Magyar Országos Tudósító, 1937. október/2
1937-10-28 [166]
A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK EGY SAJTÓPERBEN ELKEMD3LTB A VÁDLOTT ELMEBELI ÁLLAPOTÁNAK MEGVIZSGÁLÁSÁT. Ez év tavaszán a Felsőgöd társadalmi életében számottevő esaládoknak zárt baritokban feltűnően durva hangú röpiratot kézbesített a posta. A helyi közéletben jelentékeny szerepet játszó dr. Hadén Pál körorvos felesegét támadta meg ennek a ponyvaregény-izü röpiratnak a szerzője: Szabadi Ernő ötvenhároméves felsőgödi magánzó, akit az úriasszony sérelmére sajtó utján elkövetett rágalmazásért ma vont felelősségre a pestvidéki törvényszék dr, Márton Albert-tanácsa, - Jogot végeztem, huszonöt évig újságíró voltam, jelenleg a feleségemnek évi 5ooo pengő apanázsából élek csuládommal - mondotta az elegánsan öltözött vádlott, aki különféle sajtóvétségek miatt mór több alkalommal volt büntetve, A tanácselnök elrendelte a vádirat felolvasását és ismertette a röpiratot, amelynek ezek a legenyhébb részletei: Dr, Háden Pálné állandó- . an esküdözik, a hamis eskü hangjai ugy koppannak az ajkán, mint a jégeső és ezen a téren lepipálja akármelyik cigányvajda feleségét. Akit tegnap négerre feketített, ma azzal a legjobb viszonyban van. Esernyővel bántalmaz védtelen nőket az utcán, a nemlétező felsőgödi MANSz elnöknőjeként szerepéit és azt hirdeti magáról, hogy mindent ki tud járni, »A röpiratot ón Írtam, - kezdte vallomását a vádlott - és én ad- ... tam postára, de nem vagyok bűnös, - Az ember valósággal megdöbben - szólt a tanácselnök - amikor ezt a röpiratot olvassa. Hogy tudta ön ezt a szörnyűséget papírra vetni? - Hát.... .erkölcsileg magam is elítélem a röpiratot, valóban * szörnyű, de nem volt más választásom,,. Az elnök most megkérdezte a vádlottat, hogy hajlandó-e uri módon bocsánatot kérni a sértettől 6B arra vállalkozni, hogy ezt hirlapllag is közzétegye, —Igen, hajlandó vagyok,..,.. - De én ezt elégtételül nem fogadhatom el - állt most a biróság elé a gyászruhás dr. Háden Pálné könnyeit törölgetve, - mert a vSfilott engem társadalmilag lehetetlenné tett. Azt is kijelentette, hogy az egész családunkat ki akarja irtani, . - A Bértett hirdette - szólt közbe a vádlott - hogy engem börtiönbe juttít , Olyan társadalmi hajszát rendezett ellenem és családom ellen, hogy nem is mertünk kimenni az utcára. Ezután a vádlott a valóság bizonyításának elrendelését kérte és egész sereg tanút jelentett be, köztük dr. Tormay Géza államtitkárt és dr, Scholz Kornél nyugalmazott államtitkárt, Dr, Háden Pálné, a főmagánvádló hozzájárult a valóság bizonyításának elrendelését, a biróság azonban yeglepő határozatot hozott: elrendelte a vádlott elmebeli állapotának megvizsgálását és csak az elmeorvosi szakvélemény előterjesztése után fog dönteni arról, hogy a valóság bizonyítását elrendeli-e vagy sem./MOT/ 01. —- A TÁBLA TELJES ÜLÉSÉN LÁZÁR ANDOR IGAZ SÁGÜGYMINISZTER ÁTNYÚJTOTTA A BÚCSÚZÓ DEGRÉ MIKLÓS ELNÖKNEK A KORMÁNYZÓ LEGMAGASABB KITÜNTETÉSÉT, Csütörtök délelőtt tízórai kezdettel tartotta meg a budapesti Ítélőtábla rendkívüli teljes ülését, amelynek egyetlen tárgya volt: a nyugalombavonuló Degré Miklós dr. titkos tanácsos, Ítélőtáblai elnök búcsúja, A teljes ülésen megjelent Lázár Andor dr, igazságügyminisztér, Berezeli Jenő és MIkó Ferenc igazságügyi államtitkárok kíséretében^ Töíeky Géza kúriai másodelnök vezetésével a magyar királyi kúria birói kara^ továbbá a'koronaügyészség tagjai, a budapesti tábla összes tanácselnökei és bírái, Strache Gusztáv főügyész vezetésével a főügyészség és a budapesti királyi ügyészségek tagjai, valamint Gadó István és Mendelényi László elnökök vezetésével a budapesti törvényszékek és járásbíróságok itélőbirái és fogalmazószemélyzete rendkivül nagy számmal, . A teljes ülést Degré Miklós dr. elnök nyitotta meg^ akit beléptekor hatalmas tapsvihar köszöntött. Az elnök utalt rá, hogy mar legutóbbi újévi beszédében jeleztej hogy ennek az évnek folyamán nyugalomba vpnul. Ea most megtörtént. Degre Miklós dr. rendkivül meleg és hálatelt szavakkal köszönte meg Lázár Andor igaz ságügyminiszternek, hogy megjelenésével a teljes ülés fényét emelte. Ezután a táblai elnöki tanácsos felolvasta Degré Miklós nyugdíjaztatására vonatkozó hivatalos leiratokat, amelyek szerint /Folvt.köv-/ Kv.