Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-04 [167]
Í-J. a. *i ja - AZ ARANY VÁLTOZOTT HELYZETE A VIL GGAZDASÁGBAN. Csütörtökön délután fél 7 órakor ülést tartott a Magyar Eözgasdas ági Társaság, ahol dr. Lodermann László genfi egyetemi m. tanár tartott előadást " Az arany változott helyzete a vi lággazd-'.s ágban" cimmel. A Kereskedelmi és Iparkamara előadótermiben lefolyt ülésen megjelentek a magyar pénzvilág vezetői, élükön Hegedűs Lfiránttal, Kós Zoltánnal, a Tőzsde elnökével, lodermann Mórral, de sok volt a hallgatóság soraiban az érdeklődő is, Az ülésen Éber Antal elnökölt, akinek megnyitója után Ledermann László tartotta meg előadását, amelyben azt fejtegette, hogy az elmúlt években a világ aranytermelésének megnövekedése -s a Távolkeleten, majd Európában, tezaurált aranykészletek likvidálása a monetáris jegyban aranykészletek nagymérvű megnövekedését okozták. A gazdag országok felszívták a világpiacra kerülő aranyat, aminek következtében az aranyprobléma legégetőbb pontja az aranynak az egyes ar zágok közötti egyeftlőtlen elcs ztása lett.Amerika birtokában van ma a világ monetáris arany kés z le téne k majdnem a fele, mellette Anglia és Franc 1 a or ss ág a legnagyobb aranybirtokosok, bár Franclaersz ág aranykészlete as elmúlt '.vben erősen csökkent. Oroszors ,ág birtokában van a világaranykészletének 4.9>-a, Svájc, Belgium, Spanyolosrzág, Argentína, Hollandia ;s Japán birtokába egyenként kb» 2/^-a, Svédország, Olaszország oS Kanada birtokában egyenkint 2$-a, as összes több 11 jegybánk birtokában a világ monetáris -runykészlétének együttvéve csíik 5%-& van, Az aranytermés nagymérvű megnövekedése sok tervet eredményezett, amelyeknek célja mind az aranyklnálut fcsökkentése és a kínálat által különösen a dollárra és a fontra nehe-edo nyomás enyhítése lenne. Az anyol birodalomhoz tartozó államok ezt a c lt az arany terme lésnek nems tközi egyemény utján történő korlátozása által tartják elérhetőnek. Az Egyesült Államokban bizonyos politikai befolyások as arany átv..jbjeH árának csökkenését kívánják elérni, ez a rendszabály kisebbítené az arany ára és az általános' áruindex között az aranyvaluták leértékelése óta beállott dlszparitást. Az aranyban szegény államok viszont egészséges gazdasági világforgalom helyreállításénak lehetőségét, as adósságok v .g leges rendez -se utan, a nemzetközi hitelnyújtások megkezdésében és az aranyban gazdag államok felé irányuló kivitelük nagymérvű emelkedésiben látják* As előadó felfogása szerint téves, a világgazdasági vérgering-szavar okat mind lg az aranyra v i ss zaveze tni • "* Jcg|arany:^pr -)bl .ma jelenlegi éllásában különoen ls inkább politikai, mint gaüíasági természetű .s megoldását, illetve enyhülését inkább politikai ténye z őktől v ár ha t j uk A rendkívül gazdag adatokkal kisért előadást a nügyszámú és előkelő közönség miiV v..,gig nagy érdeklődéssel hallggtta./éMOT/J. — A BUDAF'.STI TANÁRI KÖR KÖZGYŰLÉSE. November 10-én, szerdán délután 6 ór kor tartja évi közgyűlését a Budapesti Tanéri Kör az Orsr ágos Középiskolai Tan éri Egyesület székház ában./VI II., Cse preghy-utca 4./ A közgyü1 sen vitls Fraknóy József elnöki mcgny 1 t^ój a után dr. Kccsogh András tart felolvasásáét, "A családi névelős" oimmel, dr. Márkus Jenő a titkári jelentést, Marczlnkó Andor a pénztári jelentést olvassa fel, majd az indítványokra kerül sor.AOT/B Z ÁS Z LóS ZEN TE LES I ÜNNEPÉLY A BESZKÁRT NYUGDÍJASAINAK EGYESÜLETÉBEN. November 5-én, pénteken avatja, fel zászlaját a Bcsskárt és Társvállalatai Nyugdíjasainak Egyesülete a "eszkárt sporttelepének dls termében. Az ünnepség délelőtt" istentiszteletekkel %sdődik, a felekezetek papjai megáldják az uj zész lót, majd délután 5 órakor a díszközgyűlésen Rőthy Károly mond elnöki megnyitót Usotty Béla dr. diszolnök pedig ünnepi beszédet. A zásslóanyai tisztet Perezei G^örgyné, a Beszkárt vezérigazgatójanak felesége tölti bo, Este fél 8-órakor díszvacsora lesz a Beszkárt sportte lepének tornacsarnokában C/ AíOT/B»