Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1

1937-11-02 [167]

2, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. november 2. KIRAKTA AZ' ALBÉRLŐJE BÚTORAIT: FELTÉTELESEN PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK. Simon Józsefné, aki abból él, hogy albérlőket tart, zsarolás vétségének kísérlete miatt került a büntetőtörvényszék Fonyódy-tQ-nácsa ele. A vád szerint egyik albérlőjét: Hamola Antalt és feleségét kilakoltatta az al­bérleti szobából s igy akarta kényszeríteni a házaspárt, hogy lakbértar­tozását fizesse meg. A férj azonban rendőri segítséget kért és igy került vissza lakásába. Simonné tagadta bűnösségét. Azzal védekezett, hogy ő is szegény asszony akinek nagy szüksége van a pénzre. Hamoláék husz pengővel tartoz­tak s bár megtehették volna, nem fizették ki a hátralékot. Ilyen körülmé­nyek között kénytelen volt erőszakosabb módszerhez folyamodni. -JHamola Antal és felesége ezzel szemben kihallgatásuk során azt adták elo f hogy azért'nem fizették ki a lakbértartozást, mert nem volt miből. A kérdéses napon, amikor hazamentek, minden holmijukat a^folyosón találták. A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást, kihallgatta az intézkedő rendőrt," majd Bölöny Ödön dr. királyi ügyész vádbeszéde után bű­nösnek mondta ki Simon Józsefnét n terhére rótt"zsarolás vétségének kísér­letében és ezért 3o pengő pénzbüntetésre Ítélte, a büntetés végrehajtását azonban próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős, /MOT/ Sy. - BETÖRÉSÉRT TIZENHATHóNAPI BÖRTÖNBÜNTETÉS. A büntetőtörvényszék Márton-tanácsa ma tárgyalta Klopfer Márton napszámos bűnperét, A rovottmultu ember mult év folyamán betört Hegyaljai lajos Neszmély-utca 16, számú házban lévő lakásába, összeszedte a kezeügyébe eső holmikat: ruhákat, ezüstöt és egyéb értékeket s már össze is csomagol­ta, amikor a lakók váratlanul hazaérkeztek és a vakmerő betörőt rendőrnek adták át. Klopfer beismerte bűnösségét s azzal védekezett, hogy nem ka­pott munkát, nagy nyomorban tengődött s amikor meglátta a nyitott ablakot, megkísérelte a betörést; bemászott és minden elvihetőt össze akart szed­ni. A bizonyító eljárás lefolytatása és Herczegffy Géza dr. királyi ügyész vádbeszéde után a törvényszék bűnösnek mondta ki Klopfer Mártont betöréses lopás bűntettében és ezért rovott múltjára való tekintettel egy­évi és négyhónapi börtönre, valamint tiz pengő pénzbüntetésre ítélte amely behajthatatlanság esetén fogságra változik át. Az ítélet jogerős, /MOT/Sy. KÉNYSZEREGYEZSÉGEK. A budapesti királyi törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást: - Welner Mátyás /Andrássy-ut 3,/ bejegyzett cég és ennek tulaj­donosa: özvr Weiner Mátyásné született Lustig Berta divatáruké re skedő és - Weinberger Imre /Központi vásárcsarnok/ be nem jegyzett hen­tes és"mészáros ellen. Vagyonfelügyelő mindkét ügyben'Salamon Rezső dr. ügyvéd, követelések bejelentése november 19-ig az OHE-nél, /MOT/ """""" ­— CS8D, - Drótos György korcsmáros, budapesti /Népszinház-utca 34./ la­kos ellen a törvényszék csődöt nyitott. Csődbiztos Hatvány László dr. tör­vényszéki biró, csődtömeggordnok Joó Ferenc dr, ügyvéd. Követelések beje­lentése december 4-ig a törvényszéknél, felszámolási tárgyalás december 17-én d.e, 11 órakor, a csődválasztmány megválasztása december 21-én d.e. 11 órakor a csődbiztos hivatalos helyiségében, Alkotmány-utca 14.- III. 3, számú teremben, /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents