Magyar Országos Tudósító, 1937. október/2

1937-10-26 [166]

Budapest, 193 7* október 26. FŐVÁROS A SZÉKESFŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZGYŰLÉSE MEQ. EZDTE A FŐVÁROS 1938.ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK TÁRGYALÁSÁT, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága kedden délután, az Újvárosháza dísztermében tartott közgyűlésén megkezdte a főváros 1938.évi költségvetésének tárgyalását. A közgyűlésen dr.K a ­r a f i á t h Jenő főpolgármester elnökölt, kinek megnyitó beszéde után Szendy Károly polgármester nagy érdeklődéstől kísérve, el­mondotta a költségvetéssel kapcsolatosan expozéját* - Ha körülnézünk Európában - mondotta a polgármester - ta­lán Budapest az egyetlen város, amely mindeddig igazán a saját erejéből élt és fejlődött. Nincs ugyanis város Európában, amelynek pénzügyei jelentős állami támogatás, nagyobb állami kölcsönök nélkül egyensúly­ban volna. - Ennek természetes következménye az volna, hogy a fővárosi autonómia ereje, gondolata megerősödne. Az ujabb fővárosi törvények azonban ennek az ellenkezőjét mutatják, mert minden egyes ujabb törvény­alkotás egy-egy darabot tör le a főváros régi autonóm jogaiból,Pedig az egészséges és túlzásba nem vitt autonómia az igazi alkotmányosság alapja, s a zökkenésmentes haladásnak biztos fundamentuma, A magyar jog­fejlődés különös fontosságot ad a megyei és városi autonómiának. Ezek az autonómiák adták meg az életfolytatás lehetőségét a magyar kultúrá­nak, a magyar életnek, a magyar géniusznak, - Akármilyen rohanó is a modern élet, akármennyire csábíta­nak is európai példák az állami centralizmusra, a magyar erők eme bás­tyáitnem lerontani, de ellenkezőleg, megerősíteni kell. Az autonómiák továbbfejlődésének kétségtelenül nincs nagyon alkalmas európai légköre mindenütt, a nehéz és sorsdöntő idők állami rendszerei ezeket inkább megszüntetik, vagy csal: a formális kereteit hagyjál: meg. Azonban az is kétség .elen,hogy az autonómia csak addig tartható fenn, amig az a pénz­gazdálkodás szempontjából fiüggetlen, vagyis gazdálkodásának gesztiója olyan, hogy pénzügyi egyensúlya kifogástalan, - Büszkén mondhatjulc,hogy a közgyűlés bölcs mérsékleté­vel és belátávával - hangulatok és politikai nyomások ellenére - vala­mint a főváros vezetőségének előrelátó és takarékos politikájával Budapest pénzügyeit mindezideig egyensúlyban sikerült tartani annak da­cára, hogy ..ultúrális és szociális feladatait, ha nem is maradék nélkül, mégis a fővároshoz méltóan teljesítette, - Igaz, hogy a most beterjesztett költségvetés 7,5 millió, sőt a pénzügyi bizottság javaslata szerint 9 millió, esetleges lég­védelmi kiadásokkal együtt pedig 11,5 millió deficitet mutat,Ennek azonbcm az az oka, hogy kormányunk a legutóbbi hat év alatt jelentős jövedelmeket vont el a fővárostól és jelentős uj terheket is hárított rá, A deficit megszüntetésére három lehetőség áll rendelkezésre: a költ­ségvetés kiadási tételeinek csökkentése, a fővárost illető adók mérté­kének, emelése és végül a főváros bevételeinek az állam és a főváros között az adóraegcs ztási aránynak a főváros javára való megváltoztatása. Az első megoldás: a költségvetés kiadási tételeinek csök. entése,azon­ban a főváros fontos érdekeinek sérelme nélkül nem lehetségas, további megtakarításokra nincs lehetőség. Az utóbbi években a költségvetésben kerestük azokat a kiadásokat, amelyeket szigorú takarékossággal csök­kenteni lehet. Ezeket a megtakarításokat keresztül is vittük. Most azonban már a kiadásoknak olyanmérvü csökkentésével állunk szemben a költségvetés normál részében, amelyet a főváros-' mai szervezete mel­lett továbbfolytatni nem lehetne, mert az csak a vállalt feladatok egyrészenek elejtésével, egyes intézmények elsorvasztásával lenne le­hetséges, A taj arékosságnak ezt az útját nem választhatjuk, A takaré­kosságunk odairányul, hogy ha lehetséges valamit gazdaságosabban tel­jesíteni, akkor az olcsóbb megoldást választjuk. De a meglévő intézmé­nyeinvet fenntart julc, a vállalt feladatokat továbbra tg teljesítjük, lik mert azoknak elsorvasztása esetében évtizedek múlva sem tudnók azokat T visszaállítani. ' /folyt, köv./ w^&GSUkk.-

Next

/
Thumbnails
Contents