Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-08 [167]
—-SZÖRT3EY ISTVÁN LOPÁS ÉS SIKKASZTÁS MIATT FEL JELEM TETTE HEID ÍLBERG LÍVIÁT - A BÍRÓSÁG ELNAPOLTA A TÁRGYALÁST. Elegáns fiatal nő: a huszonkétéves Bilinkievics Rudolfné született Heidelberg Lívia lopás ós sikkasztás büntette miatt került ma délelőtt Sebők Zoltán dr. büntetőtörvényszéki egyesbiró elé., A börtönbüntetését töltő Szörtsey István jelentette fel s ennek alapján adott kl ellene vádiratot a királyi ügyészség. A vád szerint addig, amig Szörtsey a fogháázban volt, az azóta férjhezment Heidelberg Livia felfeszitette vaskazettáját, amely— D ől kiszedett vált°kat, nyugtákat és egyéb értékeket,, majd egy másik elkap lommal, amikor ujabb bűncselekmény miatt került a fogházba Szörtsey, a nála maradt két bőröndöt tulajdonította el. - Nem érzem magom bűnösnek - kezdte védekezését Bilinkievicsné Heidelberg Liyia. - Az a vaskazetta, amiről Szörtsey beszél,, egyáltalán nem létezik sígy nem is feszíthettem fel és foszthattam ki.. A bőröndöket sem sikkasztottam el. - Hogy jutottak ezek magához? - kérdezte a biró, « Hét-nyolc hónapon keresztül együtt laktam Szörtseyvel albérleti szobában, Többször bekisérték, letartóztatták s ez alatt a holmijai nálam maradtak. Amikor másik lakásba költöztem, mert Szörtsey lakbérrel . tartozott és egyéb adósságai miatt is folyton zaklattak, magammal vittem az ő holmijait is, de ugyanakkor levelet Írtam neki a fogházba, amelyben felszóiitottam, hogy gondoskodjék dolgair°l, mert r>zok nincsenek biztonságban. Ebbe a lakásba rovottmultu emberek is jártak, ugy hogy én haza is köitöztem szüleimhez, / Szörtsey holmijait otthagytam, nem tudom, mi történt azokkal. Tizenhárom darab zálogjegyet az ügyészségen helyeztem letétbe. Egy bőröndöt kiadtam egy Grosz nevü férfinek, aki levelet hozott Szörtseytől, amely szerint bizalommal lehetek hozzá és kikölcsönözhetem a táskát, amelyben O^osz költözködni akart, - mondotta védekezésében a fiatal asszony. Utána Szörtsey Istvánt szólította maga elé a biró, Pogházőr állította elő. - Mondja el, mivel károsította meg magát ú vádlott nő, - szólt íozzá a bíró. Szörtsey izgatottan, kezében hatalmas levélcsomót szorongatva, sokszor összefüggéstelenül válaszolt a feltett kérdésekre. Elmondta,hogy amig ő c fogházban volt, Heidelberg Livia felfeszitette az ő vaskazettáj át és kivett belőle különféle iratokat, köztük elismérvényeket, amelyeket Hetényi Heidelberg Albertné állított, ki különféle adósságokról, - Honnan tudja, hogy ezeket az iratokat Heidelberg Livia vitte el? - kérdezte a biró. - Az ő gondjaira biztam és csak ő vihette el, senki más,-Az aranyórám például- amely szintén eltűnt a kazettából, Östas rreicher Józsefhez került,. r,:,'}g k. 'lenézem úéÍM V. neki ajándékozta, Österreichert betörés miatt körözik, Dr. Vincze Károlyné, volt lakásadónőm tanusithatja, hogy ő törte föl a kazettát. Azt is fogja vallani, hogy milyen életet élfc amig én a fogházban voltam s ezért is kellett elhagynia ezt a lakást. Nyugták voltak a kazettában arról, hogy egy hónapig én nyaraltattam az egész családot. Pénteket adtam kölcsön nekik. Ezeket Heidelbergné írásban Ismerte el, Eltűnt többek között négy aranyfog,_ manzsettagombok és egyéb aranyholmi, mintegy háromezer pengő értékben. Öt aranyfogat kiküldtem a fogházból azzal, hogy adja el azokat és váltsa ki a kabátomat. Tessék nézni, ez az, ami mjtam van. Ezekért az aranyfogakért nem is vonom felelősségre. De összesen kilenc aranyfogam volt, kinek adta a többit? Még más dolgok mi-" ' ' _ feljelentést tettem ellene,,, * Tizenhárom feljelentést adott be Heidelberg Livia ellen szólt közbe Bobb Jenő dr. védő, aki különböző kérdéseket intézett Szörtseyhez, majd leveleket és egyéb iratokat csatolt be annak Igazolására, hogy a sértett két éven keresztül valóságos hajszát folytat Heidelbergék ellen, a feljelentések tömegét adta be ugy a fiatalasszony, mint az édesanyja személyét illetően és a Virályi ügyészség sok esetben már meg is szüntette a bűnvádi eljárást. Kiss Sándor dr. ügyészsági alelnök tanuk kihallgatását indítványozta s tanukat jelentett be a védelem is. A törvényszék elrendelte a bizonyítás kiegészítését és a tárgyalást december közepéig elnapolta. /MOT/ Sy„