz; 4,/ Széli József belügyminiszter felszólalása a m. kir. kormány nevében^ 5./ dr. Ravasz László püspök ünnepi beszéde. Meghívók a szövetség titkárságánál /IX., Üllői ut 11., telefon: 18-64-01 szám/ igényelhetők. /MOT/B ELJEGYZÉS, Roszberger Máriát eljegyezte Fodor Sándor m c kir. csendőriőhadnagy, /MOT/B Pro domo:Matolay Géza, a Függetlenség szerkesz­i/l/'l tője kéri a fenti eljegyzési hir szives közlését.

Next

/
Thumbnails
Contents