Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-26 [168]

A MENTŐK VITTEK EL A TÁRGYALÁSRÓL A SÉRTETTET, AKI ELÁJULT. Izgalmas tárgyalás volt ma délelőtt vitéz Vass Lajos dr. büntetőtörvény­széki egyesbifcó előtt. Grünfeld József sportrendező ügyét tárgyalták: a kir, ügyészség sikkasztás büntette miatt emelt ellene vádat, mert 5fceúsl Imrénétől - a vád szerint - 12,ooo pengőnek megfelelő óvadékot vett fel, de a pénzt saját céljaira fordította. Grünfeld tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy a sportarénában birkózóversenyt - rendezetnimajd a Király-szinházat kibérelte, ahol operettet akart előadatai, de vállalkozásai nem'jártak sikerrel, nagyon sok pénzt ráfizetett. Védekezése szerint a pénz, amit Preuslnótoi kapott nem volt óvadék, annál kevésbé, mert az asszony'sohasem volt alkalmazott­ja. Szerinte közöttük társasviszony állott fenn, Preúslné adta a pénzt és finanszírozta a vállalkozásokat. Az óvadéklevelek, amelyeken a vád alapszik, fiktívek voltak, ezt tanukkal is tudja bizonyítani. Végül ki­jelentette, hogy azért nem tudta visszafizetni a pénzt, mert időközben megvonták az engedélyt tőle. Kihallgatták ezut n Preusl Imrénét, aki rendkívül izgatottan viselkedett, Vallomása kezdetén csak csendesen sírdogált és eközben mon-~ dotta, hogy megtévesztette őt a vádlott, majd egyre jobban erőt vett raj­ta a zokogás, végül eszméletlenül terült el á tárgyalóterem padozatán. Nagy riadalom keletkezett, a mentőket hívták, akik próbálták magához té­ríteni, ez azonban nem sikerült, mire elvitték* - Nélküle hallgatta- ki a biró a tanukat, akiknek vnllomá sa után Zsolnay Imre dr, királyi ügyész módosította a vádat: csalás miatt kérte Grünfeld megbüntetését, mert kraj­cár nélkül kezdett a vállalkozásokba és aá asszonyt kifosztotta. A véde­lem a Vád módosítás miatt elnapolást kértf A Mróoég igy is határozott. --^A^T^BLA ÉRDEKES ÁLLÁSFOGLALÁSA GROSZ IMRE BANKÁR ' VALUTABÚNÜGYÉBEN, " Pénteken tárgyalta a tábla Harmath-tanácsa a "valutával elkövetett bün­T cselekménnyel vádolt Grosz Imre bankár ügyótj akit- a —törvényszék annak* idején kétévi fegyház r, . 2ooo pengő pénzbüntetésre é-s-5ooo pengő vagyoni elégtóteladásra ítélt. A kúria ezt az ítéletet helybenhagyta. . A védelesi ez ügyben ujrafelvételt indítványozott, mert időközben kiderült, hogy Grosz Imre bankár elmebeteg. Az újrafelvé­teli főtárgyalás során a törvényszék fel mentette Grosz Imrét, de az alapitéletnek az 5ooo pengő vagyoni elégtóteladásra vonatkozó résaét fenn­tartotta. Az Ítéletnek e része ellen élt fellebbezéssel a védő és azt vitatta, hogy ha újrafelvételi eljárás során a vádlottat felmentik, ugy azt teljesen fel keli menteni ós nem lehet az alapitéletnek egy részét fenntartani, A védelem szerint nem lehet a bűncselekmény elkövetése alól Valakit felmenteni és ugyanakkor vagyoni elégtételadásra kötelezni, A táblai főtárgyaláson Miskolczy Ágost főügyészhelyettes ezzel szemben azt hangoztatta, hogy a vagyoni elégtételadás nem"büntetojogí, hanem polgár­jogi intézkedés, amely a kincstár érdekeit óv^a.meg, A főügyész szerint a vádlott bűnössége kétségtelenül fennáll csak elmebetegsége miatt fe­lelősségre nem vonható, Igy tehát a vádlottnak a kincstárral szemben femv álló kártéritési kötelezettsége fennáll, A tábla érdekes Ítéletében megsemmisítette a törvényszék íté­letét és hatályon kivül helyezte az elsőfokú Ítéletnek a vagyoni elégté­teladásra vonatkozó kötelező részét is, A tábla indokolása szerint a va­gyoni 'elégtételadás büntetőjogi jellegű és igy ha a tettest büntetni nem lehet, vele szemben mellékbüntetést sem lehet kiszabni. Az Ítélet ellen a föügyészhelyettes semmiségí panaszt jelentett be a királyi kúriához, /MOT/H, " *- — tAmm'm —ELMEBETEG VÁDLOTT AZ ÍTÉLŐTÁBLA ELŐTT,­Nagy feltümést keltett ma egy vádlott a tábla Leitner tanácsa előtt, Fog házŐr kis érte a f őt árgyalá sr#/Lus z t ig Árpád segédmunkást! akit az ügyész­ség orgazdaság bűntettével vádolt, Lusztig egy Klauzál-teri tejcsarnokban lopott ékszereket vásárolt egy fiatalkorutói, holott tudta,'hogy azok ló­pásból származnak, Lusztig már tizennyolcszor volt büntetve, nagyon sok­szor orgazdaságért is, A törvényszék Lusztígot tizhónapi börtönbüntetés-' re itélte, A mai táblai tárgyaláson Lusztig ugy viselkedett, mintha elme­beteg lenne. Aá ügy:' ismertetése közben többször felugrott'a helyéről," sirt, nevetett, rápissz.sjgett a teremben tartózkodókra, ugy,'hogy a fog­házőr alig tudta helyén tartani,- /FoDyt. köv,/H,

Next

/
Thumbnails
Contents