Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-15 [167]
1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. november 15. — -A HÁBORÚS KATONAI SZOLGÁLAT ÉS A HADIFOGSÁG IDEJE A NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNÁL FIGYELEMBE VEENDŐ. Érdekes munkaügyi pörben hozott Ítéletet a budapesti kir. törvényszék dr. Schwicker Rihárd tanácselnök vezetésé mellett tartott tárgyalás után. A f keresetet Berson Zsigmond ny. felügyelő inditotta a Budapesti Helyiérdekű Vasutak R.T. ellen, mert az alperesi vállalat nyugdiját kisebb összegben állapította meg, mint amennyi valójában járna. A per adatai szerint a felperes 19o7 június havában került az alperes szolgálatába és ott működött 1936 december 31-ig, mint főtisztviselő. Tavaly január l-töl kezdve a HEV havi 461? pengő nyugdíjjal nyugállományba helyezte. A nyugdij összegének kis zárni tásánál a HEV igazgatósága figyelmen kivül hagyta azt az időt, amelyet a felperes háborús katonáskodással töltött el. Berson a világháború kitörésekor elrendelt" mozgósitás első napján hadbavonult és csak 1918 szeptember havában szerelt le. Közben közel három esztendőt töltött orosz hadifogságban. Ezt az időt teljesen mellőzték a nyugdij összegének megállapításánál, A felperes számítása szerint ha a háborús katonáskodással eltöltött időnek legalább a fölét beszámították volna a szolgálati idejébe, ugy a havi nyugdija 25 pengővel több lenne és ennek Ítélettel való megállapítását kívánta. A munkaügyi birósá g előtt az alperes azzal védekezett, hogy a HÉV vezérigazgatója egy záros határidőt tűzött ki a tisztviselők száma-" ra, amely alatt az lile tők eredeti okmányokkal tartoztak igazolni hadiszolgálatuk időtartamát. Mivel Berson Zsigmond felügyelő csak e"határidő eltelte után jóval később csatolta be erre vonatkozó okmányait, az igazgatóság e késedelem miatt csakugyan figyelmen kivül hagyta a nyugdíj megállapitá--sánál a felperes hadiszolgálatainak idejét. A Járásbíróság ezt a védekezést elfogadta s a felperest koresetével elutasította. A törvényszék fellebbviteli tanácsa most megváltoztatta ezt az ítéletet és marasztaló ítéletet hozott," Végrehajtás terhével arra kötelezte az alperest, hogy 1937 március !»től kezdődően a felperes számára havi 25 pengő nyűg-" díjtöbbletet fizessen és viselje a felmerült perköltségeket is, A törvényszék Ítélete hivatkozik az alperesi nyugdijszabályzat kormányhatóságilag jóváhagyott függelékére, amely kötelezően előírja a katonai szolgálat és hadifogság idejének a nyugdíjba való beszámításának módját. Ez a függelék jogot ad a felperesnek arra, hogy hadiéveit ne hagyják figyelmen kivül. Kimondotta a törvényszék Ítelete, hogy az alperes vezérigazgatójának nem volt semmiféle felhatalmazása, vagy joga arra, hogy a hadiévek beszámítására vonatkozó rendelkezések felteteleit megszigorítsa, vagy azt határidőhöz kösse, Igy tehát az alperos a nyugdijtöbblet megfizetésére kötelezendő volt. /íviOT/G. —KUTYAMARÁS NEM ÜZEMI BALESET. Weisz Zsigmond kiskorú leánya Rothbarth Sándor újpesti kereskedő szolgála' tában állott. 'Az apa lo.ooo pengős kártérítési pert indított gyermekének gazdája ellen, mért a leány az alperesnél végzett munkája közben hirtelen rosszul lett, az udvaron összeesett. Rothbarth kutyája nekiugrott az eszméletlen leánynak és összemarta. Az alpere s a kereső ttel szemben pergátló kifogással élt azon az alapon, hogy üzemi balesetről Van szó és igy a járásbíróság előtt kellett volna rs pert megindítani. Ebben az ügyben a' kúria az alsobíróságok ítéletét megváltoztatta, a pergátló kifogást elvetette és további tárgy'alás, valamint uj határozathozatalra utasította a törv é ny s z é ke t. /MO T/G.